Bár elég felemás ez a télnek tűnő évszak, a néha jelentkező mínuszoknál merő szívjóságból madáreleségért rohanunk, igaz sokszor nem tudjuk, kinek mit adjunk, kik jönnek, kik nem, ha eddig jöttek, egyszer csak miért nem, ha rabol a kánya, helyes-e, hogy lelkiismeretünk bánja. Ezért fontos, hogy jobban megismerjük a madáretetés hátterét, funkcióját, a különböző fajok igényeit és a saját szerepünket, felelősségünket.
A Magyarországon eddig megfigyelt és hitelesített 418 madárfaj közül sok a Kárpát-medence területén költ, majd a fiókanevelés – és gyakran az ezt követő vedlés – végeztével megkezdi hosszabb-rövidebb útját a telelőterület felé, amely a rövid távú vonulóknál a Földközi-tenger térségében, a hosszú távúaknál pedig Afrika Szaharától délre fekvő tájain található.
A második csoportba azok a madarak tartoznak, amelyek tavaszi és őszi vonulásuk során érintik országunkat, de nem itt költenek, és nem itt vészelik át a telet.
Egyes madárfajok egész évben megtalálhatók Magyarországon, amely nem teljesen pontos megfogalmazás, mivel nem feltétlenül ugyanazokat a példányokat láthatjuk kertünkben vagy a parkokban nyáron, amelyeket télen. Kóborlásuk során ugyanis egyes egyedek más, közeli tájakra vándorolnak, míg a „lokálpatriótákhoz” ugyancsak csatlakozhatnak északabbra költő példányok. Végül meg kell említeni azokat a fajokat, amelyek a tőlünk északabbra fekvő tájakon költenek, és kizárólag a telet vészelik át a Kárpát-medencében. A téli madáretetés az utóbbi két csoportba sorolható fajokat szolgálja.
Vajon szükség van-e a téli etetésre?
Elpusztulnának-e emberi segítség nélkül az etető szorgalmas vendégei? Figyelembe véve, hogy nagyjából 150 millió éve léteznek madarak a Földön, míg az etetés alig több mint 100 éves múltra tekint vissza, nyugodtan állíthatjuk, hogy nincs rá feltétlen szükség.
Akkor mégis miért szorgalmazza több madártani szakember és környezeti nevelő a téli madáretetést?
Bármily furcsán is hangzik, leginkább saját magunk miatt. Az ipari tevékenység majd a szolgáltató szektor folyamatos felértékelődése magával vonta az urbanizáció erősödését, amely egyre több embert szakított ki hagyományos vidéki környezetéből, távolított el a természeti értékekben még inkább bővelkedő rurális térségekből, amely generációról generációra csökkentette a természeti értékek közvetlen megfigyelésének lehetőségét, idejét és sajnos gyakran az igényét is.
Környezeti nevelőként, madárgyűrűzőként és a közoktatásban korábban eltöltött több mint másfél évtized során gyakran tapasztaltam, amint különböző életkorú tanulók őszinte csodálkozással néznek egy – ma még szerencsére viszonylag nagy egyedszámban előforduló és közönséges – széncinegére, házi verébre vagy fekete rigóra. A madáretetés, az összes többi madárvédelmi tevékenységgel együtt (ezek módszereiről és lehetőségeiről a hazai ornitológia legnagyobb szakmai szervezete, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több írásában részletesen és hitelesen tájékoztatja a téma iránt érdeklődőket), városi környezetben is segít „közelebb hozni hozzánk” a természeti értékeket. Az etetőanyag beszerzése, a madáretető(k) rendszeres feltöltése, a táplálkozó madarak megfigyelése, az ismert fajok beazonosításának és a korábban ismeretlen madarak sikeres meghatározásának élménye, fotók, videófelvételek készítése, megosztása a közösségi oldalakon mind-mind közelebb visznek minket érzelmileg a természeti környezethez, hangsúlyosabb lesz a természet megbecsülése, szeretete.
A túlzott igyekezet, a jó szándék azonban sokszor a kívánt cél ellenkezőjét éri el. A nem jól megválasztott táplálék, a rendszertelen etetés, a természet sokak szemében kíméletlennek tűnő rendjének rossz megítélése károkat vagy negatív élményeket okozhat.
10 fogódzó a téli madáretetéshez
1. Vannak, akik a lelkükre veszik, hogy a karvaly által az etetőről elragadott énekesmadár pusztulását ők okozzák azzal, hogy az etetéssel odavonzzák a „gonosz” ragadozót. Ettől egyáltalán nem kell megijedni, pláne nincs szükség különösebb lelkiismeret-furdalásra, mert a ragadozók az etetőtől távol is rendszeresen elejtik prédaállatukat. Környezeti nevelőként, múzeumpedagógusként fontosnak tartom, hogy tisztán lássuk, elfogadjuk a természetben uralkodó törvényeket, az egyes fajok életközösségben betöltött szerepét, ne borzadjunk el attól, hogy az énekesmadarak predációjára szakosodott ragadozók elejtenek egy-egy példányt. Ők ezt nem élvezetből, unaloműző tevékenységként végzik, hanem az önfenntartásuk érdekében nélkülözhetetlen táplálékot szerzik meg.
2. A nem megfelelően megválasztott eleség ennél gyakoribb és nagyobb gondot jelent. Még mindig sokan raknak kenyeret, péksüteményt, tésztaféléket az etetőbe, amelyek a nedves, nyirkos időben olyan kémiai átalakulásokon mennek keresztül, amelyek a madarak szervezetében olyan gyulladási folyamatokat okoznak, amelyek leggyakrabban azok elhullásához vezetnek.
3. Milyen táplálékot adjunk a madaraknak? Ennek megértéséhez elsőként azt kell tisztázni, hogy a vonuló madarak leginkább a táplálékhiány miatt hagyják el költőhelyüket és kezdik meg a rendkívül kockázatos vonulást, hiszen egy kizárólag rovarevésre specializálódott faj a mi éghajlatunkon a téli hideg, fagyos időszakban egyáltalán nem talál megfelelő táplálékot. A Kárpát-medencében maradó, illetve az ide érkező madarak egy része vagy stratégiát vált a táplálkozásában, vagy eleve szinte egész évben magvakkal táplálkozik (pintyfélék, verébfélék). A cinegefélék és a harkályalakúak például tavasztól őszig rovarokat, pókokat esznek, télen azonban áttérnek a kalóriában gazdagabb magvak fogyasztására. A magvak rengeteg tartalék tápanyaggal rendelkeznek, hiszen a belőlük kifejlődő csíranövények a szerves tápanyagok önálló elkészítését szolgáló fotoszintetizáló levelek megjelenéséig kizárólag ezekből a tápanyagokból tudnak energiához (és építőanyaghoz) jutni. Legelterjedtebb etetőanyag a puha, fekete héjú takarmánynapraforgó, amelyet különböző gabonamagvakkal, mákkal, dióbéllel egészíthetünk ki. Rendkívül jó még a faggyú, a szalonna, háj, vaj és a margarin.
4. A madarak anyagcseréje rendkívül gyors, a tápanyagok sejten belüli égetése hihetetlen sebességgel történik. Egy széncinege percenkénti pulzusszáma 420 körül van, testüket pedig 42-43°C-ra kell fűteniük, még a legzordabb időben is. Ezt kizárólag a magas kalóriatartalmú magvak nagy mennyiségű fogyasztásával tudják biztosítani. Egy énekesmadár egy átlagos téli napon saját testtömegével megegyező tömegű táplálékot fogyaszt anélkül, hogy számottevően gyarapodna a tömege, az élelem nagy részét ugyanis elégeti. A hosszú, hideg téli éjszakákat követő napkelte után a madarak szinte azonnal elkezdenek táplálkozni, ezért az etetőket ajánlatos még este feltölteni, hogy reggel „terített asztallal” fogadjuk rendszeres látogatóinkat.
5. A rigófélék (fekete rigó, szőlőrigó, vörösbegy, áttelelő házi rozsdafarkú stb.) a lágyeleséget részesítik előnyben. Nagyon szeretik az ágakra feltűzött vagy a talajra helyezett almát, amelyre célszerű egy kis „ablakot” vágni, hogy könnyedén hozzáférjenek a húsos középső termésfalhoz. Előszeretettel fogyasztják a reszelt sárgarépát, a meghámozott sárgarépa hulladékát vagy a burgonya héját is, ezért a komposztáló környékén is gyakran feltűnnek némi „elcsenhető” csemege reményében.
6. Általános szabály, hogy mindenképpen kerüljük az adalékanyagokkal ellátott, sózott, pörkölt, füstölt élelmiszereket, melyek amúgy sem képezik a madarak természetes táplálékait, ráadásul erősen károsítják szervezetüket.
7. Ne feledjük, hogy az etetés egyáltalán nem nélkülözhetetlen tevékenység, viszont, aki egyszer úgy határozott, hogy szívesen végezné ezt az örömteli tevékenységet, akkor lényeges, hogy ezt egész télen vállalni tudja. Ez kicsit hasonlít a háziállatokról való felelős gondoskodáshoz.
Miért is fontos, hogy ne hagyjuk abba télen az etetést? Minden területnek meghatározott eltartóképessége van, amelyet főleg a táplálék mennyisége szab meg, vagyis csak annyi madár (és egyéb élőlény) tartózkodhat az adott területen, amennyi biztonságosan megfelelő mennyiségű táplálékhoz tud jutni. Az etetéssel ezt az eltartóképességet többszörösére növelhetjük, ami jóval több madarat vonz a területre. Amennyiben hirtelen abbahagynánk ez etetést, számtalan egyed nem jutna eleséghez, ami a pusztulásukhoz vezetne. Ez különösen veszélyes a leghidegebb téli időszakban, amikor jobban rá vannak szorulva a táplálékra. Ha ennek ellenére valaki kénytelen abbahagyni az etetést, lehetőség szerint az etetőanyag mennyiségének fokozatos csökkentésével tegye, hogy az addigi „törzsvendégeknek” legyen idejük feltérképezni a környéket egy új etető reményében!
8. Ne ijedjünk meg, ha minden igyekezetünk ellenére úgy érezzük, hogy eltűntek a madarak a környékről, hiszen leggyakrabban valójában annyi történik, hogy – amint azt fentebb már olvashatták – ezek a madarak kóborlásuk során kisebb-nagyobb területet járnak be, így nagy az esély arra, hogy egy másik etetőt is felfedeztek a környéken, tehát nem a szarkákat, varjakat kell hibáztatni a történtekért!
9. A madáretetést bőven elegendő a fagyok kezdetekor elkezdeni, és a fagyok tartós megszűnéséig célszerű végezni. A befejezésnél szintén lényeges a fokozatosság elve, a táplálék fokozatos csökkentésével a madarak könnyedén megtalálhatják a természetes eleséget.
10. A fiókanevelési időszakban (április második felétől) már semmiképpen ne etessünk, hiszen ekkor még a magevő madarak is a fehérjékben gazdag rovarokkal táplálják fiókáikat, melyek között egyébként nagyon sok mezőgazdasági kártevő is található, ami, nem mellesleg, a biológiai növényvédelmet is hatékonyan szolgálja.
Kocsi Attila múzeumpedagógus, biológiatanár
