Hirdetés

A szlovén parlament jóváhagyta népszavazás kiírását a krskói atomerőmű új blokkjának építéséről, valamint az atomenergia hosszú távú békés felhasználásáról fogadott el állásfoglalást – közölte a helyi sajtó.

A határozatot 70:8 arányban a legkisebb koalíciós párt, a Baloldal kivételével minden frakció támogatta. A vita során a képviselők azzal érveltek, hogy az atomenergia békés célú felhasználása fontos az ország számára, mivel megoldást jelent az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való áttérésre.
A ljubljanai kormány idén januárban jelentette be, hogy a parlament elé terjeszt egy az atomenergia békés célú szlovéniai felhasználásáról szóló határozattervezetet, amely a népszavazási kérdés megfogalmazásának alapjául szolgál majd. A referendum pontos időpontjáról még nem döntöttek.

A dokumentum, amelynek címe “Nukleáris energia Szlovénia jövőjéért”, kimondja: az atomenergia stratégiai fontosságú energiaforrás, amely fontos szerepet játszik az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló célok elérésében, ezért részét kell képeznie az energiapolitikának, valamint az atomenergia és a megújuló energiaforrások energiamixének felhasználására vonatkozó irányelveknek.
A határozat támogatja a krskói atomerőmű új blokkjának, a Krsko 2-nek a megépítését is, hangsúlyozva annak stratégiai jelentőségét Szlovénia hosszú távú és megbízható energiaellátása és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállása szempontjából. Az állásfoglalás iránymutatásai között szerepel az atomenergia felhasználásának más nemzeti stratégiákba való integrálása is, mint a megfelelő oktatási és képzési programok kidolgozása a nukleáris ipar igényeinek megfelelő képzett személyzet biztosítására, emellett hangsúlyozza a kutatás és fejlesztés fontosságát. A dokumentum támogatást nyújt új atomerőművek, köztük kis moduláris reaktorok építéséhez, amennyiben azok gazdaságilag életképesek, műszakilag megvalósíthatók és környezetbarátok, egyben kiemeli az ilyen projektek független és civil felülvizsgálatának fontosságát.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás