Hirdetés

A 789 millió euró értékű kötvény az első, amelyet egy állam dobott piacra. A kötvények értékesítéséből befolyt bevételt fák ültetésére, zöld energia termelésére és a vasúti szállítás színvonalának javítására használták fel.

A korábbiakban zöld kötvényeket főleg fejlesztési bankok és vállalatok bocsátottak ki. „Ez az elismerés is mutatja, hogy a lengyel kormány kiegyensúlyozott gazdaság-és társadalomfejlesztésre és zöld projektek megvalósítására törekszik” jelentette ki Piotr Nowak pénzügyminiszter-helyettes.
Piotr Nowak elmondta: több ország kérte Lengyelország segítségét zöld kötvények megszervezéséhez. A tavalyi év során kibocsátott kötvényeket német, osztrák, benelux és brit befektetési alapok, illetve bankok vásárolták fel. A kötvények értékesítéséből befolyt bevételt fák ültetésére, zöld energia termelésére és a vasúti szállítás színvonalának javítására használták fel.

A Zöld Kötvény Díjat évente ítéli oda a Klíma Kötvény Kezdeményezés, egy non-profit szervezet, amely célja „a kötvénypiac igénybevétele a klímaváltozási problémák megoldása érdekében”. A Figyelő szerint a szervezet szándéka szerint a kezdeményezés nagyságrendje 2020-ra elérheti az egy trillió US dollárt.

A Klíma Kötvény Kezdeményezés arról számolt be, hogy a zöld kötvények piaca 2016-ban éves alapon kétszeresére, 81 milliárd US dollárra nőtt és ez év végére 120-220 milliárd US dollár közötti értéket érhet el. Piotr Nowak szerint várható, hogy Lengyelország az idei évben újabb zöld kötvényeket bocsát ki.
 

Világelső lengyel zöldítés

Világelső lengyel zöldítés

Lengyelország sikeresen bocsátotta ki a világ első zöld államkötvényét. A bevont forrásokból környezetvédelmi beruházásokat finanszíroz majd a lengyel állam, a legnagyobb vásárlók osztrák és német befektetők voltak- írtuk december 27-én.
Lengyelország a múlt héten sikeresen hajtotta végre a világ első, állami zöld kötvény kibocsátását – írja az osztrák Börsen-Kurier című lap. A lengyel államnak összesen 750 millió euró értékben sikerült eladnia a kötvényekből, ami jóval magasabb az eredetileg tervezett 500 millió eurós mennyiségnél. A kibocsátás során a befektetők jelentősen túljegyezték a felajánlott mennyiséget, összesen 1,5 milliárd eurónyi kötvény megvásárlására érkezett ajánlat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás