Hirdetés

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Program keretében meghirdetett Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram esetében a dél-dunántúli régióban a forrás kimerülése miatt 2014. december 6. napjával határozatlan időre felfüggesztette a pályázatok benyújtását – közölte a szaktárca.

Éjféltől tegnap reggel 8-ig a dél-dunántúliak számára is kifogyott a 150 igénylőre méretezett kazáncsere-támogatás. A régióban megvalósítandó beruházásokra 2014. december 7-én 8 óráig lehetett pályázatokat benyújtani. Az előzetesen meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatokat a Pályázati Útmutatóban rögzítettek szerint rangsorolják. A befogadható pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban.

A fűtéskorszerűsítés alprogram ezzel már minden magyarországi régióban megnyílt, és el is érte a támogatási limitet. A fejlesztési tárca azon dolgozik, hogy a lakossági energiahatékonysági programok hátterét biztosító források a jövőben is rendelkezésre álljanak – zárják soraikat.  A többi térséghez hasonlóan a dél-dunántúliak számára is néhány óra – éjfél és reggel 8 között – fogyott ki a rájuk szabott, korábbi tájékoztatásukból kideríthető 95 millió forintos kazáncsere-keret. Ez számításunk szerint körülbelül 150 igénylőre elegendő. A KSH adatai szerint a térségben 400 ezer lakásban 950 ezren laknak.
 

800 ezer ember él energiaszegénységben

800 ezer ember él energiaszegénységben

Leszigetelték és átadták azt a családi házat is, amely a Knauf Insulation a világon egyedülállóan valós körülmények között végzett energiahatékonysági összehasonlító vizsgálatában ezidáig a szigeteletlen ház volt. Ebben a programban egy szigetelt és egy szigeteletlen ház példáján keresztül az derült ki, hogy egy szezon alatt hőszigeteléssel 46% fűtési célú gázt, mintegy 114 ezer forintot lehet megspórolni.

 

Kapcsolódó anyagok:

Itt is behült a kazáncsere-pályázat

Ez inkább az otthon hidege program

Az autónkkal többet törődünk, mint az otthonunkkal

Csak ígéret maradt idén is a Panelprogram

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás