Nemcsak zöldek vagyunk, hanem kékek-zöldek a méregtől és az ütésektől: a Global Witness emberi jogi szervezet jelentése szerint heti gyakorisággal fajulnak halálossá a természeti erőforrásokat övező erőszakos viták. 2011-ben 106 embert öltek meg ilyen összetűzésekben.
Ezzel duplájára emelkedett az áldozatok száma a 2009-es összesítéshez képest. A szervezet szándékos, előzetes megfontolásból elkövetett gyilkosságokat vett számba. Az esetek nagy része olyan országokban történt, ahol a gazdag ásványi, növényi, víz- vagy olaj-lelőhelyek körül üzleti érdekektől tettek el láb alól embereket. A jelentésben "előkelő" helyen szerepelnek a Brazíliában, Indonéziában és Peruban elkövetett gyilkosságok.
2002 óta 711 embert öltek meg ökológiai érdekösszeütközésekből kifolyólag. Ha 2012-t is belevesszük ebbe, akkor 13 esztendőre elosztva évi 54 halálesetet kapunk. A vállalatok, érdekcsoportok, korrupt kormányok, helyi maffiák helyezkedésének és megfélemlítő célzatú leszámolásainak gyakran a szegény emberek válnak áldozataivá.
A környezetvédő aktivisták is egyre inkább életveszélyes hivatásnak tekinthetik missziójukat – az ő soraikból is kerülnek ki áldozatok. A Fülöp-szigeteken megölt Eliezer "Boy" Billanes egy réz- és aranybánya ellen tiltakozott, Chut Wutty kambodzsai aktivistát a katonai rendőrség tagjai lőtték le, miközben kutatómunkát végzett az illegális favágásról. A Global Witness jelentése szerint az emberrablásoktól az eltűnésekig (melyeket a holttest megtalálása követ), sokféle esetről tesznek feljegyzést.
Félreértés ne essék, nemcsak a nyersanyagban gazdag államok problémájáról van szó. A 2008-as válság utáni másfél évben közel 30 olyan zavargás történt, aminek éhínség volt a kiváltó oka (ezeket az incidenseket food riot-nak nevezik).
Az egyre apadó folyók és tavak körül is gyakoriak az összekülönbözések. A kaliforniai Oaklandben működő Pacific Institute for Studios in Development, Environment, and Security társalapítója és elnöke, Peter Gleick -aki a Piac és Profitnak is adott interjút nemrég Torontóban- munkatársaival együtt összegyűjtötte az emberi történelem feljegyzett "vízkonliktusait". Nem mindegyik végződött halálesetekkel, a szakember mégis úgy tartja, bár sok diplomáciai eszköz áll rendelkezésünkre a békés rendelkezésre, az erőszakos összetűzések továbbra is veszélyt jelentenek.
Forrás és további információk >>>
Háttérinformációk a fotóhoz >>>