A rovat kizárólagos támogatója

Szomorú látvány fogadta az erdészeket a napokban a Kőtelek és Nagykörű közötti ártéri erdőben, a tájvédelmi körzetben szanaszét hevertek a méteres átmérőjű, többtonnás, évszázados tölgyfák. Az anyagi kár több millió forint, az eszmei kár pedig még ennél is sokkal nagyobb.

A Közép-Tisza Vidéki Tájvédelmi Körzetben Kőtelek és Nagykörű községek határán, a Tisza folyó partján lévő évszázados tölgyfák barbár pusztítás áldozatává váltak. A Tiszán nagy befogadóképességű csónakkal átkelő elkövetők összesen nyolc hatalmas törzset döntöttek ki motorfűrésszel, amelyek mellmagassági átmérője elérte a 90-100 cm-t és az egyes fák magassága 25-30 méter volt. Ez törzsenként mintegy 10-12 köbméter faanyagnak felel meg.  A vandál módon végzett fakitermeléssel okozott kár értéke első becslések szerint elérheti a 2,5 millió forintot, a természetkárosítás mértéke pedig felbecsülhetetlen. A 100 év körüli tölgyek elpusztítása ügyében a nyomozás megindult – közölte a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége.

– Igazán szomorú látvány fogadott bennünket, amikor felfedeztük, mekkora pusztítást vittek végbe a tolvajok a tájvédelmi körzet területén – mondta el Luzsi József, a Magánerdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke. Több millió forint a kár, az eszmei értékről nem is beszélve. Ráadásul mindez értelmetlenül, hiszen a fa túlnyomó részét el sem tudták vinni a rossz szándékkal érkezők. A tolvajok vélhetően a folyó túlsó partjáról érkeztek. Azon a részen, Tiszabő térségében ugyanis jelenleg 24 órában járőröznek a készenléti rendőrök – amit nagyon pozitív dolognak tartok –, így ott nemigen tudnak tüzelőanyaghoz jutni azok, akik mostanáig a környékbeli erdőből lopták a fát. Ezért aztán szervezetten, éjszakánként „kirándultak át” csónakkal a Tisza túlsó partjára, hogy a másik oldal kevésbé őrzött árterén szedjék össze a kályhába valót. Valószínűleg így vetettek szemet a hatalmas tölgyfákra is, melyeket egy éjjel méternyi magasságban vágtak derékba. Azóta jórészt a lombkoronát gallyazták le, s a könnyebben szállítható ágakat vitték el. Legutóbb azonban úgy megzavarták az illegális favágókat, hogy egyikük még a kabátját is hátrahagyta, úgy menekült – mondta a szoljon.hu-nak Luzsi József. További részletek >>>

Illegális tölgy irtás a nagykörűi Tiszaparton Illegális tölgy irtás a nagykörűi Tiszaparton
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás