Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága általános vitára alkalmasnak találta a budapesti agglomeráció területrendezési tervről szóló törvény módosítására benyújtott javaslatot a mai ülésén.
A benyújtott javaslatot hosszas egyeztetés előzte meg a minisztériumokkal, az országos önkormányzati érdekszövetségekkel, az érintett kamarákkal, a fejlesztési tanácsokkal, az államigazgatási szervekkel, a települési önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel, valamint elkészültek a módosító javaslat társadalmi, gazdasági, környezeti hatásait bemutató elemzések is – mondta a főosztályvezető.
Nagy Andor (KDNP), a bizottság alelnöke elmondta, hogy azért támogatják a javaslatot, mert környezetvédelmi szempontból kedvező változásokat jelent. Példaként említette, hogy lakóparkok, bevásárlóközpontok létesítésénél a közösségi közlekedés közelségét előírja, illetve növeli az erdőterületek nagyságát a budapesti agglomerációban.
Jávor Benedek (LMP), a bizottság elnöke szerint összességében jó irányba indult el a javaslat, de nem kielégítőek az ehhez szükséges lépések. Utalt arra, hogy az elmúlt években a budapesti agglomerációban tarthatatlan állapotok uralkodtak el, a főváros "szétterülése" olyan mértéket öltött, amely zöldveszteséghez vezetett, magas beépültséget hozott az agglomerációban. A politikus szerint a beterjesztett javaslatban több ponton is szigorítani kellene.
Bödecs Barna (Jobbik) szerint a javaslat nem jelent gyökeres változást, mert míg az agglomerációban ipari, logisztikai építési területeket szerepeltetnek, addig a fővárosban továbbra is megmaradnak az úgynevezett barnaövezetek, a régi lerobbant iparterületek. A képviselői észrevételre adott válaszban elhangzott: a területfejlesztési támogatási rendszert kell úgy alakítani, hogy az úgynevezett barnaövezetek kérdését megoldja.