Idén Sebestyénné Zakor Katalin kazincbarcikai óvónő kapta az elismerést.
Az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ, az Erdei Iskola Egyesület és a Lehoczky János-díj kuratóriuma valamennyi meghívott vendégét szeretettel várta 2015. március 21-én délelőtt 10 órakor a könyvtár nagytermében, hogy tisztelettel emlékezzen a gyermek- és természettisztelő emberre, a kiváló pedagógusra, az erdei iskolázás hagyományának megteremtőjére, Lehoczky Jánosra.
Lükőné Örsi Gabriella főigazgató asszony megnyitó szavai után az Erdei Iskola Egyesület elnöke, Vajtáné Boros Éva Klára köszöntötte az egybegyűlteket.
Az emlékezést ezen a napon meghittebbé tette az a kiállítás, amely a „mester”, a hajdani „Főmanó” munkásságát: pedagógiai jellegű írásait, az erdei iskolázás titkait, érdekes történeteit, megható gondolatait, az ezredforduló kapcsán felmerülő elmélkedéseit idézte fel. Kurucz Lászlóné, az Erdei Iskola Egyesület volt elnöke, Lehoczky János valamikori alelnöke biztosította személyes gyűjteménye felajánlásával a kiállítási anyag jelentős részét, a hangulatos fotókat, a Cédrus ezredforduló előtti számait.
Az erdei iskola, mint pedagógiai módszer jelentőségét, a benne rejlő lehetőségeket felismerték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcika város és környéke óvodáiban is, ahol néhány lelkes óvodapedagógus kitartó munkával, a szülők és támogatók összefogásával már 25 éve erdei óvodába viszi a kis nebulókat. Az óvó nénik és egy óvó bácsi által elkészített fényképes, rajzos beszámoló képei magukért beszéltek!
A két kiállítás mellett a nap legünnepélyesebb pillanata a 2015. évi Lehoczky János-díj átadása volt. Az idei díjazott: Sebestyénné Zakor Katalin, aki az említett óvoda kiváló óvodapedagógusa volt nyugdíjba vonulásáig. A díjat a kuratórium elnöke, Báriné Krajnyák Szilvia adta át, aki elmondta, hogy ebben az évben örömmel fogadta a kuratórium a felterjesztettek között az erdei óvodázás egyik úttörőjének munkásságát bemutató felterjesztést, melyet a díjazott volt munkahelyének intézményvezetője, Horváthné Geleta Mária nyújtott be.
Ajánlásában így fogalmazott:
„A környezeti nevelést, a természet megismerését, megszerettetését, óvását, védelmét egész pályája alatt szívügyének tartotta. A környezeti nevelés terén ismereteinek bővítése érdekében továbbképzéseken, konferenciákon vett részt. Ezeknek a rendezvényeknek gyakran szervezője, lebonyolítója vagy előadója volt… Szívvel-lélekkel szervezett természetbarát és környezetvédő óvónők részére programokat, rendezvényeket, szakmai tapasztalatcseréket, környezetmegismerő kirándulásokat. Módszertani könyv társzerzőjeként, országos pályázatok szakértőjeként is ténykedett hosszú éveken át. 25 évvel ezelőtt kezdte el óvodájának székhelyén az erdei óvodáztatás útját egyengetni. Lelkes munkaközösségének tagjait megnyerte ehhez a nemes feladathoz… Tudatosan készült és szervezte a nem a hagyományos értelemben vett táborozásokat.
Legfőbb célkitűzései:
– sokoldalú megtapasztalás útján a gyermekek ökológiai szemléletének és környezettudatos magatartásának alapozása, formálása a fenntarthatóság szellemében;
– a különböző társadalmi környezetből érkező gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása;
– felébreszteni a gyermekekben az egészségesebb, tevékenyebb életérzést, környezetünk megóvásának, védelmének igényét, hogy pozitív természetszemléletet, szokásokat, magatartásformákat sajátítsanak el;
– a város zajától, szennyezésétől távol aktív pihenés biztosítása, ahol játékos tevékenységek során ismerkednek a természet „hétköznapjaival”, csodáival…;
– … természetvédő viselkedés gyakorlása;
– a növény- és állatvilág közvetlen megfigyelése…;
– a környezetet ért káros hatások megláttatása;
– egészséges életvitel (mozgás, étkezés, egyéb tevékenységek) alapozása;
– közvetett úton a családok pozitív tudatformálása.”
A szülők azt az óvodapedagógust látták Katalinban, aki
– megszerettette gyermekükkel a természetet,
– akivel megnézhették a vadon él lovakat,
– akivel fürödhettek a patak vizében,
– akivel kipróbálhattak régi mesterségeket,
– akivel megismerhették közelről az erdő lakóit,
– akivel énekeltek, táncoltak, rajzoltak, tábortüzet raktak,
– aki mellett megtanulták az együttműködést, az egymásra figyelést, az egymás segítését, egymás elfogadását
– és ami mindezt összefoglalja: megtanulták az élet tiszteletét!
Mindezek alapján a kuratórium döntésének indoklásában az alábbiakat fogalmazta meg:
„…a gyerekek elindulhattak azon az úton, amelyet végigjárva környezetükre igényes, egymás elfogadására alkalmas, érdeklődő, fogékony, nyitott iskolásokká, majd felnőttekké válhatnak.” (Vincze Petronella)
„… Ilyen az ember, vagy Pilátus szavaival élve: ecce homo, íme az ember, akihez hasonlóvá lehet és kell lenni. Olyanná, aki megtanulta látni a teremtett világ szépségét. Megérti a gyökereinket, s ha kell, ugart tör fel, nem a munka rettentő nehézségét látva, de a majdani gazdag termés ígéretében bízva.
… Egy név mögé rejtőzve kirajzolódik előttem az, aki nem csupán az ugart törte fel, de másokat is megtanított arra, hogy higgyenek a jövőben, bármilyen apró legyen is az a palánta.
… Az erdei óvodáztatás úttörőjeként éppen akkor hinti el a természet szeretetének magjait, amikor az emberpalánták a leginkább fogékonyak rá. Nem tanulás- szagú, sokkal inkább életszerű nevelés, alapozás, ami a későbbi erdei iskolás nemzedék hasznává válik. 25 esztendős munkássága alatt megtanulta átadni a nadrágfoldás művészetét és szeretetét kollégáinak is, akik az ő módszere mentén törik az ugart. Nekünk, környezeti nevelőknek, különlegeset keresőknek, értéket meglátóknak.” (Mező Arnold)
A kuratórium elnöke megköszönte Szabó Imrefia Béla szobrászművész alkotásával, az elismerő oklevél és a tavaszi virágcsokor átadásával a díjazottnak a legkisebbek körében végzett áldozatos munkáját, a környezettudatos magatartás, életvitel példaadását gyermeknek, szülőnek, munkatársnak egyaránt, és nem utolsó sorban a Kazincbarcikán és térségében végzett úttörő munkáját.
Az idei Lehoczky János-díj átadóján őszinte örömmel köszöntötte a díjazottat az ünneplő közönség: a Lehoczky család tagjai, lelkes környezeti nevelők, korábbi díjazottak, erdei iskolázó és erdei óvodázó pedagógusok, valamint az érdeklődők, akik bizonyára mindannyian tudják, vallják János mondatát, melyet a szobron olvashatunk: „A csodát nem csak látni, érezni is kell…”
