Hirdetés
(X)

Véget ért az ÖKOINDUSTRIA környezetvédelmi szakkiállítás és konferencia sorozat, melynek fókuszában a körforgásos gazdaság, a vízgazdálkodás és az elektromobilitás kérdésköre szerepelt, valamint bemutatkoztak azok a hazai zöldipari innovációk is, amelyek a nemzetközi piacon is megállják helyüket.‍A háromnapos programon – virtuálisan és online – több mint 4000 látogató és 70 kiállító vett részt és a zárónapon került sor a Virtuális Startup Piac és az ÖKOINDUSTRIA Nagydíj átadására.

Az esemény számokban: 

3 nap
100+ programelem
4000+ regisztrált résztvevő
11000+ standlátogatás
70 kiállítói stand, 19 holland cég és startup
Az ÖKOINDUSTRIA kiemelten fontosnak tartja az új kezdeményezések, technológiák támogatását, ezért 10 ökoinnováció és zöld startup számára térítésmentesen virtuális standot biztosított. A Startup Piac résztvevők standjait egy négytagú zsűri értékelte. A zsűri tagja volt Virág Annamária (PANNON Pro Innovations), Horváth Márk (Kék Bolygó Alapítvány), Katona Attila (CEU) és Tomaj Zsófia (fenntartható fejlődési szakértő).

A résztvevők között három különdíj került kiosztásra.
A Compocity kapta a termék/szolgáltatás teljes körű karbonlábnyomának kiszámítását a ZeroKarbon jóvoltából.
A Water MiniLab  lett a Silent Rock befektetésre felkészítő tanácsadás és coaching nyertese.
A W-heat, a Természetfilm.hu Egyesület jóvoltából egy 2-3 perces image vagy promó videó készítését kapta.

Az ÖKOINDUSTRIA2021 Nagydíjat két kategóriában adták át. A zsűrizést a KSZGYSZ 9 fős Elnöksége végezte.

A leginnovatívabb fejlesztés kategóriájának díját az Innovatív Térburkolatfejlesztő Kft. a (Platio Solar) kapta, amely egy budapesti zöld startup: a PLATIO napelemes térburkolat kifejlesztője és gyártója. A PLATIO egy olyan innovatív, napelemes építőipari termék, amely nemcsak tiszta energiaforrást termel, de környezetkímélő is, mivel tartószerkezete újrahasznosított műanyagból készül, ezáltal duplán környezetbarát építőanyag. A termék működési elve megegyezik a hagyományos napelemekkel, a PLATIO-val esztétikus és helytakarékos alternatívát kínálnak a tetőre szerelhető napelemekkel szemben.

‍Az ÖKOINDUSTRIA Nagydíj leglátogatottabb kiállítója kategória díját az ENVIROTIS Holding Zrt. nyerte, amely az ipari hulladékok kezelésére és ipari területek komplex kármentesítésére, roncsolt területek remediációjára nyújt teljes körű megoldást az ország egész területén. Zöld, innovatív megoldásokat biztosítanak partnereiknek, tevékenységüket a környezet védelme, a fenntartható gazdaság elősegítése iránti elkötelezettség jellemzi.

A tiszai uszadékfából és reciklált folyami műanyag hulladékokból készített ÖKOINDUSTRIA Nagydíjat az ENVIROTIS Holding  Czeglédi Andor vezérigazgató helyettese, valamint az Innovatív Térburkolatfejlesztő Kft. marketingvezetője, Ruscsák Helga vehette át Hankó Gergelytől a KSZGYSZ ügyvezető igazgatótól.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás