Szomorú nap volt a természetvédelem és számos munkatársa, barátja és különösen a családja számára, amikor John Hare 2022. február 2-án elhagyta a Föld nevű bolygót. Dr.Jane Goodall visszaemlékezése.
John volt az egyik legnagyszerűbb barátom –a „nagyszerű” jelző a szó legszorosabb értelmében véve. A nagy kalandorok és felfedezők egyike volt, aki mindig készen állt az új kihívásokra, a világ legvadabb, legbarátságtalanabb helyeit kereste fel, és bátran nézett szembe a sok veszéllyel, amelyekkel szembe kellett nézni – és amelyekről később jellegzetes brit humorérzékkel számolt be. Külsőre nem volt kemény fickó, nem volt se tagbaszakadt, se marcona, de karcsú, elegáns figurája hihetetlen elszántságot és kitartást rejtett magában. Soha nem lesz a Földön még egy olyan ember, mint John Hare.
Először 1997-ben találkoztam ezzel a figyelemre méltó emberrel, közvetlenül a vadon élő tevékről szóló első könyvének megjelenése előtt, épp amikor Kathryn (Kate) Rae nemzetközi környezetvédelmi jogász és természetvédő tudóssal közösen létrehozták a vadon élő tevék védelmét célzó egyesült királyságbeli, jótékonysági alapítványukat, a Wild Camel Protection Foundationt (WCPF). Kínai tudósokkal is együttműködött, hogy meggyőzze a kínai kormányt a 67 500 négyzetmérföldes Lop Nur Wild Camel Nemzeti Természetvédelmi Terület létrehozásáról.
Nagyon izgatott voltam, amikor hallottam ezekről a vad tevékről, egy csomót beszélgettünk róluk. Megpróbált pénzt gyűjteni arra, hogy ebben a hatalmas (majdnem Texas méretű) rezervátumban alkalmazhassanak 5 természetvédelmi őrt, nekem meg sikerült rábeszélnem két nagylelkű barátomat (Fred Matsert és Robert Schadot), hogy biztosítsák ezek közül 3 őr alkalmazásának az anyagi hátterét.
John elmesélte, hogyan kezdődött a vad tevék iránti rajongása. 1992-ben Moszkvában járt, természeti fotókat bemutató kiállítást rendezett. A kiállítás megnyitójának estéjén egy fogadáson találkozott egy orosz tudóssal, Peter Gunin professzorral. Beszélgetésbe elegyedtek, és Gunin elmesélte Johnnak, hogy éppen a szokásos, évente ismétlődő expedíciójára készül, a távoli mongol Góbi-sivatag zord vidékére, hogy felmérje az ottani vadvilágot.
Johnban azonnal feltámadt a kalandvágyó szellem: megkérdezte, külföldi csatlakozhat-e az expedícióhoz. Gunin visszakérdezett, hogy John tudós-e. Sajnos nem – válaszolta erre John – „de fotózhatnék”. Az expedíciónak azonban már volt saját fotósa. Az expedíció visz magával tevéket? – kérdezte John, és elmesélte, hogy amikor a brit külszolgálatnál volt Afrikában, foglalkozott tevékkel. Gunin arca felragyogott. Igen, szükségük lenne valakire, aki felmérné a mongol Góbi vadon élő teveállományát. Így hát belementek, hogy Johnt csatlakozzon az expedícióhoz – feltéve, hogy hozzá tud jutni a szükséges 1500 dolláros devizát, és ki tudja fizetni a repülőjegyét. Így Johnt magukkal vitték a közös orosz mongol tudományos expedícióra, mint a vad tevék szakértőjét.
Ez az expedíció megváltoztatta az életét. Ezt követően négy expedíció megszervezésében (1993-ban, 1995-ben, 1996-ban és 1997-ben) is közreműködött, melyek célja a vadon élő teve populációk elterjedési területének feltérképezése volt a kínai és mongóliai Lop-nór és Gobi sivatagban (Kínában három, Mongóliában egy fragmentált populáció volt). A négy expedícióból két esetben háziasított tevéket is vittek magukkal. Ez tökéletes volt John számára, mert így egyszerre hódolhatott kalandszenvedélyének és szolgálhatta egy kiemelten fontos természetvédelmi program céljait. John élete hátralévő részében kínai és mongol tudósokkal, kormánytisztviselőkkel és helyi lakosokkal dolgozott azon, hogy megvédje azt a néhány fennmaradt vadon élő teve populációt, amelyek ma már csak Kínában és Mongóliában találhatók.
A Lop-nor sivatag a világ legnagyobb, egykor sós vizű Lop-nor tó kiszáradásával létrejött sivataga, és mivel Kína itt hajtott végre földalatti nukleáris kísérleti robbantásokat, 45 évig el volt zárva a látogatók elől. Úgy tűnik, az ott élő tevék azonban túlélték ezt a sugárzást, és továbbra is szaporodtak. John Hare volt az első olyan személy, aki hivatalos engedélyt kapott a területre való belépésre. Ezt követően kínai és mongol kollégáival többször is felkereste a Lop-nor és a Góbi sivatagot, többnyire háziasított kétpúpú tevékkel, a vadon élő tevék elterjedési területének feltérképezése érdekében.
Ezen utak során számos, korábban feltáratlan és feltérképezetlen területre eljutottak, és sokszor egészen kétségbeejtő helyzetbe kerültek. A kedvenc történetem a sok közül, amit megosztott velem, Lop-norban játszódik. Egy régi barátja kísérte el, akit még az afrikai külhoni szolgálatban ismert meg, ahol közösen látták el a tevékkel kapcsolatos feladatokat. 5-6 kínai tevehajcsár is volt velük. Hirtelen erős homokviharba kerültek. Mind a 20 tevéjük elmenekült, hátukon az expedíció készleteinek nagy részével. A kis csoport kétségbeejtő helyzetbe került, mert a homokvihar úgy eltüntette a tevék nyomait, hogy azt sem tudták, milyen irányba rohantak el. Hosszas tanakodás után két kínai elindult abba az irányba, amerre vélekedésük szerint a tevék eltűntek. Magukkal vitték a megmaradt készlet egy részét is.
A többiek csak ültek és vártak. Egyetlen élelmük a tevéknek szánt gabona és egy kevés víz volt. Három nap után a helyzet válságosra fordult. John barátja úgy vélte, az lenne a legokosabb döntés, ha John és a hátra maradt kínai kísérők gyalog nekivágnak a sivatagnak. John barátja ugyanis sánta volt, nem tudott volna velük tartani egy ilyen kockázatos kirándulásra. Ezért odafordult Johnhoz, mondván: „tedd azt, amit kell, öregem”, és átadta neki a revolverét. „Csak nevettem” – mesélte John – esze ágában sem volt lelőni régi barátját, inkább nézzenek együtt szembe a a véggel. Így hát tovább vártak. Hirtelen a legidősebb kínai odaszólt valamit a másik kettőnek, akik egyszerre nagyon izgatottak lettek.
Az eget bámulták. „Igen, látom őket, látom őket” – kiáltozták. John először nem látott semmit, de aztán egyszer csak ott voltak. Három fecske – Kínában az új kezdet jelképei. De hogy kerültek oda? 2000 mérföldre bármiféle vonulási útvonaltól? A madarak egészen közel jöttek hozzájuk, körberepkedték a kis embercsoportot, mindegyikőjüket megérintették a szárnyuk hegyével – majd tovatűntek. Az addig feszülten és idegesen várakozó kínaiakat nagy nyugalom szállta meg. És rövidesen már látták is közeledni a szökött tevéket, a tevehajcsárok vezették őket. Így aztán megmenekült a kis expedíció.
Johnnak és kollégáinak sikerült történelmi megállapodást kötni a mongol-kínai határ mindkét oldalán lévő kormányokkal a vadon élő tevék védelme, valamint az információk megosztása érdekében. Angliai birtokán John felállított egy „gert” – az orosz jurta mongol megfelelőjét –, és meghívott magához egy kínai meg egy mongol diákot, hogy töltsenek el ott vele két napot. Folyt a whisky, beszélgettek és nótáztak. Szorosabbra fűződött, elmélyült a barátságuk, ami a két ország tevekutatói közötti együttműködés fokozódását eredményezte. „A technológia csodálatos dolog – mondta nekem egyszer John –, de semmi sem fogható a jó emberi kapcsolatokhoz.
John munkássága kezdetén még az a felfogás uralkodott, hogy ezek a vadon élő kétpúpú tevék ugyanabba a fajba tartoznak, mint a háziasított kétpúpú tevék (a baktriánok). Azonban a genetikai vizsgálatok később kimutatták, hogy két külön fajról van szó – a vad tevéről, amely szinte hihetetlen mértékben képes megélni a legzordabb körülmények között is. Például meg tudják inni azt a vizet, amelynek sótartalma többszörösen meghaladja a tengervizét.
A fennmaradt vadon élő tevék állományának – a védelmüket szolgáló minden erőfeszítés ellenére – továbbra is számos fenyegetéssel kell szembenéznie. Így, a kihalásuk elleni óvintézkedésként a WCPF 2003-ban Mongóliában elindította a világ egyetlen, fogságban tartott vad tevékre irányuló tenyészprogramját. Ez a program sikeresnek bizonyult, azonban a 35 vadon élő tevével (fiatal és idős egyedek) a jelenlegi 60 hektáros terület elérte a kapacitásának a határait.
Néhány tevét sikeresen visszatelepítettek a természetbe, de még így is óriási szükség lenne egy másik védelmi terület létrehozására. A helyi önkormányzat jóváhagyta a második tenyészközpont tervét – a WCPF ezért sürgősen egy adománygyűjtő kampányt indított a kivitelezés megvalósítása érdekében.
Sajnos tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a természetvédelmi tevékenység finanszírozásáért folytatott küzdelem soha nem ér véget. John, annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a WCPF tevékenységére és pénzt gyűjtsön a munkájuk finanszírozására, több expedíciót szervezett, amelyek háziasított tevéket vittek magukkal.
Ezzel is bizonyította, hogy az évek múlása nem kezdte ki sem a felfedezés, sem a kaland iránti szenvedélyét. 2006-ban sikeresen körbeutazta a kenyai Turkana-tó (egykori Rudolph-tó) kerületét – a világon ez volt az első alkalom, amikor feljegyezték a tó megkerülésének időtartamát. Az expedíció során sikerült 22 tevét átúsztatni a hatalmas krokodillal teli, etiópiai Omo folyón, AK47-es gépfegyvereket cipelő, egymással hadban álló turkana és gabbra törzsbeli harcosokkal egyezkedtek, túlélték a 60 Celsius-fokos hőséget, érdes és tikkasztó lávafolyamokon keltek át.
Később, 2001/2002-ben John átszelte a Szaharát, a Csád-tótól Tripoliig vezető 1462 mérföldes ősi tevekaravánutat követve. Négy tuareg, egy kínai professzor, egy európai származású kenyai farmer, egy fiatal angol és 25 dromedár (egypúpú) teve volt az útitársa. A három és fél hónapig tartó, fárasztó expedíció során John egy Pasha nevű teve nyergében utazott, aki az út végére – mesélte John – már úgy követte minden lépését, mint egy kutya, folyton a zsebeit szimatolva, remélve, hogy talál bennünk egy kis szárított datolyát, kedvenc csemegéjét.
John pénzt is gyűjtött Kate-tel és a támogatókból álló csapatukkal: látványos rendezvényeket szerveztek az Egyesült Királyságban. Lady Chichester, a WCPF védnöke Therese és Temüdzsin, két háziasított baktrián teve tulajdonosa. Ő volt a forrása és ihletője az Arany utazás című színdarabnak, ami a Selyemút történetét mutatja be.
Telt ház előtt mutatták be az előadást londoni Királyi Operaházban. Az esemény végén tevegelt be a színre John Hare, ahogy ő fogalmazott „a felcicomázott és édesen illatozó Therese nyergében” – ezzel a belépőjével természetesen „ellopta a show-t”. Nyomukban lépdelt Temüdzsin is a vezetőjével.
2012-ben hozta be az Egyesült Királyságba a grófnő a két háziasított baktrián tevéjét, azóta rendezik meg a Wild Camel Day (vadteve nap) versenyeket, amelyeken tevékkel tartanak díjlovaglást. Ezeken a Wild Camel Days rendezvényeken mindig részt vesz Mongólia Egyesült Királyságbeli nagykövete. Voltaképpen ez egy adománygyűjtő rendezvény a vadon élő tevék védelme érdekében: a programok között szerepel a tevegelés, a mongol birkózás, íjász-solymász bemutatók, mongol ételek és egyéb szórakoztató programok.
Aztán ott van a „War Camel” (a.m.: harci teve), amelyet a War Horse alkotója hívott életre. A Góbi nevű War Camel, két bábjátékos kíséretében számos alkalommal lépett fel a WCPF támogatása érdekében. Góbi egyszer részt vett egy előadáson, amelyet John tartott a Brit Királyi Földrajzi Társaság londoni székhelyén – türelmesen álldogált a pódiumon, míg John a vadon élő tevék nehéz helyzetéről tartott beszámolót.
Góbi számos helyre ellátogatott, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő tevék állományát fenyegető veszélyekre. Egyszer ellátogatott egy Waitrose szupermarketbe – bejelentés nélkül, a vásárlók és a személyzet legnagyobb meglepetésére. Miután Góbi és csapata óvatosan végigsétáltak a polcsorok között, rájöttek, hogy farolva kell kimenniük: a csapat tagjai – és a szupermarket igazgatója! – egyaránt attól rettegtek, hogy véletlenül ledöntik a borosüvegekből álló hatalmas piramist. (De nem tették!)
Néhány nappal a halála előtt tudtam még beszélni Johnnal. Különféle, tevékkel kapcsolatos témákat érintettünk, majd John megkérdezte tőlem, hogy továbbra is a WCPF pártfogója maradok-e, amikor ő már nem lesz velünk. Közelgő halálát nyugalommal fogadta, bátran nézett szembe az ismeretlennel, mint tette azt egész életében. Azt mondta, a tevéje fel van szerszámozva, kész útra kelni. Nagyon kíváncsi volt arra, mi vár ránk odaát – mindketten osztoztunk abban a meggyőződésben, hogy fizikai testünk halála nem a vég. Két nappal később Kate-től tudtam meg, hogy John nekivágott az utolsó kalandnak.
Képzeletemben rendíthetetlen szelleme szeretett tevéje, Pasha nyergében nyargal az ismeretlenbe, fecskék kis csapata fogadja, szárnyaikkal lágyan súrolják az arcát.
Akárhogy is, a szelleme tovább él. Vad tevék százai tudnak továbbra is életben maradni John Földön végzett munkájának köszönhetően. És mi mindannyian, akik ismertük őt, akik csodáltuk elért eredményeit, azon fogunk dolgozni, hogy az általa és Kate által létrehozott szervezet ( www.wildcamels.com ) továbbra is végezhesse létfontosságú munkáját.
Fordította: Engi Csilla
