Hirdetés

Ünnepelni gyűltek össze december 15-én, lezárni egy hat és fél éven át tartó küzdelmet. Szentgotthárd Város Önkormányzata és a PRONAS szervezésében felelevenítették a szemétégetővel kapcsolatos eseményeket, rendezvényeket, a sikerhez vezető, sokszor igen rögös utat.

2012. november 22-én az Energie Burgenland szóvivője bejelentett, hogy a cég visszalép a határra tervezett hulladékégető felépítésétől. A BEGAS-utódszervezet december 5-én a Burgenlandi Tartományi Hivatalnál hivatalosan is visszavonta a sok éve beadott építési engedély kérvényét. Ennek apropójából gyűltek össze azok, akik aktívan kivették részüket a sikerből. Munkanap lévén sokan dolgoztak, vagy már messze kerültek a várostól, de így is megtisztelték a rendezvényt jelenlétükkel V. Németh Zsolt és Bana Tibor országgyűlési képviselők, Márkus Ferenc, az Őrségi Nemzeti Park volt igazgatója, a győri REFLEX több aktivistája, Szenkovits Péter újságíró, Christiane Brunner, az osztrák Zöld Párt parlamenti képviselője és Johann Raunikar, a BIGAS civil szervezet vezetője.

Huszár Gábor polgármester úr, a PRONAS alapító tagja köszöntötte a megjelenteket, moderálta a rendezvényt. Emlékeztetett, kevesen hitték el 4-5 évvel ezelőtt, hogy sikerre vihető a küzdelem, de mégis mindenki tette lelkiismeretesen a dolgát. Woki Zoltán és Soós Zoltán, a PRONAS korábbi és jelenlegi elnöke dátumok szerint sorolta és közel 300 fotóval illusztrálta azokat az eseményeket, amelyek apró fogaskerekek voltak a megnyugtató végkifejlethez vezető úton.

Huszár Gábor a kistérség 15 polgármesterének, s mintegy 16.000 lakosának a nevében megköszönte a PRONAS-nak illetve a vezetőinek az ügyben végzett kitartó, példaértékű munkát, majd elismerő okleveleket osztott ki a meghívott vendégek között, amellyel Szentgotthárd Város Önkormányzata és a PRONAS közösen mondott köszönetet a hulladékégető elleni küzdelemben kifejtett aktív közreműködésért, támogatásért és segítségért. A rendezvény hozzászólásokkal és beszélgetéssel fejeződött be.

Forrás és képgaléria >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás