Hirdetés

Helyi, környezetbarát technológiákat és lehetőségeket népszerűsítő cégek kavalkádja, mesterségüket folyamatában bemutató kézművesek, valamint bioportékások színes kínálata fogadta hétvégén a Veszprém szívébe érkező kíváncsiskodó lakosságot és turistákat egyaránt.

„A városrehabilitáció okozta fennforgás és felújítás közepette a Csalán Egyesülettel való közös együttműködéseknek köszönhetően mindig sikerül „zöld övezeteket” kialakítani a belváros szívében. A tényleges zöldítés mellett a későbbiekben is nagy figyelmet kívánunk fordítani arra, hogy ez a gyümölcsöző kapcsolat tovább bontakozzon és ennek következtében a környezetbarát szemlélet az arra fogékony lakosság mindennapjaiba és gondolkodásába beépülhessen.” – mondta el megnyitó beszédében Brányi Mária alpolgármester asszony.

A városvezető beszédében azt is hozzátette, hogy a hétvégi Ökofesztivál látogatói száma az ékes bizonyíték arra, hogy az emberek igenis nyitottak a tudatos és fenntartható életforma kialakítására. Ez reménykeltő és mindenképpen követendő példa. A képviselőasszony magánemberként is nagy figyelmet fordít a környezet védelmére, így külön örömmel tölti el, hogy Veszprém városa egyre több hasonló rendezvénynek ad teret.

„Első alkalommal rendeztünk ilyen technikai napot, mint az Ökofesztivál. A rendezvényen kiállító helyi cégek nagy számú megjelenése és lelkesedése arra buzdít bennünket, hogy – lehetőség szerint – a későbbiekben is megismételjük az egész napos otthonzöldítő fesztivált. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a helyi termelők és kézművesek támogatása mellett a környezettudatosság technikai lehetőségét is bemutassuk, közszemlére tegyük. Így teljes a kép. Hiszen a tudatos vásárlás, a helyi értékek pártfogása mellett a környezet és természetvédelmének ezen lehetőségét is fontos megismertetnünk az emberekkel. A rendezvényen helyben és egy kupacban található meg minden olyan megoldás, ami segítségünkre lehet a pincétől a padlásig terjedő felújítások során.” – zárta szavaival a hivatalos megnyitót Szalay Tímea, a Csalán Egyesület elnöke.

A kajárpéci komédiások Nyilvános akasztás c. előadása is bizonyította, hogy játékosan, nevetve is egészen komoly dolgokat lehet megvalósítani. Könnyfakasztó, betyárvilágot megidéző előadásuk, papírzacskó-csata okozta, nézőket is bevonó puffogtatásaival betyárosan jó hangulatot teremtett a zöld szigeten.  Az otthonzöldítő fesztivál kapuinak bezártával természetesen nem ér véget a szemléletformálás. A Csalán Egyesület Kossuth utcai ZÖLD INFO PONT-ja egészen július végéig várja az érdeklődőket, ahol környezeti tanácsadás, tudatosságra nevelő kiadványok, valamint különféle bemutatóelemek várják a zöld-lak árnyékába látogatókat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás