Hirdetés

Bár a párizsi klímakonferenciát követően felerősödtek azok a hangok, hogy Németországban az atomernergiához hasonlóan a szénerőműveket is teljesen le kellene állítani, az RWE operatív igazgatója és a német gazdasági miniszter szerint emiatt nem kell aggódniuk a közműveknek, miután a hálózat stabilitásának megőrzéséhez szükség van a szénerőművekre. A tőzsdén kereskedett két német energiaszolgáltató részvényesei örülnek, a részvények raliznak.

Szárnyalnak a német közműcégek részvényei, az RWE több mint 8 százalékkal erősödik, míg az E.On több mint 5 százalékkal került eddig feljebb. A két energiaszolgáltató mai teljesítményében az általánosan jó részvénypiaci hangulat mellett az RWE operatív igazgatójának szavai is szerepet játszhatnak, aki egy iparági konferencián beszélt.

A decemberi párizsi klímacsúcsot követően fokozódott a nyomás a német kormányon az ellenzéki pártok és környezetvédők részéről, hogy Németországban az atomerőművekhez hasonlóan a szénerőműveket is teljesen le kell szerelni. Az RWE operatív igazgatója, Rolf Martin Schmitz szerint ugyanakkor teljesen fölösleges a szénerőművek leállításáról beszélni: nagyon nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban, úgy gondolom, hogy a politikusok sem fognak lépni az üggyel kapcsolatban. A konferencián továbbá a német gazdasági miniszter, Sigmar Gabriel is azon a véleményen volt, hogy a szénerőművek bezárása érzékeny kérdés, ugyanis egyelőre szükség van azokra a hálózat stabilitásának fenntartásához.

Az RWE villamos energia termelésének mintegy 60 százalékát adták 2014-ben a szénerőművek, míg az E.On esetében 27 százalék volt ez az arány. A közműcégek szerint a barnaszénnel üzemelő erőművek úgynevezett tartalék rendszerbe történő sorolása (tavaly 2,7GW kapacitás átsorolásáról döntöttek) illetve az energiatermelésben elérhető alacsony profitmarzsok idővel biztosítani fogják a szénerőművek piacról történő kivezetését. Továbbá a szénerőművek jelenlegi leállítása ellen szól az is, hogy a megújuló energiatermelés egyelőre nem mindig stabil, így szükség van tartalékerőművekre- írta a portfolio.hu.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás