A rovat kizárólagos támogatója

„Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt. A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult. Azóta EP-képviselői mandátumáról, és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is lemondott politikus.
Győrffy Balázs tündöklése a Magosz-ban indult. Ángyán és Bagi távozása után Jakab István kedvezményezettje lett (már Gyula bácsi mellett, ahogy egymás közt mondták) és általában ott is virított az oldalán. Igaz, a traktoros tüntetés idején még Győrffy meg sem történt. Szóval a földbirtokos közgazdász szervezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát felülről és olyanra, amit kedve szerint trenírozhat Pista bá’-val.

Ifjabb Hubait simán kitúrta egy bizalmi szavaztatással a vezetőségből és azóta rend van és fegyelem. Olyannyira, hogy sokan Nagy István utódját is látni vélték benne. A mezőgazdaság jövőjét egyébként géntechnológiával együtt képzelte el, mint átmenetileg a balkonméhész Putyi is, vagy korunk mindenese a Momentum után már a Tiszában nyomuló Raskó György (agrárközgazdász) úr.

*
Anonymus: A Fideszben világos…
Fidesz FB lap (ahol a mottó »Magyarország nem hagyja magát!«), 2024. augusztus 23. (a Fidesz FB lapján ez ma délelőtt jelent meg lásd mandiner.hu)
„A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja! Győrffy Balázs EP-képviselő a múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredett egy hölggyel, és a vita tettlegességig fajult. Győrffy Balázs viselkedésére nincs mentség, aki ilyen vállalhatatlanul és elfogadhatatlanul cselekszik, annak azonnal távoznia kell a közösségünkből. Nem tűrjük az erőszakot, pláne nem a nőkkel szemben! Aki az értékeinkkel és a szabályainkkal szembe megy, annak nincs helye a közösségünkben.”
*
Győrffy B.: Elbuktam… Győrffy Balázs FB lapja, 2024. augusztus 23. (pár perccel később)
„Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt. A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult. Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre (sic!), elfogadhatatlan, amit tettem. Szeretnék elnézést kérni mindenkitől (sic!), legfőképpen az érintettől. Szeretnék elnézést kérni a családomtól, az engem támogatóktól, a politikai közösségemtől.
Azok után, amit tettem, nincs helyem a közéletben. Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek. Ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben meg kell tennem. Szégyellem magam, még egyszer elnézést kérek az érintettől és mindenkitől, aki most csalódik bennem. Tettemért a közéleti felelősségen túl, természetesen minden jogi következményt is vállalok.”
*
Szóval kizárták, de ő meg azonnal mindenről lemondott és vállalta, amire nem emlékszik. Képszakadás esete forog fenn? Most szégyelli magát (Mi is őt.) és mindenkitől bocsánatot kér. Mondjuk ezt nem is értem. A leírása szerint annyira részeg volt, hogy a történetre nem emlékszik. Felvételen látta vissza magát? Miért kér azonban mindenkitől bocsánatot. Mi közöm van nekem például hozzá és a cselekedeteihez, aki elég világosan látta eddig is, hogy gőgös, öntörvényű és kicsinyesen bosszúálló. Nem lep meg, ami történt. Sőt, a hozzá hasonlók ’személyiségfejlődése’ általában erre vezet. Ő is már politikai álmaiban egyenlőbb volt, mint mi.
Darvas Béla

Utóirat:

Győrffy Balázs 2022. júniusi vagyonbevallásban:
28 egység ingatlan-tulajdon egyedüli vagy feles tulajdonosa
– 3 ingatlan – 1,8 + 5 + 0,5 = 7,3 ha telek
– 1 gazdasági épület – 65,7 ha
– 13 szántó – 28 +30 + 5 +5 +7 + 490 + 241 +205 + 6 +25 + 78 +74 +425 + 67 + 9 = 1695 ha
– 4 erdő – 18 + 227 + 3 + 3 = 251 ha
– 1 rét – 5 ha
– 3 bányatelek – 238 + 147 + 25 = 410 ha
Továbbá:
1 gépkocsi
2 vontató
1 életbiztosítás (2,8 m Ft)
1 takarékbetété (1,4 mFt)
1 önkéntes nyugdíjpénztár (3,3 mFt)
kincstárjegyek (51 mFt)
*hitel (106 mFt)

Nyitókép: Győrffy Balázs FB oldala

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás