Hirdetés

Engedély nélkül végzett cserjetisztítást 150 közmunkás a debreceni Nagyerdőn. A zöldhatóság nem jogerős határozata szerint nem történt természetkárosítás, ugyanakkor a városházáról a felelőst elbocsátották.

A debreceni Nagyerdőben engedély nélkül végeztek cserjetisztítási munkálatokat a közmunkások, s el kell ismernünk, hogy ebben az ügyben a polgármesteri hivatal hibázott. Az a dolgozó, aki elmulasztott gondoskodni a szükséges engedélyek beszerzéséről, már nem dolgozik a városházán – mondta Papp László debreceni polgármester a mai sajótájékoztatóján a cívisvárosban.

Mint beszámoltunk róla– február elején százötven közmunkással szállta meg a helyi természetvédelmi oltalom alatt álló területet a Dehusz Kft., amely a jobbára utcaseprést és szemétszedést végző közmunkásokat foglalkoztatja a városban.  A nem őshonos cserjékre vadászó közmunkások feldúlták az erdő talaját, ezzel veszélybe került az éppen nyíló védett téltemető egyetlen megmaradt itteni populációja. A téltemető eredetileg három helyen élt itt. Ma már az egyik volt élőhelyen egy parkoló van, a másik helyén pedig egy betonplacc, amin akadálymentesen lehet sétálni az erdőben.  A helyi TerepSzemle Stúdió Környezetvédelmi Egyesület több csatornán is jelezte aggodalmát, aminek köszönhetően legalább a téltemetők utolsó itteni állománya megmaradt.
 

Debrecen jegyzője február 10-én azonnali hatállyal megtiltotta a munkavégzést, az érintetteket közös munkamegbeszélésre hívta, és több eljárás indult az ügy kivizsgálására. A hivatalvezető engedély nélküli tevékenység miatt, míg a zöldhatóság védett fajok élőhelyének károsítása miatt indított eljárást.  A zöldhatóság eljárása február 12-én indult, s habár az ügyintézés határideje ilyen esetekben három hónap, a felügyelőség ma már meg is küldte a határozatát az önkormányzatnak.

Papp László Debrecen polgármesterének sajtótájékoztatója 2015 02 23Papp László Debrecen polgármesterének sajtótájékoztatója 2015 02 23
 

Mai sajtótájákoztatóján Papp László polgármester közölte: a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség határozata szerint természetkárosítás nem történt, a területen sem védett növény, sem védett állatfaj egyedei nem károsodtak. A határozat szerint legföljebb élőhely megzavarása történhetett.  A határozat nem jogerős, fellebbezésre tizenöt munkanap áll rendelkezésre- írta meg a nol.hu.
 

Növényírtás ügyben vizsgálat és feljelentés a debreceni Nagyerdőben

Növényírtás ügyben vizsgálat és feljelentés a debreceni Nagyerdőben

Védett fajok élőhelyének károsítása miatt eljárást indított a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, mert a debreceni Nagyerdőben kiirtották az aljnövényzetet. Az ügyben a Párbeszéd Magyarországért természetkárosításért feljelentést tett. Ha beigazolódik a természetvédelmi törvény megsértése, nem marad el a felelősségre vonás – reagált a debreceni polgármesteri hivatal a történtekre.

 

Kapcsolódó anyagok:

Növényírtás ügyben vizsgálat és feljelentés a debreceni Nagyerdőben

Közmunkával a természet ellen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás