A paksi atomerőmű bővítése nem az utóbbi néhány évben került szóba, az atomlobbi a most működő reaktorok üzembe helyezése után szinte azonnal sürgette az új blokkok építését. De nemcsak a szándék maradt változatlan, az érvelés kísértetiesen hasonlít a korábbiakra, és a nyomulás módszerei is ugyanazok. Akár ma is íródhatott volna egy 22 évvel korábban megjelent cikk, amelyből ebben az írásban idézünk.
Néhány napja a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében tartottak egy konferenciát a paksi bővítésről, amelyről a Greenfo is részletesen beszámolt. A tanácskozás egyik előadója Kovács Pál államtitkár határozott hangon érvelt az atomerőmű mellett. – Mire van szüksége a magyar nemzetgazdaságnak? Energiára, ami legyen tiszta, olcsó, biztonságos, fenntartható. Az államtitkár szerint húsz éven belül 6300 megawatt új kapacitásra lesz szüksége a magyar energiarendszernek. Az atomerőmű egyszerre biztosít minden célt: megfizethető, megfelel az ellátásbiztonság követelményeinek, és alkalmas a széndioxid kibocsátás csökkentésére is.
Az előzmények ismertek: a sokszor hivatkozott, igen gyenge 2009-es országgyűlési határozat, aminek még az előírásait sem tartották be, a paksi atomerőmű, illetve az MVM óriásplakát kampánya, és közvélemény kutatása – ezekről szintén szóltunk már a Greenfo-n – majd az Oroszországgal derült égből villámcsapásként megkötött atompaktum, amit azonnal széleskörű tiltakozás követett. Ne beszéljünk most a politikai sárdobálásról, hiszen nem igazán hiteles azoktól hallani a tiltakozást, akik – az akkor már ugyancsak közismert szakmai érvek ellenére – maguk is támogatták az új blokkok építését. A kormányzati nyilatkozatokból, persze azon kívül, hogy ez az évszázad üzlete (kinek is?), csak az ismerős érveket halljuk: az országnak növekvő mennyiségű energiára van szüksége, az atomáram a legolcsóbb, tiszta energia, ami környezetbarát, klímabarát, biztonságos, azonban ezeket az érveket összehasonlító adatokkal, hatástanulmányokkal nem támasztották alá, azokat, ha léteztek, tíz évre titkosították. Ezzel a lépéssel az atomerőmű támogatása illetve ellenzése hitbeli kérdéssé vált – ha a kormánypártok szavazója vagy, elhiszed nekünk, hogy ez a lehető legjobb megoldás az elkövetkező hetven évre. Indokot nem mondunk és kész, de ha botor állampolgár mégis vannak kétségeid, hogy ez valóban biztonságos-e, környezetbarát-e, olcsó-e, akkor az ellenzék szekerét tolod. A szakmai kérdésekről pedig fölösleges beszélni, azt a bölcs politikusok eldöntötték helyetted.
Ismétlem, hogy a paksi atomerőmű új blokkokkal történő bővítése nem először került szóba, Cserháti András paksi szakember egy írásában „Nekifutás a paksi atomerőmű bővítésének” felsorolja a sikertelen próbálkozásokat, ebből az írásból származnak az adatok:
Az első nekifutás: az 1980-as évek derekán jelentős erőfeszítések történek a paksi atomerőmű bővítésére, az iparág eredetileg további VVER-440-es blokkok építését tervezte, de ez a törekvés meghiúsult, mivel a Szovjetunióban akkorra a VVER-1000 blokkok szabványosítását és sorozatgyártását határozták el.
A második nekifutás: a nyolcvanas évek második felében 2 darab szovjet gyártású VVER-1000 blokk építésének előkészítése folyt, de a beruházás előkészítését még a rendszerváltás előtt a kormány leállította.
(1986-ben történt a csernobili atomerőmű katasztrófa, vélhetően ez is közrejátszott a tervek meghiúsulásában – M. Gy.)
A harmadik nekifutás: a nyolcvanas évek vége felé több más ajánlkozás is volt új atomerőmű építésére, így például felmerült, hogy a francia Framatome épít 1000 MW-os blokkokat. El is indultak bizonyos előkészületek, értékelések, de a korábbiaknál kisebb munka- és pénzráfordítással.
A negyedik nekifutás: a következő jelentősebb eseménysor 1996-97-hez kötődik, az MVM kapacitásnövelési pályázatot írt ki, és megvalósíthatósági tanulmány készült közepes méretű, kb. 600 MW teljesítményű blokkokra. Akkor kanadai, amerikai és orosz szállítók jöttek szóba, de időközben kiderült, hogy a tenderen való részvétel szigorú feltétele az előzetes környezeti hatástanulmány elkészítése és hatósági elfogadása, ezzel az atomerőmű elkésett.
Vagyis a mostani az ötödik nekifutás, de ahogy írtuk a bővítés melletti érvek kísértetiesen hasonlóak, nagyrészük szakemberek által számtalanszor megcáfolt. Az a bizonyos cikk 1991 őszén jelent meg a Harmadik Part – teljességügyi értesítő című folyóiratban Nukleáris agymosás címmel. Akkor éppen a franciák, kavartak itt, az EDF állami cég, atomerőmű építési tervekkel. Először az írás utolsó mondatát idézem:
„Csak aztán valahogy oda ne jussunk, hogy amit a Németh-kormány (az utolsó kommunista kormány) nem akart ránk erőltetni, azt az energiahatékonyság lehetőségeinek kihasználása nélkül, a gazdasági struktúra átalakítása nélkül, a szabadon választott demokratikus kormány erőltesse ránk.”
Az 1991-es teljes cikk atomerőműre vonatkozó része itt olvasható:
Az energialobby egyik csendes, de ma úgy tűnik legerősebb ága az atomlobby.
Az atomerőművek építése kezdetben egyetlen célt szolgált: az atombombák különböző típusaihoz szükséges anyagok, elsősorban a plutónium gyártását. Mellesleg elektromos energia is keletkezett, s később ez a cél vált elsődlegessé, különösen az 1973-as olajválság után. Azóta nagyon sok minden világossá vált. Az atomerőművek tervezésekor nem gondolták át a hulladék elhelyezésének illetve ártalmatlanításának hosszú távú problémáját, sem azt, hogy hogyan bontják le az erőműveket. A különösen súlyos csernobili atomerőmű-katasztrófa, és számos kisebb-nagyobb baleset, üzemzavar pedig az egészségügyi kockázat és a biztonság kérdéseire irányította a figyelmet. Ugyanakkor el kell ismerni azt is, hogy az energiatermelés ma elterjedt legtöbb fajtája így vagy úgy súlyosan környezetszennyező, az erőforrások egy része kimerülőben van. Ezért kerültek világszerte előtérbe az úgynevezett megújuló erőforrások, ill. a szennyeződést ki nem bocsátó megoldások.
Visszatérve kedvenc atomlobbynkhoz rá kell ébrednünk, hogy az atomerőmű építésben érdekeltek fáradhatatlan manipulációs tevékenységbe kezdtek. Annak idején még a Németh-kormány visszalépett a szovjetekkel való szerződéstől, amelynek tárgya a paksi atomerőmű újabb blokkokkal való bővítése. A visszalépés egyik oka az volt, hogy egyelőre nincs szükség újabb alaperőműre, hiszen gazdasági szerkezetünk alapstratégiája a pazarlás volt. Szóval legelőször is egy jó energiapolitikai koncepcióra lett volna szükség. A választások előtt az MDF-nek is volt elképzelése az energiapolitikáról, sőt a kormány első hivatalos energiapolitikai koncepciója, ha nagyon erőtlenül is, de az energiatakarékosságon alapult. Ebben az is benne volt, hogy még egy-két évig egyelőre nem kell újabb alaperőmű kérdésében dönteni. Ehhez képest atomlobbynk, hogy úgy mondjam szemérmetlenül erőteljes kampányba kezdett az újabb atomerőművek építése mellett. Első lépésként többször is iderángatták Teller Edét, a H bomba atyját, a hidegháború egyik gerjesztőjét, a csillagháborús terv szorgalmazóját.
…
Körülbelül ebben az időben 1991 januárjában kaptam felhívást egy OMFB tanulmányban való részvételre. A tanulmány tervezett címe: Alaperőmű építés társadalmi elfogadhatóságának kérdései. Hát nem mondom, ravasz. Az energiapolitikai koncepció még csak akkor alakulgatott, az idő tájt a második változat készült el (azóta a harmadikon dolgoznak), de a nem tudjuk még miről döntést siettetni kellett, annál is inkább, mert a Parlament el volt foglalva a kárpótlással és a mindennapi Expónkkal, most érdemes gyorsan kihasználni valami kis joghézagot. Egyébként a tanulmány szerzőgárdája csupa objektív és független, semmiféle erőműépítésben nem érdekelt szakértőkből állt, mint például az Erőműtervező Vállalat vezetője, a Paksi Atomerőmű Vállalat tudományos igazgatója, az Ipari Minisztérium egyik osztályvezetője, a BME Atomfizika Tanszékének vezetője stb. Nem is igen értettem, hogy hogyan kerülök oda. (Akkor öt éves sugárbiológiai kutatói múlt után a Közép- és Kelet-európai Regionális Környezetvédelmim Központban dolgoztam: MGy.) Mindamellett azt hittem, hogy ez a tanulmány is döntés előkészítő anyagnak készül, amiben a pro és kontra érveket el lehet mondani.
Arra azonban, ami szinte azonnal bekövetkezett nem számítottam. Még egy hét sem telt el és a Televízióban megjelentek a Paksi Atomerőmű Vállalat reklámfilmjei. Hasonló jelenségnek vagyunk tanúi most, mint annak idején a vízlépcső építésekor. Az OVIBER szép színes prospektusokkal bizonygatta nekünk, hogy nem élhetünk vízlépcsők nélkül. Az atomerőmű TV-reklámjai is szép színes felvételekkel bizonygatják, na, mit gondolnak mit, azt hogy az atomenergia a "legzöldebb" megoldás.
Egyszóval elkezdődött a nukleáris agymosás. A TV-reklámok egyébként nagyon meggyőzőek:
1.) A Paksi Atomerőmű Vállalat biztonságos, botor lakos, ne félj tehát, sőt a háromszoros biztonság minden bajt megelőz.
2.) Kapunk sugárzást a világűrből, az élelmiszerekből, mit nekünk az iciri-piciri, amit Paks jelent plusz terhelésként.
3.) Az atomerőművek nem bocsátanak ki széndioxidot, mint azok a csúnya szénerőművek, nem okoznak üvegházhatást. Örvendjünk tehát, mert most azonnal építünk egy-két ezer atomerőművet és már meg is oldottuk a globális felmelegedés problémáját.
4.) Ugyanez savas esővel. A csúnya szénerőművek kéndioxidot bocsátanak ki, ami savas esőt okoz. Örvendezés megismételhető, az előbb említett egy-két ezer atomerőmű ezt a kérdést is megoldja.
5.) S végül a legzöldebb megoldás: füstös, szürke meddőhányók és elpusztult erdők képe váltakozik takaros atomerőművekkel és tiszta égbolttal. Ez csak úgy ismétlésképpen, hiszen az ismétlés a tudás anyja!
Persze annak az értetlenkedő olvasónak az is eszébe juthat, hogy ha ez a legzöldebb megoldás, akkor vajon miért antinukleáris az egész zöld mozgalom, de hát nem szabad az apró részletekkel túl sokat törődni.
Atomlobbynknak persze Teller Edén kívül is vannak szövetségesei. Itt van például a kitűnő EDF, az Electricite de France, a francia atomerőmű-építő vállalat. Nem vesztegették az időt, azonnal közvéleménykutattak egyet. Persze nekik könnyű, saját külön bejáratú cégük van, ami abszolút objektíven méri nekik a közvéleményt már húsz éve. … Hát az EDF elhatározta, hogy megment bennünket attól a fránya szovjet villamosáram-exporttól, és mindjárt két 1000 MW-os blokkot épít Pakson. Na, most azonnal ki is derült, hogy a magyar nép 60%-a a keblére ölelne egy atomerőművet, főleg azért, mert az a legolcsóbb megoldás. Hogy azóta angol meg amerikai meg egyéb számadatok vannak arra vonatkozóan, hogy ez a legdrágább, az ugyan kit érdekel? Persze az EDF agymosási technikái meglehetősen jók. A közvéleménykutatás eredményeit sajtótájékoztatón mutatták be a MÚOSZ-ban, ahol mindjárt sok újságíró van. Kínos gondossággal ecsetelgették a reprezentatív mintavétel technikáját, gondosan elkerülve azt, hogy a kérdések feltevése volt a részlehajló. Olyan kérdésekre, hogy miért cserélnénk fel a szovjet függőséget egy sokkal erősebb francia függőségre, vagy, hogy egy hasonló időben végzett közvélemény-kutatás szerint a lakosság inkább az energiahatékonyságra szavazott, nem tartották érdemesnek válaszolni.
….
Az ügynek van azért egy szépséghibája is. Az EDF-nek több az adóssága, mint a teljes magyar államadósság. Érthető, hogy égetően szüksége van megrendelésekre Kelet-Európában. A kockázat és a hulladék a mienk, a termelt villamos áram egy része – törlesztés fejében – az övék. Ugye milyen ismerős, hiszen az osztrákoknak is árammal fizettünk volna azért, hogy tönkreteszik Visegrádot és Nagymarost.
S végül nagyon csodálkoznék, hogy ha az OMFB tanulmány végkicsengése nem az lenne, hogy előttünk csak két út áll: az egyik az atomerőmű, a másik az, hogy gyertyával világítunk. Különben is az atomerőmű csökkenti a kéndioxidot, savas esőt, globális felmelegedést, lásd, mint fent, örvendezés ismételhető.
Csak aztán valahogy oda ne jussunk, hogy amit a Németh-kormány (az utolsó kommunista kormány) nem akart ránk erőltetni, azt az energiahatékonyság lehetőségeinek kihasználása nélkül, a gazdasági struktúra átalakítása nélkül, a szabadon választott demokratikus kormány erőltesse ránk.
Paks – óriási reklámkeret
Vissza a mába
Igen, sok a hasonlóság a 22-23 éve történtek és a mostani helyzet között, a különbség mégis óriási: az Antall kormány végül nem erőltette ránk a paksi új blokkok építését. A Fidesz-KDNP kormánynak 2010-ben igen nagy volt a támogatottsága, ezért van ma kétharmados parlamenti többségük. De nem emlékszem, és eddig a nyomát sem találtam sem a választási, sem a kormányprogramban, hogy abban új paksi blokkok építése szerepelt volna. Mondhatják persze, hogy ilyen részletek nem kerülnek bele a kormányprogramba, de arra a tényre nagyon sokan felhívták a figyelmet, hogy az atomerőmű építés sokkal fajsúlyosabb kérdés annál, hogy pusztán csak az energetikai, mérnöki szempontokat mérlegeljük, azt is csak egyoldalúan.
A paksi bővítés korábbi nekifutásainak kudarcai mögött valószínűleg a csernobili atomkatasztrófa hatása is szerepet játszott. Viszont a mostani atompaktum megkötésénél nem vették, vagy nem akarták figyelembe venni, hogy a 2009-es országgyűlési határozat és az orosz-magyar atomszerződés megkötése között, 2011-ben történt a fukusimai atomkatasztrófa.
Csak emlékeztetőül: a világ radioaktívan legszennyezettebb területei az amerikai Hanford, a francia Le Hague, az angol Sellafield, és az orosz cseljabinszki régió, ahol nukleáris fűtőelem-gyártó és újrahasznosító létesítmények működnek, az uránbányák nemcsak az ott dolgozók, hanem a környéken lakók egészségét is veszélyeztetik, az urán meddőhányók súlyos környezeti gondokat okoznak. Már három alkalommal szabadult el a nukleáris pokol: 1957-ben az uráli Kistim város környékén, a Majak üzemben történt nukleáris robbanás, 1986-ban az ukrajnai Csernobilban és 2011-ben Japánban, Fukusimában történt atomkatasztrófa. Ott a mai napig nem tudtak úrrá lenni a helyzeten, két napja közölték, hogy újabb radioaktív víz szivárgott ki az erőműből és szinte elkerülhetetlen, hogy ennek egy része a Csendes-óceánba kerüljön. Ehhez még egy adat: a világon ma működő, nagyjából négy és félszáz reaktorból kikerülő nagy aktivitású- és hosszú élettartamú kiégett fűtőanyag végleges elhelyezését még sehol a világon nem tudták megoldani, pedig ennek biztonságos tárolását tíz-vagy százezer évre kell megoldani. Egyszóval: a Föld nevű bolygó radioaktív elszennyezése csendben folyik.
Valóban ezzel a környezeti és biztonsági szempontból legkockázatosabb megoldással akarja az Orbán-kormány megoldani az éghajlatvédelmi (és rezsicsökkentési) kérdéseket?
Kapcsolódó anyagok:
PAKS 2 – Mégis kinek az érdeke?
Pénz sehol, tovább csúszik az épületenergetikai stratégia
