Hirdetés

Tegnap rendeztek fórumot a Római-partra tervezett árvízédelmi mű az elhíresült mobilgát kapcsán. Találkoztak a Főváros tervezői és a helyi lakók, hogy pro és kontra érveljenek a gát mellett. Egyezség nincs, helyette tüntetés lesz.

Több százan zsúfolódtak össze a Békásmegyeri Közösségi Ház előadótermében és előterében, hogy megtudják végre, rendeződik-e az évek óta halogatott Csillaghegyi árvízvédelem ügye. Hol lesz a gát? Ott ahová a többség szeretné, a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon, vagy ott, ahová Tarlós István úr megrendelte, a Római-parton.

Bár szívügye a téma, a Főpolgármester nem jelent meg az eseményen, az indulatok ennek ellenére szépen befűtötték a tágas termet. A fővárost hivatalosan Szeneczey Balázs főpolgármester helyettes és a tervezők képviselték. A parti gátat ellenző lakók a megoldást sürgetik, de azt mondják, hogyha már valamit csinálunk, akkor az legyen megbízhatóan biztonságos és időt álló.

A Római-parti fák kérdése, csak a hab a tortán, ők is életben maradhatnának, ha a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon épülne ki a védelem.  A tervezők néhány vetített képpel  ismertették a kezdetleges stádiumban lévő terveket, de a résztvevőket nem tudták meggyőzni.

A jelenlévők kb. 90 százaléka a Nánási úti nyomvonal mellett állt, ezt jelezte az egy-egy támogató beszédet követő tapsvihar. Szeneczey tanárbácsi módra próbálta moderálni az eseményt, de kiszólásai és fintorai elárulták ellenérzéseit a jelenlévőkkel szemben.

A parttalan vita egy bejelentéssel zárult. A Csillaghegyi-öblözet védelméért aggódók tüntetésre hívták a helyieket Tarlós István irodája elé a Városház utcába. A Rómaiak a Városházán elnevezésű demonstráció március 27-én lesz. A helyiek úgy gondolják, hogy csak erődemonstrációval lehet megállítani, hogy a Fővárosi Közgyűlés márciusban elfogadja a part gát tervét, ezzel évtizedekre veszélybe sodorja őket és eltüntessen egy újabb budapesti zöld területet.
További hírek a demonstrációról: https://facebook.com/FakARomain/
 

Parázs hangulat a római-parti mobilgátról tartott fórumon

Régóta ígérgetett lakossági fórumot tartottak meg hétfőn este a békásmegyeri közösségi házban: bemutatták az óbudaiaknak a római-parti mobilgát új terveit, sőt elkészült az alternatív, Nánási úti nyomvonal és a part menti nyomvonal összehasonlító elemzése. Ennek megfelelően az érdeklődők olyan sokan voltak, hogy nem fértek be az előadóterembe, többtucatnyian az ajtókban és a folyosókon hallgatták a beszédeket. Az index részletes beszámolója >>>
 

A lakosság hangot ad – „társadalmi vita” a Rómaira tervezett mobilgátról

Illúziói az előzmények alapján persze senkinek nem voltak, így az sem keltett különösebb meglepetést, hogy a két órányi prezentációkból végül érdemi információk nemigen derültek ki. A tervezőtől megtudtuk, hogy a feladat nehéz, de a műszaki-hidrológiai-statikai problémák megoldhatók. A főpolgármester a gát-projektbe évek óta bedolgozó Nagy László műegyetemi tanárt bízta meg összehasonlító elemzés készítésével, hogy ez alapján objektíve dönthessen a közgyűlés, hol épüljön meg a fővédvonal: a jelenlegi, Nánánsy-Királyok útja vonalon, vagy lent a parton. Az elemzés elkészült, de ebből sem tudtunk meg sokat. Amit mégis, az inkább csak azt támasztja alá, hogy a gombhoz készült a kabát: az összehasonlító elemzés – Nagy prezentációja alapján- például arra jutott, hogy a gát kiépítése a jelenlegi fővédvonalon nagyobb környezeti beavatkozást jelent, mint a part gáttá való átalakítása. Persze a költségekről is szó esett: a Tarlós által felkért szakértői grémium arra jutott, hogy a parti gát 18,9 milliárdból kihozható, míg az alternatíva 25,5 milliárdba kerülne. De hogy milyen módszertan szerint, milyen kiinduló adatok alapján jött ki ez az eredmény, arról semmit nem hallhattunk. Az átlátszó így írt a fórumról >>>

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás