Hirdetés

Kishantos ismét pert nyert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által támogatott egyik “új haszonbérlővel” szemben, egy birtokvédelmi eljárásban. A Járásbíróság rámutatott, hogy az “új haszonbérlő” nem léphetne addig birtokba, nem kérhetne addig birtokvédelmet, amíg az NFA nem zárta le a jogvitáját Kishantossal szemben.

Márpedig Kishantos és az NFA között nemcsak a birtokláshoz való jogcím a vitás – amint ezt az NFA ügyvédje váltig hangoztatta -, hanem az is, hogy a pályázatok törvényesek-e? Kishantos álláspontja szerint azok sem az Alaptörvénynek, sem a Nemzeti Földalap működését szabályozó törvénynek nem felelnek meg.

Ameddig ezek a számtalan helyről megbírált pályázatok (NFA FB-EB, Ombudsman, stb.), nem állják ki a törvényesség, az igazságszolgáltatás próbáját, addig az NFA hiába hivatkozik arra, hogy a Kishantosnak nincs jogcíme a birtoklásra.

Az NFA szereptévesztését jól mutatja, hogy állítása szerint Ő dönti el, hogy ki jogosult birtokban lenni és ki nem. Gyakorlatilag elvitatva ezzel az igazságszolgáltatás – mint önálló hatalmi ág – létjogosultságát.  Ezért a 2014. július 14-én meghozott elsőfokú ítélet nagy pofon az NFA-nak, aki közigazgatási szervként nem átallja magát kivonni a törvények és igazságszolgáltatás hatalma alól – áll Ács Sándorné, a kishantosi központ egyik ügyvezetőjének közleményében.

 

Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna

Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna

Az Együtt-PM szerint olyan induló is földbérlethez jutott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földterületeire kiírt pályázaton, aki nem is nevezhetett volna. Szabó Rebeka országgyűlési képviselő úgy véli, van például betéti társaság, amely a pályázat alatt alakult, olyan tulajdonossal, aki előzőleg építési vállalkozóként dolgozott.

Kishantossal kapcsolatos cikkeink >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás