Hirdetés

Láttatok mostanában nagy seregekben színesebb madarakat röpködni a városban? Na, ők a fenyőrigók, téli vendégeink és őket tizedeli egy üvegablakos irodaház a Váci út 45. előtt.

A helyszínre, a helyiek bejelentésére érkezett ki Márton András madármentő, aki a képen is látható állapotokról számolt be: halmokba lehetne gyűjteni az irodaház épületébe ütköző fenyőrigókat, többségüket már holtan, illetve olyanokat is, amelyek éppen az "utolsókat rúgják". A látvány borzalmas és mindennapos. Amelyik madár még fel tudott röppenni, szintén megfigyelhető a környéken lévő fák ágain, feltehetőleg fájdalmakkal, agyrázkódással küszködve. 

András FB bejegyzése:
Telefonon kaptunk egy bejelentést, hogy egy irodaház előtt sérült és halott madarak borítják a járdát. Odaérve láttam, igaz a hír.
A Váci út 45. szám alatti irodaház udvarát egy kb 60m hosszú, 5 emelet magas üvegfal választja el a Váci úttól. Ez az építészetileg is eléggé öncélú üvegfal az, ami tizedeli a madarakat. Kocsiból kiszállva egyből jópár tetemet láttam, amit a járókelők néma iszonyattal az arcukon kerülgettek, majd jobban körülnézve találtam pár még élő, sérült madarat is, akik az épület udvarán levő "virágágyásban" kuporogtak, illetve a környező fákra még fel bírtak evickélni, de ….. de alig éltek.
Az, hogy ez az üvegfal a "halál-fal", azt sajnos élőben láttam bebizonyosodni, amíg a tetemeket szedtem össze, addig a szemem láttára repült neki egy fenyőrigó az üvegnek olyan sebességgel, hogy az üvegfalról kb 6m-t pattant vissza egészen a szervizút úttestjéig.
Még élt, de csőréből vér szivárgott, nem nagyon volt magánál. Őt gyorsan biztonságba helyeztem, mielőtt egy kocsi áthajtott volna rajta. Életben maradása kétséges, szörcsög a tüdejében a vér.

Értesítettem a területileg illetékes Zöldhatóság (Pest megyei kormányhivatal környezetvédelmi főosztálya) ügyeletét, átküldtem a helyszíni fotókat is.  Abban maradtunk, hétfő reggel egyeztetünk, és együtt megkeressük hétfőn az épület tulajdonosát, hogy SOS tetessenek az üvegfalra egy takaró-hálót, olyat, amivel az építkezések állványzatát szokás beborítani. Aztán az időjárás javultával a mostani teljesen haszontalan sziluett matricák helyett az üvegfalra tegyenek hatékonyabb üvegfóliát.

Most, ahogy a helyszínen láttam, és a nagyon kedves és udvariasan segítőkész biztonságiaktól megtudtam, úgy napi 50 madár pusztul ott el, sérül meg végzetesen. Ezt nem szabad hagyni.  Kérem, segítsen mindenki megosztásokkal, hogy minél több médiumhoz jusson el a hír, hogy az épület tulajdonosai minél előbb tudjanak róla, hogy mielőbb intézkedni tudjanak, mert erősen bízom abban, hogy azonnal intézkedni fognak. (András)

 fenyőrigó tetemek kép: Márton András

Az ablakokon persze láthatunk madársziluett matricákat, de ezek hatékonyságának bizonyítására halott madarakkal tudnak szolgálni a madármentők. Javasolják inkább a matt csíkozású vagy opál fehér ablakmatrica használatát, ezt a madarak is könnyebben észrevennék, nem tükröződne úgy, mint a sima üveg.

A fenyőrigók és a város

A fenyőrigók és a város

Tömegesen jelentek meg a fenyőrigók az ország több városában, így a fővárosban is. Kik ők? Miért vannak itt? …na és kinek jó ez?

Amikor mi, ilyenkor januárban, összébb húzzuk a télikabátunkat, sapkába, sálba burkolózunk, akkor érkeznek meg hozzánk a fenyőrigók. Nekik ez a kellemes klíma, a nálunk északabbra szokásoshoz képest.
Az sem mellékes szempont, hogy amikor északon már nem találnak élelmet (csigák, giliszták, rovarok elbújtak), nálunk magvakból még terített asztal várja őket. Egy életmód váltással vegetáriánusok lesznek és jöhet a kökény, a borbolya, a berkenye termése, a tiszafa magja. 2 az egyben: Nedvesség, és tápanyag, sok, sok vitaminnal.
De finom eleség számukra a madárbirs, a vadrózsa, a tűztövis termése is.

 

 

A fenyőrigók előszeretettel választják hazánkat telelőhelyükként, észak felől érkeznek hozzánk, Magyarország valójában elterjedésük legdélebbi határa. Több százas csapatokban mozognak télen Budapesten is. 

Ez történik, ha egy ekkora madárcsapat "üvegépületekkel" találkozik a belvárosban:

(fotó: Márton András)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás