A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Az esővíz ma már a Föld minden pontján túl szennyezett ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen, mert a mérgező kémiai anyagok jelenléte meghaladja az ajánlott határértékeket, állapította meg a Stockholmi Egyetem tanulmánya.
„Adataink szerint ma már egyetlen pontja sincs a Földnek, ahol az esővíz elég tiszta lenne az emberi fogyasztásra” – fogalmazott az AFP -nek nyilatkozva Ian Cousins, a Stockholmi Egyetem tanulmányának vezető szerzője.

Az eredményeit az Environmental Science and Technology című lapban publikáló kutatócsoport a 2010 óta rendelkezésre álló adatokat tanulmányozta. Arra a következtetésre jutottak, hogy „az Antarktisztól a Tibeti-fennsíkig” meghaladják az ártalmas anyagok azt a szintet, melyet az Egyesült Államok Környezetvédelmi ügynöksége (EPA) határozott meg. Ebben a két, érintetlennek számító régióban is 14-szerese a perfluor-alkil anyagok (PFA-k, vagyis az ember által előállított mesterséges vegyi anyagok) szintje az ivóvízzel kapcsolatos amerikai ajánlásoknak.

A PFA-kat közérthetőbben „örök vegyi anyagoknak” is nevezik, mivel rendkívül lassan bomlanak le. Eredetileg a samponok, csomagolóanyagok és sminktermékek összetevőjeként jutnak el környezetünkbe, beleértve a vizet és a levegőt is. Elfogyasztva pedig felhalmozódnak a szervezetben.

Egyes tanulmányok szerint a PFA-knak való kitettség befolyásolja a termékenységet és a magzati fejlődést. Szintén megnöveli az elhízás és bizonyos ráktípusok (prosztata-, vese- és hererák), valamint a magasabb koleszterintszint kockázatát.

Ian Cousins megjegyzi: az EPA nemrég csökkentette a PFA elfogadható szintjét, miután felfedezték, hogy ezek a vegyi anyagok befolyásolhatják a gyermekek oltóanyagokra adott immunválaszát. A tudós kijelentette, a PFA-k beivódása környezetünkbe ma már visszafordíthatatlan folyamat, a bolygó többé nem képes semlegesíteni ezek környezeti hatását.
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek