Hirdetés

A magyar főváros mintegy 60 várost maga mögé utasítva egy portugál és egy ausztriai várossal került az Európai Mobilitási Hét döntősei közé, ahonnan elhozta az első helyezettnek járó elismerést.

„Ez egy nagy elismerés” – közölte Tüttő Kata váro​süzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, aki személyesen vette át a díjat Brüsszelben. A főpolgármester-helyettes az ÉnBudapestem.hu-nak elmondta: „Hatalmas szó Budapest számára úgy nyerni egy ilyen díjat, hogy a kormány forráselvonásai miatt nem dolgozhat ideális körülmények között a városvezetés”.

Tüttő Kata emlékeztetett arra, hogy amikor tavaly a kormány a válságra hivatkozva forrásokat vont el az önkormányzatoktól, akkor  Budapest mutatott irányt más településeknek. Míg máshol akár a közösségi közlekedés megvágásával, vagy éppen a közszolgáltatások csökkentésével spóroltak, addig a fővárosban azon dolgoztak, hogyan tudják a meglévő közszolgáltatások színvonalát megtartva kitermelni a szükséges energiamennyiséget. A közgyűlés energiacsomagot fogadott el és így kezdett takarékoskodásba – erről itt írt korábban az ÉnBudapestem.

„Úttörőként vágunk utat a dzsungelben most is” – folytatta a főpolgármester-helyettes, aki a 14 éven aluliak számára ingyenessé tett közösségi közlekedést említette példaként. Ezt elsőként Budapest vezette be, majd az ötletet később  – fővárosi mintára – az ország több pontján is megvalósították.

A főpolgármester-helyettes úgy látja: „Az a dolgunk itthon, hogy utat törjünk és alternatívát mutassunk egy másfajta kormányzásra. Azt gondolom, hogy ez az európai díj ennek a törekvésnek az elismerése”. Tüttő Kata hozzátette, itthon viszonylag kevés elismerést kap egy város, ezért jó érzés, hogy van egy olyan európai közösség, amely hasonlóan gondolkodik és értékeli a törekvéseket.

A mobilitási hét és az autómentes nap…
…Európa legnagyobb közlekedési- és környezetvédelmi rendezvénysorozata, melyet minden évben szeptember 16. és 22. között rendeznek meg. A programsorozat célja, hogy az egyéni közlekedési eszközök helyett a lakosság a fenntarthatóbb, zöld közösségi közlekedést vegye igénybe. 2023-ban Budapest ebben kifejezetten jól teljesített, nagy érdeklődést kiváltó programokat és edukatív, nem csak az adott hétre szóló intézkedéseket valósított meg.

Idén 60 várost megelőzve került a döntőbe Budapest, ahol a szempontok között olyan intézkedések és programok szerepeltek, mint:

a mintegy tízezres látogatószámú Autómentes Hétvége, ami a korábbi gyakorlathoz képest nagyobb területen és több programmal jött létre,
az Átalakuló köztereink kiállítás a Városháza parkban,
a főpolgármester által vízionált pesti alsó rakpart megújításának tervei,
a közösségi közlekedés népszerűsítése a bevezető utak menti kijelzőkön,
a biztonságosabbá tett kerékpározáshoz használt utak,
az új gyalogátkelők,
a szeptember 19-i bringás reggeli,
a kétszázadik MOL Bubi állomás létrehozása és átadása,
az új Dalos Pont átadása,
valamint a hétköznap a Jane Haining rakparton megtartott Nemzetközi Autómentes Nap.

Az első helyről csak éppen lecsúszó portugál és az ausztriai városokról is összegyűjtötték röviden, miért kerültek a döntőbe:

Amadora a Mobilitási Hét keretein belül számos helyi és regionális hatósággal együttműködve, továbbá olyan nagy világmárkákkal, mint az IKEA és a Decathlon, népszerűsítették a gyaloglást, a biciklizést és a tömegközlekedést. A hétre meghirdetett programokról és a hosszútávú intézkedésekről – mint például egy városok közti kerékpárút-hálózat kialakítása – a helyi televízió- és rádióadók is beszámoltak, emellett széleskörű közösségimédia visszhangja volt az egyhetes eseménysorozatnak.

Innsbruck számos szemszögből közelítette meg a Mobilitási Hét tavalyi tematikáját, ami az „Energiatakarékosság” volt. Az osztrák város olyan programokkal ösztönözte energia-megtakarításra lakosait, hogy lehetővé tette a tömegközlekedési bérlettel rendelkezőknek, hogy három további barátjukat költségmentesen utazzon, rendezvényt szervezett az elektromos mobilitás gyakorlati szempontjairól, és ingyenes városi kerékpárkölcsönzést biztosítottak a Nemzetközi Autómentes Napon.

Portugália évek óta döntős, tavaly első helyezett lett Bulgária és Horvátország előtt, 2021-ben Török- és Németországgal jutott a top háromba, de akkor a német Hassel város nyert.

Nyitókép: Nyirő Simon/BKK

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás