Hirdetés
greenfo/MTI

A valaha ismert egyik legnagyobb jéghegy készül leválni az Antarktisz-félszigetről – jelentették be kutatók.

A szakemberek szerint az Antarktisz-félsziget Larsen C selfjegének – a parti síkságról a tengerbe benyúló jégtömeg – egyik törésvonala nagyjából 18 kilométerrel nőtt meg néhány hét alatt decemberben, ami azt jelenti, hogy a leszakadni készülő csaknem ötezer négyzetméteres jégtömböt immár egy mindössze 20 kilométeres szakasz köti össze a selfjéggel – írta a BBC News.

A nagyjából 350 méter vastag Larsen C az Antarktisz nyugati részén terül el, feltartóztatva az őt tápláló gleccsereket. A kutatók évek óta figyelemmel követik a selfjég törésvonalának alakulását, az aggodalmaik pedig egyre csak fokozódtak a Larsen A 1995-ös és a Larsen B 2002-ben bekövetkezett hirtelen feltöredezése után.

"Csodálkoznék, ha a következő pár hónapon belül nem következne be a leválás" – mondta a projektet vezető Adrian Luckman, a walesi Swansea-i Egyetem munkatársa, aki kollégáival műholdas felvételeket elemezve jutott arra, hogy a jégborjadzás immár elkerülhetetlen. Luckman szerint ötezer négyzetkilométeres kiterjedésével, a leszakadó jégtömb az eddig feljegyzett tíz legnagyobb jéghegy közé fog kerülni.

A szakemberek szerint a klímaváltozás ugyan közrejátszhatott az évtizedek óta meglévő törésvonal növekedéséhez, ám ennek alátámasztására nincsen közvetlen bizonyíték. A kutatók úgy vélik, hogy a jégtömb leválásával a selfjég egésze sebezhetőbbé válik vagy akár teljesen széttöredezhet, ám a pontos sorsát egyelőre nem lehet megmondani.

A leváló jéghegy nem fogja növelni a tengerszintet, ám, ha a selfjég tovább töredezik, akkor a gleccserek szabad utat kaphatnak az óceánba, ami már befolyásolhatja a tengerszintet. A becslések szerint, ha a Larsen C által jelenleg feltartóztatott jégmennyiség egésze eléri a nyílt vizet, akkor tíz centiméterrel emelkedhet a globális tengerszint. 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás