A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: atlatszo.hu

Annak ellenére, hogy hazánk mutatói az egyik leggyilkosabbak az egész EU-ban, a kormány minden évben milliárdokat fizet azért, hogy nálunk maradjon a dugókat okozó, és a légszennyezettséget csak növelő vándorcirkusz, a Red Bull Air Race. Most 20 napra lezárták a Bem rakpartot az előkészületek miatt. Tarlós széttárta a karjait, mert természetesen nem tudott a döntésről.

Pedig 2010-ben, hogy tapsikoltunk nekik, hogy Orbánék 6 év után végre lefújták a pesti dzsemborit. Meg is írtam. Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a szervezők is megtalálták a módját, hogy a kormánypárt kegyeibe férkőzzenek. Annyira sikerült, hogy azóta támogatást is kapnak már a repülőcirkuszra. Nem is keveset! 2016-ban, karácsony előtt egy nappal döntött úgy a kormány egy rendeletben, hogy – 2015-2017 után – 2018 és 2020 között IS támogatni fogja a szervező Hungaroring Sport Zrt.-t és a Red Bull Air Race versenyt,  méghozzá évente 6 millió eurós (1,8 milliárd forint) költségtérítéssel.

Azt a versenyt, ami miatt most 20 napra lezárták a Bem rakpartot, hogy kinyírják teljes Buda (és Pest) autós forgalmát, jelentősen fokozva ezzel is a környék amúgy sem túl fényes légszennyezettségét.  A Hungaroring Sport Zrt., kemény 13 millió forintot fizet érte jelképesen, és a közterület-használat kérelmét a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága EGYHANGÚLAG fogadta el. Tarlós  az Index-nek annyit mondott az esetről, hogy NEM TUDOTT a bizottság döntéséről, és első pillantásra nem tartja túl jó ötletnek a hosszú lezárást. Értsd leszarja.

A Levegő Munkacsoport már 2014-ben nyílt levelet írt Orbánnak, amiben számon kérik az állampolgárok egészségének veszélyeztetésért, és azért, hogy az EU-s Tiszta levegő kampányra mindössze 54 milliót adott, erre a szemétre meg közel 6 milliárdot (a már fent említett 2015-2017-es Air Race ciklusra).

“Tudomásunk szerint a kormány sehol nem hozta nyilvánosságra, hogy most milyen indokok alapján szándékozik 6 milliárd forint közpénzt adni egy magáncég sokakban komoly ellenérzést kiváltó, környezetszennyező és balesetveszélyes tevékenységéhez, azonban a kormányzatnak a témával kapcsolatos korábbi kommunikációja alapján ezt valószínűleg az „országimázs javításával” igyekeznek indokolni. “-Írják a levélben majd így folytatják “Ha igaz is lenne, hogy megér 6 milliárd forintot az országimázs javítása érdekében a Red Bull légi versenyre költeni, akkor sem szabadna ezt megtenni, mivel a pillanatnyi gazdasági érdekeknél előbbre való az emberi egészség, valamint az ehhez szükséges tiszta környezet. Ezt számos hazai és nemzetközi előírás is rögzíti. Így például a Legfelsőbb Bíróság
kinyilvánította (1999. május 13-án kelt, Gf.IV.30.879/1998/17. számú ítélet), hogy „környezetveszélyeztetés esetén a gazdasági érdekek nem mérlegelhetők”

De a Főváros Közgyűlésének 3/2013. (III. 8.)-as rendelete is kimondja, hogy „A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületekre  nem adható közterület-használati hozzájárulás „olyan tevékenység gyakorlásához, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné”.”

A 2009-es Red Bull Air Race légszennyezési adatai.

 

Amúgy pont idén januárban tartották Brüsszelben azt a csúcstalálkozót, ahová az Európai Unió kilenc legszennyezettebb levegőjű tagállamát, köztük Magyarországot is elhívták.
A találkozó kifejezett célja volt, hogy az érintett országok lépéseket tegyenek a szennyezettség ellen. Illetve elmondták, hogy ez az utolsó utáni lehetőség arra, hogy a tagországok lépéseket tegyenek a szennyezés csökkentésére, máskülönben az EU  keresetet indít ellenük az Európai Unió Bíróságán a légszennyezettségi határértékek túllépése miatt.

A Bem rakparttól alig 1 km-re, a Széna téren a NO2 órás határérték-túllépések száma például a megengedett 18 helyett 2016-ban és 2017-ben is 200 körül volt, Pécsen és Debrecenben pedig 100 körül.
Forrás: vastagbor.atlatszo.hu

 

Hány milliárdnyi közpénzből szennyezett a hétvégi Red Bull cirkusz?

Hány milliárdnyi közpénzből szennyezett a hétvégi Red Bull cirkusz?

Akik a hétvégére Budapesten rekednek és autóztak, bosszankodhatnak a lezárások miatt, de akik valahol hűsöltek, azok is áldoztak a Duna feletti repülőversenyre. Tavaly augusztusban derült ugyanis ki, hogy állami pénzből tér vissza Budapestre 2009 után a Red Bull Air Race- írtuk egy éve.

A kormány tavaly augusztus 15-én értett egyet azzal, hogy „a Red Bull Air Race Világkupa budapesti futama 2015-2017 között megrendezésre kerüljön.” Ha már egyetértett, akkor megbízta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a jogtulajdonos és a rendezésért magyar részről felelős Hungaroring Sport Zrt. közötti szerződés megkötéséről. A nemzeti gazdasági minisztert meg azzal bízta meg, hogy biztosítson pénzt a légi versenyre.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás