Hirdetés
Forrás: hvg.hu/zhvg

Rosszabb hatással lehetnek a túrázók az állatok élőhelyeire, mint a fakivágás. Egyes állatfajok akár 70 %-kal messzebbre is kénytelenek elvándorolni az emberi tevékenységek miatt.

A vadászat és az emberek szabadidős szórakozása nagyobb hatással van arra, hogy az állatok elhagyják az élőhelyeiket, mint a fakitermelés vagy az urbanizáció – állapították meg tudósok a Nature Ecology & Evolution-ban megjelent tanulmányukban.

Az nem újdonság, hogy az emberi tevékenység jelentősen befolyásolja az állatok élőhelyeit, vagy hogy hol tudnak táplálékot szerezni, az azonban igen, hogy milyen tevékenységek mekkora mértékben hatnak az állatokra. Ezért kutatók hat különböző kontinensen 160 különböző állatfaj esetében az élőhelyekkel kapcsolatos változásokat vizsgálták.  Arra az eredményre jutottak, hogy bár minden egyes emberi beavatkozás, amit csak az ember a környezettel szemben végez, befolyásolja az állatok viselkedését, az olyan destruktív tevékenységek, mint a fakitermelés és az urbanizáció kevésbé hatnak negatívan rájuk, mint a légi közlekedés, a vadászat, vagy az emberek szabadidős, szórakozási tevékenységei.

Az eredményeik alapján egyes fajok mozgástere akár 70 százalékkal is nőhet az élőhelyeikre épített utak miatt, vagy azért, mert el akarják kerülni a túrázókat és kempingezőket – számolt be az eredményeikről a Guardian. Ezt azzal a példával illusztrálták a kutatók, hogy ha valaki eleve 16 kilométert ingázik egy nap, ilyen esetben pedig 11 további kilométert lenne kénytelen hozzátenni a megszokott útvonalához.

A tudósok amiatt aggódnak, hogy az emberi tevékenységek miatt veszélyesen felborul az állatok természetes vándorlása és élőhelyeinek rendje, ami be nem látható következményekkel járhat például arra vonatkozóan, hogy találnak-e táplálékot, hogy hogyan szaporodnak, vagy hogy milyen hatással lesznek egymásra az újonnan szembekerülő állatfajok.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás