Az Extinction Rebellion Magyarország aktivistái egy jelképes temetés keretében eltemették mindazokat a dolgokat, amelyekre a klíma- és ökológiai válság okozta társadalmi összeomlás után már nem lesz szükségünk. A rendezvény arra hívta fel a figyelmet, hogy talán nem is olyan távolinak tűnő jövőben számtalan dolog már luxusnak tűnhet, hiszen a klímaválság belekényszerít minket abba, hogy gyökerestől átgondoljuk eddigi életünket és a rendszert, amelyben élünk.
A gyászmenet ma a Madách térről indult, majd a Szent István téren ért véget, ahol a szimbolikus temetés zajlott le. A látványos gyászmenetben az Extinction Rebellion 13 fekete lepelbe öltözött aktivistája vett részt, a közönségből pedig legalább 100 fő kísérte figyelemmel a performanszt.

A Klímatemetés fókuszpontja a “JÖVŐNK” feliratú koporsó volt, mely erős vizualitásával, és sokkoló hatásával azt hangsúlyozza: gyökeresen át kell alakítani az életünk és társadalmunk, ha jövőt szeretnénk magunknak. Ebbe a koporsóba helyezték el a gyászmenet fekete leples tagjai az elengedendő tárgyakat-dolgokat, mint például a videójátékok, a közösségi közlekedés vagy akár jóléti társadalom. A gyászbeszédet Galambos Péter színész mondta fel.
A rendezvény végén a közönség is be tudott kapcsolódni, virágokat helyeztek a koporsó köré. “Búcsút kell mondanunk határtalan önzésünknek, kényelmünknek, hatalomvágyunknak és szólítsuk fel embertársainkat, a világ vezetőit és a bolygót kiszipolyozó nagyvállalatokat, hogy tegyenek ugyanígy.” Az Extinction Rebellion Magyarország ezekkel a szavakkal hívta fel a figyelmet a szembenézés és a közös, átfogó cselekvés létfontosságú voltára.
Az Extinction Rebellion Magyarország klímahetének további eseményei >>>
Nyitókép: Extinction Rebellion Varga Bence