A rovat kizárólagos támogatója

Bár személyesen sajnos sohasem találkozhattunk, végre van lehetőségem írni Neked a jövőből. Meg szeretném köszönni egy kitűnő döntésedet.

Munkatársaimmal együtt sokat kutattuk az elmúlt évtizedek belpolitikáját. Minket is meglepett, amikor rájöttünk, hogy egy hirtelen fölismerésed 2011-ben milyen hatalmas mértékben változtatta meg az ország sorsát. Kutatásaink során eddig részben ismeretlen dokumentumok segítségével a következőket derítettük ki. Amikor közelgett az új alkotmány elfogadása, még úgy állt, hogy hiába működött addig remekül, és szolgált mintául szerte a világban, megszüntetitek a jövő nemzedékek ombudsmanjának intézményét. Pontosabban helyettes ombudsmanná fokozzátok le, béna kacsává változtatva ezáltal. Pár nappal a végszavazás előtt azonban egy hirtelen fölismeréstől vezérelve megváltoztattad a véleményed. Sikerült meggyőznöd párttársaidat is arról, hogy a jövő nemzedékek ombudsmanját meg kell őrizni. Sőt mi több, kormányod az elkövetkező években jelentősen meg is erősítette ezt az intézményt: szélesebb hatáskört és a korábbinál lényegesen több munkatársat kapott.

Vagyis politikus kortársaid többségével ellentétben fölismerted, hogy nem elég a rövid távú politikai érdekekre figyelni, ha azt akarjuk, hogy Magyarország virágzó állam legyen. Szükség van egy erős intézményre, amelyik mindig figyelmezteti a döntéshozókat, amikor azok meg akarnak feledkezni az utánunk jövők érdekeiről. Rájöttél, hogy egy ilyen intézmény nem luxus, hanem az élhető jövő minimumkövetelménye.

A jövő nemzedékek ombudsmanjának megerősítése jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ma Magyarországon az emberek életminősége a világon az egyik legjobbnak számít. Szelíd, kisléptékű mezőgazdaság működik szerte az országban veszélyes vegyszerek és génmanipulált növények nélkül, s így mindnyájan egészséges élelmiszereket eszünk. Mivel csak megújuló energiaforrásokat használunk, és a környező országokat is rávettük atomerőműveik bezárására, ivóvizünk és ételünk nem sugárszennyezett, ellentétben a világ annyi más helyével. De nemcsak jó minőségű az élelmünk és a vizünk, hanem ráadásul elegendő is mindenki számára, ami másutt sajnos szintén ritkaságszámba megy manapság. Városainkban az autóforgalom minimális, az emberek jórészt tömegközlekednek és kerékpároznak, így a szmog és a zajszennyezés nálunk már mindenütt a múlté. Természetvédelmi területeink nagysága folyamatosan növekszik, és szigorúan óvjuk őket, a regenerálódni vágyó emberek nagy örömére.

Nagyapa, kulcsfontosságú döntéseddel sokáig nem volt tisztában az utókor. Ám kutatásaink nyomán széles körben ismertté vált, s így most még sokkal inkább hálásak Neked Magyarország lakói, mint korábban.

Szeretettel üdvözöl unokád:
Orbán Annamária
a Kisközösségek Nonprofit Kft. munkatársa
Budapest, 2061. március 31.

Kapcsolódó anyagok:

Mit hagyunk az unokáinknak?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás