A rovat kizárólagos támogatója
Pusztai Árpád (1930. szeptember 8. – 2021. december 17.) biokémikus és táplálkozási szakember, 36 évet töltött a skóciai Aberdeenben, a Rowett Kutatóintézetben. A növényi lektinek világszakértője, 270 anyagot és három könyvet írt a témában.
Nem gondoltam valaha, amikor először találkoztam vele (az ELTE-n) a Vida Gábor szervezésében tartott előadásán, amit telt ház előtt tartott a módosított burgonyán végzett kutatásairól, hogy halálhírét ilyen apróság jelzi majd.
„Árpád Pusztai (born 8 September 1930, died 17 December 2021) was a Hungarian-born biochemist and nutritionist who spent 36 years at the Rowett Research Institute in Aberdeen, Scotland. He was a world expert on plant lectins, authoring 270 papers and three books on the subject.” – olvasom a Wikipedia angol nyelvű változatán (https://en.wikipedia.org/wiki/Árpád_Pusztai), de egyéb híradást sem angol, sem magyar nyelven nem látok.
*
Nem ez a megfelelő idő a számvetésre. Ez a gyász ideje, az emlékezésé. Életében legjobb tudása szerint a megismerésre törekedett. Gyanakodva forgatott mindent, amit mások gyanútlanul. Tőle tudtam meg, hogy a vörösbab nyersen mérgező. A benne lévő mérgező lektin a főzés közben bomlik le.
Nem volt eredendően előítéletes a géntechnológiával módosított növényekről. A módosított burgonyával kapcsolatos kritikája közben módosított borsón is dolgozott, amit alkalmasnak gondolt bekeverés után állatok takarmányozására használni. A világsajtó azonban erről egy szót sem szólt. Besorolták a géntechnológia ellenzői közé és sokszor ez a címke beteljesíti a feltételezést. Számtalan vitán vettem részt vele és számomra az előadásain a kétségeit hangoztatta, a tudásunkat keveselte és pontos vizsgálatokat követelt. Nem állította, hogy csalhatatlan és azt sem, hogy állításai biztosak.
Az általa vizsgált, kereskedelmi forgalomba sohasem került GM-burgonyán kapott eredményei nem voltak generalizálhatók. Viszont vitája és sorsa máig hat, számára ismeretlen követői a zászlajukra tűzték és olyasmit tulajdonítottak neki, amit bizonyosan nem vállalt volna. Sokkal okosabb, széles-látókörű ember volt annál, hogy egyetlen és megismételhetetlen kísérlet a tudományról alkotott képét átfesthette volna. A hóvirág-lektingént tartalmazó GM-burgonyát gyorsan megsemmisítették, ami elképesztő hiba volt, hiszen az utókor tanulhatott volna abból, amire a későbbi genetikai vizsgálatok fényt deríthetnek.
Tény, hogy közel két-évtizedes takarmányozási vizsgálatok sora nem igazolt általános hatásokat. Ahány genetikai esemény annyiféle probléma. Gyanú, különféle hatások természetesen felmerülnek, de az általános és súlyos hatást senki sem bizonyított. Tudománytagadóknak persze kapóra jött a fellépése – a 150 másodperc, ami sokakhoz eljutott (lehet ennyi időben indokolni?) – és ezek különféle képviselői ma egyre gyakrabban tűnnek fel a zavaros gondolataikkal.
1999-ben az Élet és Tudományban készítettem vele interjút (Élet és Tudomány, 40: 625-628 – kis kereséssel a neten megtalálható), majd az e-Világban (2004-ben – a lap már nem létezik) jelent meg tőlem ötrészes interjú. Hasonló hosszúságú tudomásom szerint nem készült vele. Csontos Erika 2011-ben írt róla kellő empátiával a 2000-ben.
Ismeretterjesztő könyvet is írt, amit az MDF holdudvara gondozott, majd később a biogazdák ’könyve’ lett. Felkért lektora voltam ennek a könyvnek Baitner Károllyal együtt (vele vitába is keveredtem), de a nevünk feltüntetéséhez a könyvön egyikünk sem járult hozzá. Később megírtam ennek a történetét.
A tudomány nem valamiféle állóvíz. Folyamatos változásban van. Vizsgálati módszereink változnak és finomodnak, tudásunk és bizonyosságaink időben másra világítanak rá. A jó tanárnak évente változik csöppet a mondanivalója. A rossz tanár akár a papagáj. Tudásunknak felezési ideje van.
2009. március 8.-án Pusztai Árpádot súlyos agyvérzés érte. Az agyvérzés féloldali visszafordíthatatlan agykárosodással járt. Sérült a mozgás- és a beszédközpont. A rehabilitáció mérsékelt eredménnyel zárult. Ezt követően érdemi munkát nem volt képes végezni, felesége azonban nem jelentette be a betegségét a szakmai közvéleménynek. Őt kell kérdezni, hogy miért. Én nem helyeseltem, mint sok más egyebet sem, amit később tőle láttam vagy olvastam. A kapcsolatom lassan megromlott Zsuzsával. Árpád 80. születésnapjára még meghívott voltam, a 85.-re viszont nem kaptam meghívót.
Mindez nem változtat a Pusztai Árpáddal kapcsolatos tiszteletemen. Azt tanultam tőle, hogy ki kell állni azért, amit meglátni vélünk. Megvívni a nekünk szánt csatát. Többet aligha tehetünk.
Darvas Béla ökotoxikológus professzor
