Mit tegyünk, ha denevér csapkod a szobánkban? Azt, amit minden szakember tanácsol. Lehetőleg minél kevesebbet, elég kitárt ablakkal megvárni, amíg magától távozik.
Esténként a nyári éjszakában fecskeröptű állatok szárnyalnak és csiripelnek a nagyvárosi házak között, de persze hamar leeshet mindenkinek, hogy nem fecskéről van szó, hanem denevér az. Ez ilyenkor annyira gyakori, hogy néha reggelente már galambürülék helyett denevérürüléket találunk az autónk szélvédőjén. Náron az sem ritka, hogy a tárva-nyitva hagyott ablakon surrannak be éjszaka az állatok, és mivel nappal pihennek, a lakók rendszerint éjszaka szembesülnek azzal, hogy valami köröz a nagyszobában. És hát elsőre tényleg ijesztőnek tűnhet, ahogyan a fekete árny csapkod az alvó gyerek fölött.
„Egyik éjjel a feleségem ébresztett, hogy valami óriás lepke hangját hallja. Láttam, hogy egy denevér az, úgyhogy átküldtem őt a gyerekek szobájába, hogy férfiasan lejátszhassam a meccset a bőregérrel” – mondja Tamás a HVG-nek, de persze nem kell valami komoly meccsre gondolni. Akik még nem találkoztak denevérrel a lakásban, azok talán nem is sejtik, hogy mire számítsanak tőle, ezért fontos tudni, hogy a denevér nem azért ment be a szobánkba, hogy ránk támadjon, valójában szeretne minél távolabb kerülni tőlünk, de a szűk szobában nem megy neki könnyen a tájékozódás. Tamás elsőre megpróbálta az ablakon kihajtani az állatot egy partvissal, de a négyméteres belmagasságú lakásban még így is mindig a denevér nyert, jóformán teljesen haszontalan volt ezzel megzavarni, és a szakemberek sem ajánlják, hogy így bolygassuk az állat nyugalmát.
Nyáron egyébként azért jelennek meg többen a városban, mert vonuló állatok, és egy-egy, a többszázas kolóniától lemaradó példány ablakrésekben kereshet menedéket. Ha például úgy megyünk el üdülni, hogy közben billenőre nyitva hagyjuk az ablakot, akkor előfordulhat, hogy mire visszatérünk, már egy denevér alszik a szekrény mögött.
A köröző denevérrel az éjszaka közepén egy szobában ücsörgő Tamás rájött, hogy fölösleges széles mozdulatokat tennie, mert nem egy kövér tyúkkal van dolga, úgyhogy kényelmesen elhelyezkedett a fotelban a laptopjával, és nekiállt denevérfórumokat olvasni. Közben megtudta, hogy a denevért tényleg nem szabad bántani, mert ő sem bánt, de persze azért sem, mert védett állat, és nagyon érzékeny minden porcikája.
És a szakmai oldalakról az is kiderült, hogy elég kitárt ablakkal megvárni, amíg magától távozik.
Amíg idáig eljutott Tamás, addig azonban a denevér lenyugodott és megpihent a falon, egy egészen elérhetetlen sarokban. A szakemberek ugyan azt mondják, hogy vastag kesztyűben hozzányúlhatunk – azért csak így, mert ha fogdossák, akkor azért haraphat –, de a plafon közelében ücsörgő denevért aligha sikerült volna megfogni. Ez inkább akkor működik, ha mondjuk nekimegy valaminek és sérülten a földre rogy. Az a helyzet, hogy amíg a denevér a köröket rótta a szobában, akkor is végig a plafon közelében repült, és meg sem közelítette a hatalmas, kitárt ablakot, úgyhogy nehéz volt elképzelni, hogyan távozik majd magától.
A megoldást az jelentette, hogy a denevér egy ponton újra röppályára állt, és bár továbbra is túl magasan körözött, lassan, percről percre ereszkedni kezdett. Tamás ezért leült az ablaktól legtávolabbi pontra és onnan figyelte a fejleményeket. Ez jó döntés volt, a denevér néhány perc után megtalálta a kiutat a körúti forgalomba. Bár ez felkapcsolt lámpánál zajlott, a szakemberek szerint még ennél is jobb lehet, ha lekapcsoljuk a fényt, ez ugyanis jobban hasonlít a természetes körülményekhez.
Szóval, hallgassunk a szakemberekre, ne zaklassuk az állatot, és hagyjuk elmenni. És ne rémüljünk meg túlzottan, de az biztos, hogy nyugodtabban bonyolíthatjuk a szoba denevértelenítését, ha a családtagjainkat átküldjük vagy átvisszük aludni egy másik szobába.
