Hirdetés

Az Európai Bizottság május 3-án közzétette az Unió régóta várt 2011-es Biodiverzitás Stratégiáját. A WWF szerint az EU új biodiverzitás politikája a jó szándék egyértelmű jele, azonban nincs meg benne az igazi erő a biológiai sokféleség csökkenésének megakadályozására.

A 2020-ra szóló célkitűzés globális és európai szinten is a biodiverzitás csökkenésének megállítása. Ehhez az egész bolygót érintő összefogás szükséges, melyben fontos szerepe van az Európai Unió politikájának és a célok elérése érdekében tett lépéseinek, „A 2011-es stratégiában sajnos nem található meg az az alapvető megoldás a természet megóvására, amire égető szükség lenne. Ennek ellenére a természetvédelem kérdése a közeljövőben elfogadásra kerülő jogalkotási reformok szándékai között már erőteljesebben megjelenhet” – fogalmazott Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.
A szakember ezek közé sorolta az EU Pénzügyi politika, a Közös Agrárpolitika és a Közös Halászati politika felülvizsgálatát. „Annak érdekében, hogy megmentsük a biológiai sokféleséget, az Uniónak el kell köteleznie magát arra, hogy a természetvédelem az összes előbb említett reformban alapvető szempontot képviseljen” – tette hozzá a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezetének hazai képviselője.

A biodiverzitás stratégia kihirdetése jó irányba tett lépés, azonban eredményessége attól függ, hogy milyen mértékű politikai támogatást kap.”Kulcsfontosságú, hogy a döntéshozók valóban megértik-e azt, mi is a biodiverzitás, és hogy miért ennyire fontos számunkra. Enélkül a két fontos összetevő nélkül a 2011-es stratégia a tavalyi sorsára fog jutni, mely nem érte el azt a célkitűzését, hogy a biológiai sokféleség ne csökkenjen tovább az EU országaiban.” – értékelte a helyzetet az igazgató.

A WWF a buktatók ellenére üdvözli a 2011-es biodiverzitás stratégia megszületését, mivel azt az üzenetet hordozza magában, hogy az Unió elkötelezte magát a természetvédelem iránt. Ez alapul szolgálhat ahhoz, hogy végrehajtsák azokat a felajánlásokat, amelyeket a közelmúltban az európai állam- és kormányfők tettek.
Ez a biodiverzitás csökkentése mellett az ökoszisztéma szolgáltatások elvesztésének megállítását célozza, és amennyire lehetséges, ezek helyreállítását. Ezt a célt az EU úgy szándékozik elérni, hogy fellépésével segítse az egész Földet érintő pusztulás elleni küzdelmet.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás