A dzsungel mélyéről egy látványos fotósorozat mutatja be az amazóniai termésrabló állatok titkos életét. A Kelet-angliai Egyetem munkatársai legújabb tanulmánya azonosítja a növényekre „legkártékonyabb” állatokat, rávilágítva, hogy a vidéki közösségeknek mekkora károkat képesek okozni.
A kutatócsoport egy év alatt 47 amazóniai közösséggel dolgozott az Amazonas Juruá régiójában, Brazíliában. 132 mozgásérzékelős kamera csapdát állítottak fel, és 61000 képet készítettek, amin 11 fosztogató állatot rögzítettek, melyeket utólag azonosítottak. A legkártékonyabbak ezek közül az örvös pekarik, a vörös nyársasszarvasok, a pakák és az agutik voltak.
A szakemberek 157 interjút is készítettek a helyi gazdálkodókkal, hogy megismerjék hogyan befolyásolják közösségeiket a vadon élő állatok.
A kutatók a következőket állapították meg:
A növény-károsító élőlények közvetlenül csökkentik a terméshozamokat, megnehezítik a növényvédelmet és az ültethető növények körét, így erősen veszélyeztetik az amazóniai közösségek megélhetését.
Dr. Mark Abrahams, az UEA Környezettudományi iskolájának vezető kutatója szerint
„A biológiai sokféleség megőrzése kihívást jelent a vidéki közösségek számára, ahol a megélhetést néha a vadon élő állatok fenyegetik.” Afrikában és Ázsiában például az elefántok elpusztíthatják a növényeket és akár embereket is bánthatnak. Hasonló okok miatt kialakulhat egy ember-vadállat konfliktus, melyben a helyi közösségek megölik a vadon élő állatokat és akadályozzák a biodiverzitást megőrző szervezetek munkáját.
vörös nyársasszarvas
„A vidéki amazóniai közösségek a világ legszegényebb közösségeihez tartoznak, de a világ legmagasabb biológiai sokféleségével élnek együtt. Az elsődleges jövedelem és szénhidrát forrásuk a manióka, ami keményítő tartalmú gumókat terem és terméketlen trópusi talajban is viszonylag magas terméshozammal rendelkezik.”
„Szerettük volna megtudni, hogy a helyi közösségekre milyen hatással van, ha a vadon élő állatok megeszik a termést.” A kutatás megállapította, hogy a gazdálkodók megélhetésére háromféleképpen lehetnek hatással ezek az állatok. Először is évente átlagosan a növényeik 7 százalékát veszítik el a gazdálkodók a vad fosztogatóknak köszönhetően, emellett egyes termelők akár a teljes termésüket is elveszíthetik.
Másodszor a gazdálkodóknak időt és energiát kell befektetniük a növényvédelemre, hogy elkerüljék a nagyobb (körülbelül 10-szer nagyobb) veszteségeket.
Nem utolsó sorban pedig az édes manióka háromszor sebezhetőbb az ilyen támadásokkal szemben, mint a keserű manióka. Ennek következtében a gazdálkodók kénytelenek kevesebbet ültetni és elrejteni az édes maniókát a védettebb keserű manióka között.
A városoktól messzebb található kisebb közösségeket érintik a leginkább ezek a támadások. Ennek ellenére a vidéki közösségek nem próbálják meg kiirtani az összes állatot. A helyiek kutyákkal és csapdákkal való vadászatot is alkalmazzák a területeik védelmére. Meglepő módon nem-halálos módszer és hatékony lehet a területek hálóval való elkerítése mellett.
Fotóalbum a termésfosztogatókról >>>
„Megállapítottuk, hogy a leginkább kártékony állatok az örvös pekarik voltak, melyek hasonlítanak a vaddisznókhoz, a vörös nyársasszarvasok, a pakák és az agutik melyből utóbbi kettő nagy testű rágcsálók.” – mondta Dr. Abrahams. „Ezek a fajok nem nagyon veszélyeztetettek, ezért a megélhetésért történő vadászatuk nem veszélyezteti a biológiai sokféleséget, amíg védelmi intézkedéseket vezetnek be. Ilyen lehet védett területek létrehozása vagy a természeti erőforrás-gazdálkodás bevezetése.”
„Ez a tanulmány azt mutatja, hogy az amazoniai növénytermesztésnél tapasztalt termés-fosztogatásnak nem kell ember-vadállat konfliktussá válnia. A természetvédők a helyi közösségekkel együttműködve támogathatják a természeti erőforrások kezelését. A nem kártékony, veszélyeztetett fajok, mint például a pókmajmok, védelmet élvezhetnek a vadászat alól azokkal a fajokkal szemben (például agutik), melyek komolyabb károkat okozhatnak a termésben.
A természeti erőforrások közösségalapú kezelése, beleértve a károkozók vadászatát, részét képezhetné a Juruá régióban (lásd a Médio Juruá projekt) és a trópusokon kívül is megvalósuló fenntarthatósági környezetvédelmi stratégiáknak.
„A biológiai sokféleség megőrzése és a vidékfejlesztés sokszor összeegyeztethetetlennek van beállítva. A termények károsítása veszélyeztetheti a megélhetést és emiatt a közösségeket ellenségesebbé teheti a megőrzéssel szemben. A tanulmányi területünkön azonban úgy tűnt a terménytámadás nem egy átszakíthatatlan akadály a természetvédelem felé.”
Prof. Carlos Peres, a tanulmány egyik szerzője azt mondta: „A vadon élő állatokkal való együttélés gyakran költséget jelenthet a trópusi erdőkben gazdálkodó önellátó farmereknek, akik hatalmas környezeti szolgáltatásokat exportálva több millió ember életét könnyítik meg máshol. Az ilyen mértékű asszimetriát költség és haszon között az eltérő szinteken fel kell ismerni és ez alapján kell kidolgozni a természetvédelmi- és a fejlesztési irányelveket is- írta a phys.org.
