A rovat kizárólagos támogatója

Bár az Országos Atomenergia Hivatal szerint a Paks II. Zrt. által tavaly benyújtott, az orosz atomerőmű terveit is tartalmazó kérelem nem elég alapos, a kormány ezt másképpen látja. Ráadásul a kabinet mindent meg is tesz, hogy az ország egyik legnagyobb beruházása zöld utat kapjon.

Éppen akkor távozott posztjáról Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója, amikor a szervezetnek el kellene bírálnia azt a kérelmet, amely megnyitja az utat a két új paksi blokk megépítése, azaz az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar beruházása előtt – írja a Direkt36. A portál szerint a projektért felelős, Süli János miniszter felügyelete alá tartozó Paks II. Zrt. már tavaly nyáron benyújtotta az OAH-nak az engedélykérelmet, amely az új atomerőmű orosz terveit is tartalmazza.
A hivatal viszont azokat rossz minőségűnek tartotta és jelentős problémákat vetett fel vele kapcsolatban.  A Fichtinger Gyula által vezetett szervezet nehezményezte például, hogy az egyik új blokk pont azon a területen épülne fel, amely alatt a földtani kutatások szerint aktív törésvonal fut. Ezzel kapcsolatban külön kiemelték, hogy ez akár földrengést is okozhatna, amely veszélyeztethetné a leendő atomerőművet. Jogi érvelésükben egy olyan kormányrendeletre hivatkoztak, mely egyértelműen kimondja: olyan helyre tilos atomerőművet építeni, ahol tektonikailag aktív törésvonal van.

Fichtinger Gyula az Országos Atomenergia Hivatal ex főigazgatója. Forrás: OAH

A kabinet azonban ezt a véleményt azonban lesöpörte az asztalról azzal, hogy nem csak egy kormányrendeletet, hanem az összes témába vágó jogszabályt figyelembe kell venni, és egy másik jogszabály kimondja, hogy az aktív törésvonal nem kizáró oka az építkezésnek. Az OAH problémának tartotta továbbá, hogy a benyújtott kérelem nem elég alapos, és egyes, abban szereplő állítások nincsenek kellően alátámasztva. “Ezek sosem egyszerű beszélgetések” – mondta a Direkt36 egyik forrása arról, hogy az állami cég képviselői hogyan reagáltak a hatóság által felvetett kritikákra. A kérelemről szóló döntés határideje mindenesetre hamarosan lejár, a hivatalnak szeptember utolsó napjaiban kell döntenie róla.

Süli János bejelenti a létesítési engedélykérelem beadását. Forrás: Paks II. Zrt.

A kormány addig is mindent megtesz, hogy a projekt zöld utat kapjon.
A hivatal működésére vonatkozó törvényeket úgy alakítják át, hogy az OAH kikerüljön az ITM és a kormány alól, és az Országgyűlésnek tartozzon majd beszámolási kötelezettséggel. Emellett bevezetnék azt a szabályt is, hogy a hivatalt vezető személyt pályázat nélkül kilenc évre a kormányfő nevezhesse ki. Az elnök pozícióját a javaslat annyira megerősítené, hogy egy esetleges kormányváltás után sem lehetne elmozdítani. A leváltása csak olyan esetekben lenne lehetséges, ha például a bíróság elítéli, vagy ha hosszabb ideig nem látja el a feladatait. A kormány ezen terveinek megismerése után érezte úgy Fichtinger Gyula, hogy ezt a pozíciót nem rá szabták, így áprilisban váratlanul benyújtotta a lemondását.
Ezzel egy időben azonban tanácsadói posztot kapott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mellett, amit el is fogadott. Az OAH átalakításáról szóló törvényt a parlament egyelőre nem fogadta el, és annak fontosabb elemei is csak jövőre lépnének hatályba. Vagyis azt követően, hogy az OAH elbírálta a jelenleg is a hivatal előtt lévő kérelmet. Egészen addig a hivatalt Fichtinger egykori helyettese, Hullán Szabolcs irányítja. A paksi bővítéssel összefüggő, további fontos engedély elbírálása során azonban az OAH már a miniszterelnök által kilenc évre kijelölt vezető irányítása alatt fog működni. (via népszava)

Nyitókép: Süli János és Palkovics László Forrás: Paks II. Zrt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek