A Szemipalatyinszki Kísérleti Terepen – Kazahsztán orosz határhoz közel eső részén – 1949 és 1963 között 118 földfelszíni és légköri kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. Noha 1963-ban a nemzetközi atomcsendegyezmény betiltotta a nem földalatti atomrobbantásokat, a kísérleteket egészen 1989-ig folytatták a föld alatt az általában csak Poligonnak hívott gyakorlótéren. Csak most, a legmodernebb molekuláris genetikai tudás és eszközök birtokában kezdik érteni igazán, hogy e kísérletek milyen mélyreható sérüléseket okoztak a helyiek (és gyerekeik, unokáik) örökítőanyagában.
A nukleáris sugárzás egészségügyi hatásairól meglévő tudásunk nagy része a két Japánra dobott atombomba, illetve a csernobili katasztrófa következményeiből származik. Ezek közös jellemzője, hogy egyszeri események voltak, és a sérültek egyszer szenvedtek akut sugármérgezést, illetve a sugárzás rövid időn keresztül hatott szöveteikre.
A Poligon környékén élők esete teljesen más. Noha volt négy kísérlet, amelynek radioaktív szennyezése a szerencsétlenül fújó szelek (és persze az emberi hanyagság) következtében messzire jutott, és rengeteg embernél okozott “sugármérgezést”, az érintettek többségének „csak” alacsonyabb dózisú, viszont hosszú évtizedekig ható sugárzást kellett elviselnie. Így, bármily morbid is ezt kijelenteni, a Szempalatyinszk körül élők egyedülálló kísérleti alanyoknak számítanak a világon. Náluk mutatták ki legegyértelműbben azt, hogy a sugárzás genetikai hatásai öröklődnek a generációk között.
Az öröklődő rettegés
A kazah sugárbiológusok folyamatosan gyűjtik a mintákat az atomfegyvertesztek idején élt emberektől, illetve leszármazottaiktól. Nem egyszerű elkülöníteni egymástól az atomrobbantásokkal összefüggő és az azoktól független betegségeket. Míg a szovjet időkben tabunak számított arról beszélni nyilvánosan, hogy a tesztek hogyan nyomorítják a lakókat, a Szovjetunió összeomlása óta ellentétébe fordult a helyzet: mindenért a hajdani radioaktív sugárzást okolják. A hosszú távú sugárzás hatására a rák előfordulása gyakoribbá vált, illetve a szív- és érrendszeri betegségekre való hajlam is átadódik az egymást követő nemzedékeknek. De minthogy a helyiek életét alapvetően meghatározta a 118 felszín feletti robbantás, természetes módon a radioaktivitás miatti rettegés beleivódott a gondolkodásukba, így a sugárzás közvetlen (például mutagén) hatásain túl áttételesen sok egyéb betegségben, például a depresszióban, szorongásban is szerepet játszik.
A Poligon-tesztek hatalmas tragédiát okoztak. De nem mehetünk vissza az időben, most a következmények tanulmányozása a feladatunk – nyilatkozta a Nature-nek Talgat Muldagaljev, a szemipalatyinkszi teleptől alig 100 kilométerre lévő Szemejben működő Sugáregészségügyi és -ökológiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese.
A kazahsztáni városokban ma is tömegével élnek azok, akiknek gyerekkorukban a saját szemükkel kellett végignézniük a robbantásokat. Egyikük, Valentyina Nyikoncsik épp a parkban játszott, amikor 1953. augusztus 12-én felrobbantottak egy 400 kilotonna TNT-nek megfelelő robbanóerejű termonukleáris bombát. Ezt a atomfegyver-kísérletet tartják a Poligonban végrehajtott tesztek legkárosabbjának, ami a környezetbe jutó szennyezést illeti. Nyikoncsik összeesett a fülsiketítő robajtól – évtizedekkel később pedig a robbantás hatására pajzsmirigy- és szívproblémái keletkeztek.
A Kazahsztánban végzett kísérleti robbantások közül négy járt különösen katasztrofális következményekkel. Ezeknél olyan erős szelek fújtak, hogy a sugárzó szennyeződés több száz kilométeres távolságra is kijutott a szemipalatyiszki zónából. Az első, 1949-es robbantás sugárzása mélyen Oroszország területére is behatolt.
Folytatás: Titkos sugárkórház
