Hirdetés
Forrás: Forbes

Az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt határozta el, hogy egységesíti a mobiltöltőket, a kezdeményezést valamennyi EU-s szerv támogatta, ma pedig meg is szavazták azt az Európai Parlamentben. A döntésnek az Apple-nél örülhetnek a legkevésbé.

A legtöbb okostelefon USB-s vagy USB C-s töltővel kapható, a kivételt a mindig különc Apple jelentette, nekik saját töltőszabványuk van. Ezt csak 2024 őszéig forgalmazhatják az EU-ban, onnantól minden mobiltelefongyártó egységesen USB-C töltőporttal és kábellel kell, hogy ellássa a mobiljait, hiszen az EU egységes szabványt vezet be a töltőkre.

Nagy változás az Apple-nek  –  2026-tól ez érvényes lesz a laptopokra is, így lesz idő az átállásra.

Az újabb androidos telefonok már jellemzően USB C-t használtak. Az elektrotechnikai eszközök töltőire vonatkozó szabvány tehát leginkább az Apple-t érinti, bár elemzők szerint hosszabb távon ez még plusz keresletet is generálhat az amerikai techóriásnak Európában, hiszen inkább vásárolhatnak majd USB C-s Apple-termékeket, mint más kütyüket.

Amikor a Bizottság bejelentette a javaslatot, az Apple ragaszkodott saját, Lighting névre keresztelt szabványához. A Forbes szerint a most elfogadott jogszabály azt is kimondja, hogy a gyártóknak kötelessége biztosítani, hogy a vásárlók akár töltő nélkül is megvásárolhassák az eszközöket. A pazarlás megszüntetése is fontos célja volt a szabványosításnak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás