Hirdetés

Újabb 2 milliárd forintot vont le Budapest számlájáról a Magyar Államkincstár, közben kiderült, hogy a kormány annyira blokkolja a fővárosnak járó uniós pályázati pénzeket, hogy az már Brüsszelből nézve is feltűnő.

Mi történt? Budapest beperelte az államot, mert szerinte aránytalanul magas a városra kivetett szolidaritási hozzájárulás. Karácsony Gergely főpolgármester rendre jogvédelmi kérelmet ad be, hogy a per befejezéséig ne lehessen a pénz aktuális részletét levonni, de a Fővárosi Ítélőtábla ezt megint elutasította – derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook posztjából.

A jogszabályok 2023-ban összesen 54 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást határoztak meg a fővárosnak. Varga Mihály most azt írja, eddig 30 milliárd forintot inkasszált a kincstár a fővárostól, amely jelenleg így is 5 milliárddal tartozik. 408 milliárd forintnyi bevétellel és 465 milliárd forintnyi kiadással fogadták el 2022 végén a fővárosi önkormányzat 2023-as költségvetését.

Felülnézet: a szolidaritási hozzájárulást azoknak a településeknek kell megfizetni, amelyek magas helyi iparűzésiadó-bevételeket (hipa) érnek el, a kötelezettséget a gyakorlatban úgy teljesítik, hogy a települések számlájáról az összeget a kincstár levonja.

A hozzájárulás mértéke az egy lakosra jutó iparűzési adóalaphoz van kötve, és minél több adóztatható jövedelem van egy településen, annak egyre nagyobb részét kell az állam számára átengedni. Az Európa-rekorder magyar inflációban a vállalatok bevétele megnőtt, így az ahhoz kapcsolt hipa-alap is, de a szolidaritási hozzájárulás még jobban nőtt.

Előzmények: korábbi cikkében a G7 bemutatta, hogy a rendszer a 2019-24-es önkormányzati ciklusban az ellenzéki vezetésű településeket jobban megterhelte, mint a fideszeseket, de utóbbiak számára is gondokat okozott. 2022-ben az ellenzéki vezetésű nagyvárosok bevételeinek 8,4 százalékát vonta el ilyen módon a kormány, a fideszes önkormányzatoknál ez az arány 6,2 százalék volt.

Tágabb kontextus: a kormány-főváros szembenállás egy másik terepén, a pályázható uniós pénzek késlekedésében is új fejlemény van, ugyanis az Európai Bizottság a kormányak írt levélben tiltakozott az ügyben.  A Bizottság kifogásolja, hogy a fővárosi fejlesztéseknél a pályázatok 40 százalékát nem írták ki, míg vidéken ez az arány már csak 2 százalék – írja az Eurológus. Brüsszelből azt is közölték, hogy nem áll meg a magyar kormánynak az az érvelése, hogy a pénzek fel vannak függesztve, mert annak 45 százalékát ki tudnák fizetni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás