Hirdetés

Városliget: a fővárosnak június 16-ig kell megalkotnia a beépítéseket lehetővé tevő új szabályozást. Szombaton 6-800 ember vett részt a zöldirtás elleni demonstráción. Eddig körülbelül ötezren írták alá a tiltakozó petíciót.

A CivilZugló Egyesület és a Civil Női Kormány – a legutóbbi, faültetéssel egybekötött demonstráció folytatásaként – ismét tiltakozását fejezte ki a Városliget tervezett beépítése ellen. A május 17-ei rendezvényen a Városliget ügyét immár több mint két éve képviselő Garay Klára mellett Ráday Mihály, az ismert városvédő is felszólalt, kifogásolva azokat a terveket, amelyek szerint egy Duna Pláza méretű, 46 000 négyzetméteres és 12 emelet magasságú múzeumot emelnének a lebontásra ítélt Petőfi Csarnok mögötti területre.

A Városliget tervezett beépítésével kapcsolatban az egyik legújabb információ, hogy a BVSC-stadion vonalában egy felüljárót építenének a Városliget elé, így terelve el az M3-as autópálya leérkező forgalmát, amely jelenleg egy az egyben ráömlik a Kós Károly sétányra. Ezen kívül nemrég az is kiderült, hogy Tarlós István főpolgármester a jövőben egymaga adhat ki fővárosi hozzájárulást az építési övezetek megállapításához. A változtatást azzal indokolták, hogy a döntések a jogszabályok által előírt, rendszerint rövid határidőre megszülethessenek.  A Népszabadság szerint mindez a Liget Projekt miatt van, hiszen a tervezett új múzeumi negyednek 2018-ra már el kellene készülnie. Ha pedig Tarlós egy személyben dönthet az építési engedélyekről, az nagyban meggyorsítaná a kivitelezést – írta erről nemrég a Vs.hu cikke. A parlament tavaly decemberben fogadta el a Városliget-törvényt, amelyben sok más mellett az is szerepel, hogy a fővárosi önkormányzatnak idén június 30-ig kell megalkotnia a Városligetre vonatkozó építési szabályzatot. Ennek tartalmát „a kormány által meghatározott program determinálja”. A rendelet megalkotásakor sem Zugló településrendezési terveit, sem az idevágó fővárosi szabályozást nem szükséges figyelembe venni – írja a cikk.

Eddig körülbelül ötezren írták alá a tiltakozó petíciót

Várnai László független önkormányzati képviselő, a CivilZugló Egyesület elnöke szerint mintegy 6-800 ember vett részt a szombati demonstráción. Itt mindenki örökbe fogadhatott egy fát, amelyeket az építkezés megkezdésekor ki fognak vágni. Aki most nem tudott jelen lenni, az is aláírhatja azt a petíciót, amellyel még tiltakozni lehet: ezt eddig körülbelül ötezren írták alá, ami természetesen korántsem lesz elég.

Garay Klára (Városliget Barátai) a szombati eseményen elmondta: „Sok feladat van a Városligetben. Egy feladat nincs: építkezni.” Ráday Mihály pedig hozzátette: az ide tervezett Múzeum Negyedről egyáltalán nem mondható el, hogy a „Budapest brandhez” tartozna. „A múzeumokat nem kell centralizálni; külföldön sem építenek be parkokat emiatt. Inkább azzal kellene törődni, hogy a városban lévő lerobbant üres házakat, beépítetlen telkeket hasznosítsák” – mondta a városvédő.

  KÉPGALÉRIA>>>

  EGY MÁSIK KÉPGALÉRIA >>>

Mit tesznek a politikusok?

Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő ezen a héten egy országgyűlési határozati javaslatot fog benyújtani. Ezzel azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt: legkésőbb 2014. július 1-ig nyújtsanak be egy olyan törvényjavaslatot, amellyel hatályon kívül helyezik a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló, tavaly decemberben elfogadott törvényt. A Városliget így a jövőben is kiemelt közpark maradhatna. Tóth Csaba azt is szeretné elérni, hogy vizsgálják meg: a Városliget helyett milyen más, jelenleg kihasználatlan helyszínen valósulhatna meg a tervezett Múzeumi Negyed. Ilyen helyszínek lehetnének például a Nyugati Pályaudvar mellett elhelyezkedő területek vagy a rákosrendezői pályaudvar melletti, gazos és hosszú évek óta rettenetesen elhanyagolt terület.

A szombati rendezvényen jelen volt Szabó Rebeka, az Együtt-PM országgyűlési képviselője is, aki Facebook oldalán néhány napja a következőket írta: „Zuglói lakosként, környezetvédőként és zöld politikusként egyaránt fontos számomra a Városliget. (…) A választás előtt meghozott törvény értelmében a fővárosnak június 16-ig meg kell alkotni a beépítéseket lehetővé tevő új szabályozást, ezért nagyon fontos, hogy a döntéshozók érezzék, a lakossági ellenállás jelentős a beépítéssel szemben. Az Együtt-PM már a törvény megalkotásakor is tiltakozott, ezt most sem hagyjuk abba.”

További események a Városliget megmentése érdekében

A Civil Női Kormány ugyancsak múlt szombatra tervezte „Tiltakozó kulturális piknik; felolvasás, ének, zene a Városliget beépítése ellen” tematikájú rendezvényét, amelyet azonban a korábbi rossz idő miatt elhalasztottak és június 13-án lesz megtartva. Egy további, a zöldterületek megóvása mellett kiálló rendezvény lesz a „Gerilla Jóga a Városligetért”  esemény, amelyen június 7-én vehet részt az, aki kedvet érez magában egy kis BodyART-hoz, illetve Ashtanga, Kundalini vagy SriSri jógához.  A Gerilla Jóga szervezője nem szeretne politizálni, így az esemény oldaláról minden politikai hozzászólást törölni fog. „Szeretem a Városligetet, ezt a talpalatnyi kis zöldet a belvárosban. Szeretem a mókusokat, madarakat, hangyákat kicsi és nagy állatokat, akik benne élnek. Szeretek éjszaka kisétálni és kifújni magamból a nap történéseit. Szeretek jógázni és heverészni a Liget füvén. Nem a múzeumok ellen vagyok, a MINÉL TÖBB ZÖLD TERÜLET megmaradása mellett. Ezért hívlak jógázni június 7-én, hogy még inkább látható legyen, hogy az embereknek szükségük van minden talpalatnyi földre, amit nem beton fed” – invitál minden szabadban jógázni vágyót a szervező.

Korábban a Greenfo-n:

Hogyan növekedhet egy zöldterület, ha elveszünk belőle 120 000 négyzetmétert?

Néhány szál fű egy mélygarázs tetején, az nem zöldterület

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás