Hirdetés

A Magosfa Alapítvány munkatársai és önkéntesei 13. alkalommal tartottak hulladékgyűjtési akciót az Ipoly folyón. Az Ipolytisztítási akció célja a térség környezeti állapotának javítása, és a helyi lakosok, döntéshozók valamint az idelátogatók szemléletformálása, hasonló munkákra biztatása. A munka konkrét eredményét 75 zsák és több, nagyobb méretű hulladék összegyűjtése jelentette a folyó Tésa és Szob közötti szakaszán.

A Magosfa szervezésében augusztus 14. és 16. között 8 kenuval 22 főből álló csapat haladt végig az Ipoly 35 km-es szakaszán. A mederből, illetve a part, gyalogosan megközelíthetetlen részeiről gyűjtötték össze a hulladékot, jellemzően műanyag-palackokat, aludobozokat, nejlonokat, horgászati kellékeket, de “horogra akadt” hűtőszekrény, TV, gépkocsi lökhárító, illegális varsa, 12 teherautó-gumi és fehér, magassarkú cipő is. Az összegyűjtött kb. 6 m3 hulladékot a szervezők lerakóba szállíttatják el.

Az Ipolytisztási akciónak kettős célja van. Egyrészt a szervezők konkrét beavatkozással kívánják csökkenteni a folyóban található szilárd hulladék, elsősorban a műanyagok mennyiségét. Meg akarják előzni, hogy a műanyagokból mérgező anyagok kerüljenek bele a folyón keresztül a táplálékláncba, valamint hogy a műanyagok kisebb darabokra essenek szét, és mikroműanyagként veszélyeztessék a folyó és környéke állatvilágát, az itt élők, illetve az ide látogatók egészségét. A mikroműanyagok szennyezéséről aggasztó hírek érkeznek nem csak az óceánok, tengerek, hanem a hazai folyók tájékáról is.

Azonban van remény, ahogy az Ipoly folyó alsó szakasza is mutatja: a Magosfás önkéntesek már több alkalommal dolgoztak ott, és évről évre csökken a hulladék mennyisége a folyóban.
Az akció másik célja: a Magosfások pozitív példát kívánnak adni a helyi lakosoknak, önkormányzat-oknak, civil szervezeteknek, vállalkozóknak, hogy óvják, védjék környezet állapotát, és saját lehetőségeik szerint javítsanak is az élővizek állapotán.

A Magosfa Alapítvány az idei akciót az Agrárminisztérium Zöld Forrás programjának anyagi támogatásával valósította meg, de az önkéntesek mellett hálával tartoznak a zebegényi Depo-Z Túra-központnak és Ipolytölgyes Község Önkormányzatának is a különböző adományért, segítségnyújtásért.

További információ: Kelemen Zoltán, 06 20 984 3946, magosfa@magosfa.hu
Képek: Gieszer Richard

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás