Hirdetés

„A Múzeumkert mint történeti közpark átfogó, a hagyományt sokoldalú fejlesztési eszközök segítségével szolgáló rehabilitációja” tárgyú ötletpályázatra 12 pályamű érkezett. A Magyar Nemzeti Múzeum a pályázat három helyezettje mellett még három ötletet vásárolt meg.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 2016. augusztus 29-én hirdette ki a Múzeumkert-ötletpályázat eredményeit, és adta át a legjobb munkáknak járó díjakat az intézmény Dísztermében. A mindenki számára nyitott pályázat legfontosabb célja volt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum ötleteket gyűjtsön a Múzeumkert korszerű felújításához. A zsűri olyan elképzeléseket várt, amelyekből kiindulva az intézmény rendeltetésével, az épület műemléki jellegével harmonizáló, de a Palotanegyed zöldfelület-igényét is magas színvonalon kiszolgáló intézményi közkert tervezhető.

A 2016 májusában kiírt pályázatra 12 pályamunka érkezett. Az ötletpályázat díjazására fordítható 6 millió forintos összegből hat elképzelést díjazott a bírálóbizottság. Az első díj 2 millió Ft, második díj 1,5 millió Ft, a harmadik 1 millió Ft jutalommal jár. A Kiíró további három pályázatot vásárol meg, egyenként 500 ezer Ft értékben.

A Magyar Nemzeti Múzeum által a Múzeumkert rehabilitációjára kiírt ötletpályázaton az első díjat a TÉR-TEAM Kft. nyerte (Szabó Gábor, Szende András, Juhász Kristóf Attila, Győre Viola, Orbán Nóra) a pályamű alaposan kidolgozott vizsgálati és elemző részének értékei és a terv harmonikus, vizuálisan és funkcionálisan átgondolt, a kiírásnak leginkább megfelelő elképzeléseknek köszönhetően.

múzeumkert pályázat első díj TÉR-TEAM Kft

A második díjat a Pagony Kft-t (Bognár Emese, Rahnama Azadeh) érdemelte ki a pályamű értékes ötletei és a terv igényes kidolgozásáért. A harmadik nyertes pályaművet Stéhli Zoltán Imre készítette, aki a pályaművének első két tablójával, átgondolt és harmonikus alaprajzaival, valamint látványterveivel érdemelte ki a zsűri elismerését.

A megvásárolt ötletpályázatok között találjuk dr. Almási Balázs (munkatársak: Wang Xiao, Kelemen Edmond István, Kóbori Dorottya), Fábián Zsófia Eszter (munkatársak: Bálint Krisztina, Lugosi Flóra, Pap Miklós László, Szűz Attila,Turi Emese), valamint Lehotai Bence Gábor (munkatársak: Gyimesi Levente Zsombor, Lakner Lóránd László, Treszkai Anett, Vadász Dániel Pál, Oláh Péter Ciprián) munkáját, akik alaposan kidolgozott vizsgálati és elemző munkarészekkel, valamint tovább tervezésre alkalmas ötleteikkel segítik majd a végleges tervek elkészítését.

Az értékelés során a bizottság elsősorban a műemléki elvárások és szempontok betartását, megvalósítását vette figyelembe. Pozitívan ítélte meg, ha a pályázók történeti hűségre törekedve a 19. századi kert úthálózatának és növénycsoportjainak, valamint a szobrok, emlékművek, kerítés védelmére is hangsúlyt helyeztek, miközben szem előtt tartották a kerttel együtt élő kulturális közintézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum fizikai kiszolgálásának feltételeit is. A kiíró a 19. századi hangulat újrateremtése mellett ahhoz is ötleteket várt, melyek a felmerülő mai egyéni és közösségi használati igények, és azok hogyan illeszthetők bele harmonikusan a részben újra alkotandó történeti környezetbe. Bár az ötletpályázat kiírásában a történeti kert rekonstrukciója élvezett prioritást, a végleges tervek elkészítésekor legalább ennyire fontos lesz a meglévő faállomány – ezzel együtt Budapest levegőjének, zöld felületeinek – védelme.

Az ötletpályázat nyertes munkáinak ötleteit is felhasználó terveket az Új Nemzeti Múzeum koncepciójával együtt Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter 2017. január 31-ig viszi kormány elé. Addig elkészül a faállomány újabb vizsgálata, amelyre meghívjuk a civil szervezetek képviselőit, illetve elindul a kert régészeti felmérése is. A megújult Múzeumkert 2017. december 31-ig készül el.

A bírálóbizottság tagjai:

Dr. Csorba László főigazgató (elnök)
Varga Benedek főigazgató (társelnök)
Füleky Zsolt helyettes államtitkár
Krähling János építész, tszv. egyetemi docens (BME)
Hajdu-Nagy Gergely tájépítész
Fernezelyi Gergely építész
Alföldy Gábor kert- és tájépítész
Mártonffy Miklós építész
Kendik Géza építészmérnök
Dr. Dominek Dalma vezérigazgató
Debreczeni-Droppán Béla történész-muzeológus

A bírálóbizottság szakértői:
Tarnai Gergely főosztályvezető (Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság), építész szakértő
Szij Zoltán osztályvezető (Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság), építész szakértő
Dr. Vígh Annamária főosztályvezető (Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztály), múzeológiai szakértő
Prof. Dr. Jámbor Imre tájépítész, egyetemi tanár
Takács Katalin tájépítész
Nemes Zoltán tájépítész
Dr. Illényi Péter Tamás jogi szakértő

Kapcsolódó anyagok:

A Múzeumkert is megújul – de hogyan?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás