A teljes európai potenciál figyelembe vételével az Európai Unió 27 tagországa lakosságának 26 százaléka lenne kiszolgálható geotermikus távhővel. Jelenleg a legjelentősebb potenciállal rendelkező távhőpiacok Franciaországban, Izlandon és Németországban találhatók, és a legnagyobb növekedés is elsősorban ezekben az országokban várható 2016-ig. Kiegészülve esetleg Olaszországgal és Magyarországgal.
Ehhez persze tenni is kell: egy kifejezetten geotermikus hőenergia-ellátásra szabott távhő árszabályozással, a hazai támogatási rendszer újragondolásával, a nyugat-európai példák hazai viszonyokra szabásával és átültetésével jelentősen növelhető lenne a geotermikus energia távfűtésben felhasznált részaránya Magyarországon is.
Az European Geothermal Energy Council beszámolója szerint 2013 végén 237 geotermikus távhőerőmű működött Európában, melyek együttesen 1,1 gigawattóra beépített kapacitással rendelkeznek. Ezek legnagyobb része Izlandon, Törökországban és Franciaországban található. Ezzel szemben hazánkban jelenleg legjobb tudásom szerint alig 10 geotermikus távhőtermelő erőmű működik. A megújuló energiaforrások részaránya a távhőtermelésben 8 százalék körül alakul. Ebből a biomassza 5, a hulladékok felhasználása 1,5, míg a geotermikus energia alig 1 százalékkal részesedik.
Hiába azonban a megfelelő geotermikus potenciál, ez önmagában még nem garancia arra, hogy Magyarországon is növekedni fog az ezt az energiaforrást felhasználó távfűtőművek száma. Ennek oka, hogy a meleg víz kitermelése viszonylag magas kezdeti beruházási költséggel jár, ráadásul a jelenlegi távhő árképletek erősen tüzelőanyagra fókuszáló konstrukciója sem kedvez a technológia elterjedésének. A hatályos szabályozás elsősorban a földgáz és biomassza alapú energiatermelésre fókuszál, amelyekhez képest a geotermikus energia kiaknázása atipikusnak tekinthető.
Az előbbi kettő esetében ugyanis elsősorban az üzemeltetéshez szükséges fűtőanyag ára teszi ki a költségek jelentős részét, míg a geotermia esetében ilyenről szinte nem is beszélhetünk (kivétel talán a vízpótlás), viszont kiemelkedően magas az egyszeri beruházási igény. Ennek ésszerű időn belüli megtérülésére a jelenlegi árképletek nem nyújtanak kellő fedezetet, hiszen azok elsősorban a tüzelőanyagok árait veszik számításba. Emiatt viszont annyira hosszúra nyúlik a geotermiás projektek megtérülése, amely már a finanszírozók számára vállalhatatlan. Egy külön árképlet meghatározása a geotermikus alapú távfűtésre viszont orvosolhatná ezt a problémát.
A technológia elterjedésének másik gátló tényezője a fúrási kockázat. A beruházók számára kézenfekvő megoldás lenne ezt biztosítással fedezni, de a magyar piacon jelenleg ilyen termék nincs, az eseti jelleggel személyre szabott biztosítások magas díja viszont tovább drágítja a beruházásokat. Egy-egy ilyen biztosítás akár a beruházás bekerülési költségének 10-12 százalékát is elviheti. Erre viszont, vagy legalábbis a biztosítási összeg egy részére – egyfajta speciális támogatási formaként – garanciát vállalhatna az állam. Ez már jelentősen mérsékelni tudná a projektek finanszírozási igényét, ami javítaná az ilyen projektek vonzerejét a beruházók, befektetők számára.
Ráadásul az állam ezzel nem vállalna túlságosan nagy kockázatokat, hiszen a fúrással foglalkozó vállalkozások ma már 90 százalékos biztonsággal előre meg tudják mondani, hogy eltalálják-e a meleg vizet tartalmazó kőzetrétegeket, illetve az azokban található víz hőmérséklete és a kutak hozama elég lesz-e a tervezett fűtési igények kielégítésére. Ráadásul az, hogy sikeres lesz-e az adott fúrás már a folyamatok elején bebizonyosodik, így a beruházók a teljes projektköltségek alig 15-30 százalékát kockáztatnák. Ez az állami garanciavállalás tekintetében is egy elfogadható arányt jelentene.
A fentieken kívül a geotermikus távfűtési rendszerek elterjedését segíthetik a különféle egyszeri, közvetlen beruházási támogatások, amelyekre jelenleg is van példa hazánkban. Ez elsősorban az uniós források terhére a Környezet és Energia Operatív Program kiírásai révén jut el a beruházókhoz, és általában a teljes projektköltség százalékában határozzák meg.
Érdemes lenne ugyanakkor átállni a német közvetlen beruházási támogatások sémájára, amely az összeget a geotermikus létesítmény beépített teljesítményének arányában – kilowattonként 200 euróban – határozza meg. Emellett Németországban a geotermikus mélyfúrások támogatása is megoldott. 375 euró támogatásban részesülhet a beruházó méterenként a 400-1000 méter mélységben, 500 euró támogatásban méterenként az 1000 – 2500 méter közötti fúrási mélységben és 750 euró támogatás jár méterenként 2500 méter alatti fúrási mélységben. Egy ilyen vegyes támogatási szisztéma a hazai fúrási igények és jellemzők ismeretében itthon is életképes lehetne a jövőben.
