A 9 ezer éve létezett első nagy mezőgazdasági közösségek lakói voltak az első emberek, akik megtapasztalták a modern városok problémáit, a túlzsúfoltságot, a fertőző betegségeket, az erőszakot és a környezeti problémákat – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a mai Törökország területén elterült Catalhöyük ősi romjait tanulmányozva.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban a francia, török, amerikai, svájci, brit és kanadai bioarcheológusok bemutatták a városban talált ősi emberi maradványokon 25 éven át végzet kutatásaik eredményeit, azt milyen volt az áttérés a vadászó, gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra épült, nem vándorló életmódra.
“Catalhöyük a városi közösségek egyik első őse a világon, a neolitikus megatelepülés lakói megtapasztalták azt, hogy mi történik, ha sok embert zsúfolsz össze egy kicsiny területen hosszú időre” – idézte Clark Spencer Larsent, a Ohiói Állami Egyetem professzorát az intézmény közleménye.
Catalhöyüköt, a mai Törökország déli, középső részét Kr.e. 7100 és 5950 között lakták. Az először 1958-ban feltárt terület 13 hektárnyi, a feltárt rétegek 21 méter mélyre nyúlnak és 1150 év folyamatos emberi jelenlétéről árulkodnak.
A település kezdetben csak néhány vályogházból állt a kutatók által korai periódusnak nevezett időszakban, a középső szakaszban – Kr.e 6700-6500-ban – érte el fejlődése csúcsát, majd a késői periódusban gyorsan hanyatlott, és Kr.e 5950-ben elnéptelenedett.
Mindig a mezőgazdaság volt a fő tevékenység, ezt a térségben talált emberi csontok szénizotópos vizsgálata állapította meg. Lakóinak étrendje búzára, rozsra és zabra épült, és a juh volt a fő háziasított állat étrendjükben.
“A gabonától való erős függőség azt jelentette, hogy lakóinál gyorsan megjelent a fogszuvasodás – az első civilizációs betegségek egyike. Az itt talált felnőttek fogainak 10-13 százaléka szenvedett tőle” – mondta Larsen.
A lábszárcsontok elemzése kimutatta, hogy a késő periódus emberei jóval többet mentek, mint a korai kor lakosai. Ez azt jelentette, hogy a földművelést és a legeltetést távolabb kellett végezniük valószínűleg a környezet állapotának rosszabbá válása és a klímaváltozás miatt – tette hozzá.
Korábbi kutatások úgy vélték, hogy a közel-keleti térség klímája abban az időszakban szárazabbá vált, ezért a gazdálkodást megnehezítette. Azt is kiderítették a szakemberek, hogy sok fertőzéssel kellett megbirkózniuk a lakóknak, a túlzsúfoltság és a rossz higiéniai miatt. A maradványok egyharmadán mutatták ki a fertőzés jeleit a csontokon.
A település fejlődése csúcspontján a házakat szorosan egymás mellé építették, a lakók a háztetőkhöz épített létrákon jutottak be otthonaikba.
A túlzsúfoltság hozzájárulhatott az erőszak magas szintjéhez. 93 megvizsgált koponyából 25 mutatta begyógyult törések nyomait. 12 többször esett erőszak áldozatául. Az áldozatok több mint fele nő volt, és koponyájuk hátsó részét érte ütés, ami azt jelzi, hogy nem is láthatták támadójukat. Egyre több koponyasérülést fedeztünk fel a középső periódusból, amikor a népesség a legtöbb volt – magyarázta a professzor.
Az emberek többségét a házaik padlójába ásott gödrökbe temették el. A fogmaradványokból kiderült, hogy az egy háztartásban élők nem voltak rokonok.
“További kutatások szükségesek annak meghatározására, hogy milyen kapcsolatban álltak a Catalhöyükben együtt élt emberek. Ez ma még rejtély” – hangoztatta Larsen.
