Hirdetés
Forrás: index.hu

Mindennap számtalan rovar pusztul el az emberi tevékenységnek köszönhetően, ami új kihívások elé állítja a kutatókat is. Két tudományos kutatás több kutató segítségével próbál megoldást találni a veszélyekre és kihívásokra, amikkel szembe kell néznie az emberiségnek, hogy elkerülje a rovarok további tömeges pusztulását. Az egyik legfontosabb konklúzió, hogy az emberek kénytelenek lesznek változtatni a hozzáállásukon.

Meglepő, hogy mennyire keveset tudunk a biodiverzitásról, hiszen globális szinten a rovarok és gerinctelenek nagyjából 10-20 százalékát ismerjük és neveztük el
– mondta Pedro Cardoso, a Helsinki Egyetem szakértője, aki hozzátette, hogy az elnevezett rovarokról sem tudunk annál sokkal többet, mint hogy milyen a genetikai kódjuk, a leírásuk, és hogy feltételezhetően merre élnek.

Az élőhely csökkenése és a szennyezése, ideértve a káros mezőgazdasági gyakorlatot, az éghajlatváltozást, az invazív fajok térhódítását mind hozzájárulnak a rovarok populációjának dokumentált csökkenéséhez és fajok kihalásához.  A kihalt fajokkal nem csak az egész élővilág egy darabja tűnik el úgy, mintha a puzzle egy elemét veszítenénk el, hanem a lánc egyik fontos tápláléka is. Az ökoszisztéma olyan összetevői vesznek el, amitől az egész emberiség függ – mondta Cardoso.

A saját kertjében kezdheti a rovarok megmentését

A tanulmány szerint van arra megoldás, hogy az emberiség megállítsa a tömeges rovarpusztulást és a további fajok kihalását. Ehhez azonban elsősorban az kell, hogy a mezőgazdaságban is változás álljon be, maradjanak olyan területek, ahol a fajok egymás mellett tudnak élni, és hogy enyhítsük az éghajlatváltozás hatásait.

Annak, aki aktívan tenne is valamit azért, hogy a rovarok jól érezzék magukat, a következő tanácsokat érdemes megfogadnia:

Nem kell rendszeresen nyírni a füvet. Érdemes hagyni nőni a természetet, hogy etesse a növényeket.
Ültessen őshonos növényeket, sok rovarnak már ez is elég segítség a túléléshez.
Ne használjon rovarirtót, legalább a saját kertjében próbálja vegyszermentesen nevelni a növényeket.
Hagyja az öreg fákat, tuskókat és elhalt leveleket a kertben, mert sok élőlénynek nyújtanak otthont.
Építhet rovarhotelt is, kis vízszintes lyukakkal, amikben élhetnek.
Csökkentse az ökológiai lábnyomát. Ezzel nem csak a rovarokkal, de az egész világgal jót tesz.
Önkénteskedjen olyan szervezeteknél, amiknek az elsődleges célja, hogy megőrizzék a biodiverzitást.
Ne szerezzen be olyan állatokat és növényeket, amelyek árthatnak az őshonos fajoknak.
Figyeljen jobban oda az olyan kis élőlényekre is, mint például a rovarok.

Via index.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás