Hirdetés
Forrás: hvg.hu

Tucatnyi cikk született már arról, amely az energiaitalok és a bennük lévő koffein, taurin és más élénkítőszerek egészségtelenségéről vagy káros hatásáról szól, a téma pedig szinte állandóan a közbeszéd része. Egy friss kutatás arra világít rá, hogy a folyamatos energiaital-fogyasztás valóban nem tesznek jót a szívnek.

Az ügyben most újabb fejlemény történt, pontosabban született egy tanulmány, amelyet a neves Journal of the American Heart Association adott ki. Az eredmények túl sok újdonságot ugyan nem árulnak el, viszont megerősítik, hogy az energiaitalok tényleg nem valami egészséges frissítők.

A szakemberek 34 felnőtten végezték el új kutatásukat. A csoportban, amelyet kettéosztottak, 18 és 40 év közötti önkéntesek voltak. A csapat egyik része úgynevezett placebót kapott, vagyis olyan italt, ami valójában nem energiaital volt, a másik gárda viszont tényleg ilyen italokat fogyasztott – ráadásul éhgyomorra, hogy az eredmények minél pontosabbak legyenek. Az energiaitalt fogyasztók kétféle típusból kaptak egyet, miközben szívritmusokat és vérnyomásukat – a többiekével együtt – folyamatosan nyomon követték.

Nem túl meglepő mód a kutatók azt találták, hogy az italból fogyasztók értékei rosszabbak voltak, mint a placebót kapóék. Ugyanakkor egy másik dologra, a QTc értékek rendellenes változására is felfigyeltek. Utóbbi a kamrák depolarizációját, majd az aktívált állapotból a nyugalma helyzetbe történő visszatérése közti időt jelenti, ami ha túl magas, akár súlyos szívproblémákhoz is vezethet.  [A napi 4 energiaitalt ivó férfi esete rámutat, hogy ön miért ne tegyen ilyet]

A HVG szerint a kutatók azt nem tudják megmondani, hogy az energiaitalok mely összetevői vagy összetevőinek kombinációja van hatással a QTc értékekre, ezért további megerősítésre van szükség. Az óvatosság azonban soha nem árt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás