Hirdetés
greenfo/MTI

Eddig is tudtuk, hogy az idei ősz igencsak nyárias volt, most pedig megérkezett hozzá az Országos Meteorológiai Szolgálat részletes elemzése, ami szerint 1901 óta ez volt a második legmelegebb hazai ősz. De könnyen lehet, hogy a 2018-as év lesz a legmelegebb esztendő Magyarországon.

A 2018-as őszi középhőmérséklet országos átlagban 12,3 Celsius-fok volt, ami 2 fokkal magasabb az 1981-2010-es időszak alapján számított normálértéknél. A szeptember 1,5 fokkal, az október 2,4, a november pedig 2 fokkal volt melegebb a sokéves átlagnál – írja az MTI.

Legmagasabb hőmérséklet: 34,9 fok Békéssámsonon, szeptember 2-án
Legalacsonyabb hőmérséklet: -12,1 fok Zabaron, november 29-én.

Magyarországon idén ősszel először szeptember 25-én csökkent fagypont alá a hőmérséklet, akkor is csak Zabarban, ahol mínusz 1,3 fokra hűlt le a levegő. Ezt követte egy újabb száraz és napsütéses időszak, átlag feletti csúcshőmérsékletekkel. Október 27-én megdőlt a napi abszolút maximum rekord is: Kübekházán 27,3 fokig emelkedett a hőmérséklet, két nappal később ugyanitt újabb napi melegrekord született.

A mostani időjárás talán már elhomályosította az emlékét, de a műszerek nem felejtenek: szeptemberben 17 valódi nyári nap volt, amikor a hőmérő higanyszála elérte a 25 fokot, és volt még pár nap, amikor a napi maximumhőmérséklet legalább 30 fok volt.

 

A szeptemberi csapadékmennyiség átlag körüli volt, októberben viszont csak a szokásos mennyiség 41 százaléka hullott le. Száraz volt a november is, a 31 milliméteres országos átlag körülbelül 37 százalékkal maradt el a normál értéktől.

Az évszak csapadékösszege országos átlagban 103 milliméter körüli volt, ami mintegy 30 százalékkal kevesebb az 1981-2010-es őszi átlagnál.

A Meteorológiai Világszervezet előzetes éghajlati értékelője szerint 2018 globálisan valószínűleg a negyedik legmelegebb év lesz a kiterjedt megfigyelések kezdete óta. A hazai mérések alapján pedig, ha a december középhőmérséklete nem tér el lényegesen az átlagtól, akkor a 2018-as év akár a legmelegebb év is lehet Magyarországon.

Lásd még:
 

A Meteorológiai Világszervezet előzetes értékelése a 2018-as év éghajlatáról

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás