A rovat kizárólagos támogatója

A Természet sokszínűsége az élet kimeríthetetlen örömforrása, minél mélyebben merítünk belőle, annál nagyobb boldogságélményekben lehet részünk.

Az élő szervezetek, ha jól érzik magukat egymás társaságában, jól működő, életképes társulásokat alkotnak, az össze nem illő, kölcsönösen előnyös együttműködésre nem képes élőlények együttélése azonban degradációhoz, azaz leromláshoz vezet, ami csökkenti életképességüket és túlélési esélyeiket; ugyanilyen szabályok érvényesülnek az emberi társadalom szintjén is, a kölcsönösen előnyös együttműködésre hajlamos emberek hosszú távon is működőképes közösségeket tudnak alkotni, de akik az olyan életstratégiát részesítik előnyben, amelyben túlélési verseny folyik, azoknak a siker csak azon az áron valósul meg, hogy a versenyben mindig lesznek vesztesek, de kiszámíthatatlan, hogy kik lesznek a nyertesek, azonban valódi győztesek soha nem lehetnek, mert az igazi győzelem azoké az életközösségeké, amelyek együtt tudnak nyerni úgy, hogy nincsenek sem vesztesek, sem legyőzöttek, kizárólag győztesek vannak, az egyéni és a közösségi érdek győzelme a kölcsönösen előnyös együttműködés eredménye, melynek alapfeltétele az adott közösséget alkotó egyének alkalmazkodóképessége.

Amikor a Természetben a legkülönbözőbb élőhelyeken az optimális létfeltételek bizonyos fajok elterjedésének és stabil fennmaradásának kedveznek, a külső körülmények negatív változása sem befolyásolja egy adott faj, illetve a fajt alkotó egyedek megújulását és fennmaradását; ahol például egy tölgyerdő kialakulásához voltak adottak a létfeltételek, ott egy idő után akkor is tölgyes próbál visszaerdősülni, ha tarra vágják és akácfákat telepítenek helyette; ugyanez a szukcessziós jelenség játszódik le az emberi természetben is, miként a legkülönbözőbb élő organizmusok, növény- és állatfajok egyedeinek természete, úgy az emberi természet is az örökölt gének és a környezeti hatások által kialakult viselkedésformákat követi, amelyeken egyszeri és megismételhetetlen élete során csak kis mértékben tud változtatni.
Egy barátságos természettel megáldott embert a mégoly ellenséges környezet, a legkülönbözőbb negatív tapasztalatok sem fogják eltéríteni attól, hogy a természete barátságos maradjon, akkor is megőrzi barátságos természetét, ha passzív, agresszív vagy manipulatív viselkedéssel találkozik; amikor közönnyel, elutasító vagy kirekesztő szándékkal szembesül,  asszertív magatartással és altruista attitűddel reagál, amennyiben próbálkozása hiábavalónak bizonyul, diszkréten visszavonul, melynek eredményeként a szimbiózis helyett antibiózis jön létre.

Miközben az asszertív-altruista attitűd „lelki haszonnal” jár, mivel az önzetlenség azzal a jó érzéssel töltheti el azt, aki gyakorolja, hogy olyanokhoz is eljuthat, akik el sem tudják képzelni, hogy valóban létezik, holott az önzetlenség az egysejtűek világában is létező jelenség, ezért mi, emberek ne legyünk alábbvalóak az egysejtűeknél, mert annál már nincs lejjebb, ráadásul bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor szüksége lehet önzetlen baráti, felebaráti segítségre, amely által problémái megoldódhatnak, megszilárdíthatja biztonságérzetét, megteremtheti biztos egzisztenciáját, életét szebbé és jobbá teheti, teret adhat a szabad önkifejezésnek és önmegvalósításnak, amennyire csak képességeinek és szándékainak megfelelően lehetséges, élvezheti az emberi civilizáció jótéteményeit, a Természet sokszínűségét, amely az élet kimeríthetetlen örömforrása és minél mélyebben merítünk belőle, annál nagyobb élményekben lehet részünk.

Akinek nincs meg erre az igénye, az a gyökértelen vegetációk életét kell, hogy élje, mert ahogy egy fa nem lehet meg a gyökerei nélkül, úgy az az ember sem tud teljes életet élni, aki elszakadt azoktól gyökerektől, amelyek a legerősebb szálakkal kötik a Természethez, melynek önszabályzó rendszere szoros kölcsönhatásban van az emberi létezés szinte valamennyi megnyilvánulásával.

Az emberi viselkedés természetét olyan genetikai, ökológiai és környezetpszichológiai törvényszerűségek határozzák meg, amelyek a környezethez való alkalmazkodás sikerét döntően befolyásolják, ám a Természet első sorban a szimbiózist és a mutualizmust, azaz a kölcsönösen előnyös együttműködést preferálja, azokat az egyedeket részesíti előnyben, akik összhangban tudnak élni szűkebb és tágabb környezetükkel; egy barátságos természetű ember mindig megtalálja azt az életmódot, azokat a tevékenységi formákat, amelyekben örömét lelheti, s amelyekkel másoknak is örömöt szerezhet, így azáltal, hogy másoknak is örömöt szerez, az egyéni öröm közösségi örömként hasznosul. Ily módon azt a mintát követi, hogy maga a Természet is: a hasznosság elve alapján működik itt a Földön, amelyen nekünk, embereknek megadatott a lehetőség arra, hogy az emberi élet célját beteljesítsük. Márpedig, ha a létezés origójaként fogadjuk el, hogy az élet szép, az élet jó és élni érdemes, akkor a józan ésszel, egészséges lélekkel és barátságos természettel megáldott emberek számára alapelvként fogalmazódhat meg az, hogy az emberi élet célja a jó akarása, ami nem képzelhető el másként, mint kölcsönhatásban a Természettel és minden jóakaratú  emberrel.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás