A mai magyar politikát elnézve igencsak aktuális James Tilley, az Oxford University professzorának írása. A csimpánzok igen politikus állatok. Kb. 50 fős, hímek által vezetett csoportokban élnek, akiknek a csúcsra jutáshoz egy sor politikai manővert kell végrehajtaniuk.
A politika szó hallatán valószínűleg önöknek is eszébe jut egy kép, ahogy Theresa May éppen Jeremy Corbyn-nal szemben áll a sürgöny-láda felett (a brit parlamentben a sürgöny-ládákat (despatch box) eredetileg a királynő és a miniszterek bizalmas üzeneteinek közvetítésére használták, ma már csak szimbolikus a jelenlétük, ill. ezekben tartják a Bibliát a képviselők esketésekor- a fordító.) – és a hátsó padsorok felől jövő kiabálástól eltekintve nem gondolnánk, hogy ennek bármi köze lehet a csimpánzokhoz.
Főemlős társaink közül sokan mégis ugyanannyira vágynak a hatalomra és arra a képességre, hogy úgy irányíthassanak másokat, hogy ezt a hatalmat meg is szerezhessél. A csimpánzok igen politikus állatok. Kb. 50 fős, hímek által vezetett csoportokban élnek, akiknek a csúcsra jutáshoz egy sor politikai manővert kell végrehajtaniuk.
Prof. Frans de Waal Csimpánz politika című könyve részletesen leírja, hogy a hollandiai Arnhem állatkertjében élő csimpánzok hogyan váltogatták a szövetségeseiket a hatalom elnyerése érdekében. Véleménye szerint nem elég egyszerűen a legerősebbnek lenni. "A csimpánz csoportok legjobb alfahímjei nem feltétlenül a legnagyobb és legerősebb hímek," – mondja. "Kellenek támogatók is és a támogatókat elégedettségben kell tartani. Ehhez szükség van némi diplomáciára."
Koalíció építés
Nemcsak az emberek építenek koalíciókat.
Ennek a diplomáciának a részeként a csimpánz hímek más hímekkel szövetségre lépnek. Ez egy stratégiai lépés és pont olyan, mint amit az egy párton belül levő politikusok szakadatlanul csinálnak.
"Ha van három hím és az egyikük elsöprően erős, akkor a másik kettő hajlamos összefogni ellene," – magyarázza prof. de Waal. "Mert amennyiben a politikai erejükkel a legmagasabb rangú hímhez – aki a legerősebb hím – kapcsolódnak, akkor ők a hatalmának csak a kiegészítői lehetnek."
A diplomácia másik fontos eleme a tömegek támogatásának elnyerése. Ehhez "kedveskedni" kell. A csimpánz-vezető jelöltek pl. épp olyan lelkesen puszilgatnak csecsemőket, mint az emberpolitikusok, de a támogatás kiépítéséhez az erőforrások felosztása is szükséges, ami a csimpánzoknál jellemzően a hús.
"Toshisada Nishida, japán tudós tanulmányozott egy olyan csimpánzt, amelyik 12 évig uralkodott," – mondja de Waal. "A hím kisajátította más hímek húsadagját, majd megkülönböztető módon adott belőle a támogatóinak, illetve nem adott belőle a riválisainak. Egész lefizetési rendszert épített ki a maga hasznára." Ez a csimpánz vezető valójában megadóztatta a csoportot, az így szerzett erőforrásokat pedig a válogatott támogatói között osztotta fel újra. Világos, hogy a szavazóknak a saját pénzükkel való lefizetése nem csak az emberpolitikusok sajátsága.
Főemlősök háborúban
Egy másik hasonlóság a csoportok közötti konfliktusok esetén érhető tetten. A csimpánzok gyakran támadnak meg és csalnak tőrbe más csoportokat, a rivális csoport tagokat pedig brutálisan lemészárolják. Más állatok, mint pl. a kígyók is fenyegetést jelenthetnek a számukra.
És csakúgy, mint az emberi politikában, ezek a külső fenyegetések elcsitítják a belső véleményeltéréseket és a vezetők ebből támogatást nyerhetnek. Marc Hetherington, a Tennessee-beli Vanderbilt Egyetem politikatudományok professzora azt vizsgálja, hogy a szavazók időnként hogyan "sorakoznak fel a zászló mögé." "A 2000-es évek elején George W. Bush nem különösebben népszerű elnökből – főleg az elnöklésének kezdetén nem volt az ,- a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően 90%-os támogatottságot élvező elnök lett. Ez a zászló mögé való felsorakozás egyik tankönyvbe illő példája."
Más főemlősöknél is megfigyelhető ez a tendencia. Dr. Alison Cronin főemlőskutató, a dorseti Monkey World igazgatója azt mondja, "ha van egy külső fenyegetés, ami ténylegesen mindenkire veszélyt jelent, az összehozza a csoportot, összefognak. És noha a vezetők olyan emberek, akiket napi viszonylatban még csak nem is kedvelünk, ha testvérekként fogunk össze a birodalom megvédéséért, akkor a mindenki egyért, egy mindenkiért elv érvényesül."
Az emberek főemlősök
Ne lepődjünk meg túlságosan ezeken a párhuzamokon. Az emberek is főemlősök. Az emberi evolúció történelmének nagy részében kicsi, szorosan összetartó, vadászó-gyűjtögető csoportokban éltünk, ahol az egyének koalíciói versengtek a vezetésért. Lehet, hogy ez a történelem a magyarázat arra, hogy feltételezhetően olyan módon hozzuk meg politikai döntéseinket, amely gyakran rosszul illeszkedik a modern világhoz.
Prof. Michael Bang Petersen az evolúciós politikai pszichológia szakértője a dániai Aarhus Egyetemről azt hangoztatja, hogy "úgy ténykedünk, mintha még mindig egy kisléptékű társadalomban élnénk. Az agyunk úgy épül fel, mintha kisléptékű környezetben élnénk és az ösztönösen helyesnek gondolt megoldásaink olyan megoldások, amelyek egy kisléptékű társadalomban működnek jól.
Alison Cronin és James a Monkey World csimpánzaival.
Ez megnehezíti, hogy az emberek elvi alapokon nyugvó politikai viselkedésmódokat tartsanak fenn, mivel természetszerűen az eseti alapon való gondolkodást részesítjük előnyben, mint ahogy azt a kis csoportokban tettük. Például, ahogy Prof. Bang Petersen mondja, ahelyett, hogy azt vennénk figyelembe, milyen büntetés jár az egyes bűncselekményekért, inkább azt fontoljuk meg, milyen büntetést rójunk ki az egyes bűnelkövetőkre.
Csodálatos módon, ez a múltunkból származó maradvány a jövedelmek egyenlőtlenségeinek alapkérdéseire is kiterjed. Prof. Bang Petersen úgy véli, hogy átlagosan nézve a fizikailag erős emberek kevésbé támogatják a jövedelmek újraelosztását, mivel megfeledkeznek róla, hogy az újraelosztás szabályait a parlament határozza meg, nem pedig az, hogy ki az erősebb. Ugyanakkor az együttműködésre való hajlandóságunk fontos tényezője annak, hogy miért működik a demokrácia és ez is arra az időre vezethető vissza, amikor kiscsoportokban éltünk. Gondoljunk a szavazásra.
Az evolúciós történelmünkben rejlik a magyarázat, miért megyünk el olyan sokan szavazni?
Egyetlen egyéni szavazat sem változtat a végeredményen, akkor miért mennek el olyan sokan szavazni? Prof. Bang Petersen szerint ez is az evolúciós örökségünk része. "Az emberek úgy érzik, hogy a szavazás fontos és ezt az elme ösztönösen megérti, hiszen arra tervezték, hogy kisléptékű politikában navigáljon, ahol valóban minden egyén döntése számított. "Ez az együttműködési hajlam egy magasabb szintjéről ered."
Persze óvatosan kell bánnunk azzal a kijelentéssel, hogy egyszerűen az evolúciós történelmünk termékei vagyunk és hogy más főemlősfajok viselkedése csak a miénk tükre. Van egy nyilvánvaló különbség az ember és a többi főemlősfaj között: a nyelv.
A nyelv és a nagyobb értelmi kapacitás teszi lehetővé, hogy törvényeket alkossunk és előre tervezzünk. A nyelv teszi lehetővé, hogy nemcsak helyi, hanem nemzeti csoportokat hozzunk létre, amiben olyan emberek is vannak, akikkel soha nem fogunk találkozni. De még így is előfordul, hogy néha úgy viselkedünk, mintha ezek a csoportok 50 embert számlálnának, akik vadászattal és gyűjtögetéssel kaparják össze a napi betevőt a szavannán.
És ha legközelebb parlamenti közvetítést néznek, érdemes észben tartani, hogy végül mi is csak egy vagyunk a sok politizáló főemlősfaj közül.
James Tilley, politikatudományok professzora, Oxford University
Fordította: Franczen Bea/Jane Goodall Intézet
