Idén új madárfaj került fel arra a szomorú listára, amely a Magyarországon bizonyítottan mérgezés által elpusztult madarak adatait tartalmazza. Kórbonctani, kórszövettani és toxikológiai vizsgálatok alapján most először bizonyosodott be a szakemberek régi sejtése, miszerint a hazai fészkelő uhukra az egyik legsúlyosabb veszélyt a különböző rágcsálóirtó szerek, patkánymérgek jelentik.
Március 10-én Bereczky Attilával egy évek óta ismert uhu költőhelyen – mely a Hernád-völgy egyik magas partfalszakadásán található – egy elpusztult uhu tetemét észleltük távcsővel – kezdi a szomorú történetet Schwartz Vince, az MME Ragadozómadár-védelmi szakosztály uhu fajmegőrzési koordinátora. Miután a meredek agyagos szakadáson megközelítettük a tetemet, láttuk, hogy az uhu „kotló pozícióban”, de lekonyult fejjel fekszik egy kikapart, költésre előkészített ún. költőteknőben. Külső sérülés nem volt alatta és tojások sem, így minden bizonnyal pár nappal az első tojás lerakása előtt pusztulhatott el (a tojó uhuk már napokkal az első tojás lerakása előtt „befekszenek” a költőhelyre). A tetem alatt egy vándorpatkány félig elfogyasztott tetemét találtuk. Az uhukra jellemző, hogy a zsákmány egy részét néha nem fogyasztják el azonnal, hanem egy későbbi időszakra „elraktározzák” a maradékot, és ilyenkor általában maguk mellé helyezik el. Ebben az esetben is ez történt.
Az utóbbi húsz évben végzett hazai uhu-táplálékvizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy Magyarországon a vándorpatkány vált az uhu legfőbb táplálékává, emiatt ezek a baglyok közegészségügyi szempontból a társadalom számára az egyik leghasznosabb – bár nem a legismertebb – madarak közé tartoznak!
Miután a tetem biometriai adatait rögzítettük, nyilvánvalóvá vált, hogy a szerencsétlen sorsú uhu egy harmadik naptári éves, már ivarérett tojó példány. A megkerülés körülményei alapján rögtön egy esetleges mérgezés általi pusztulásra gyanakodtunk, így a tetemet a fagyasztását követően eljuttattuk a Fővárosi Állat-és Növénykertbe Dr. Sós Endre állatorvoshoz, akinek a közbenjárásával a tetem végül eljutott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság Emlős-, Vad és Baromfibetegségek Laboratóriumába. A kórbonctani, kórszövettani és toxikológiai vizsgálatok eredményei mostanra sajnos egyértelműen igazolták a gyanúnkat: a tojó uhu brodifakum-mérgezésben (0,69 mg/kg koncentrációban volt kimutatható a madár májában) pusztult el a költőhelyén, a természetes (pl. különböző madár-betegségek általi) pusztulás egyértelműen kizárható volt.
Brodifakum által másodlagos mérgezésben elpusztult tojó uhu teteme a költőhelyén, mellette a mérgezett vándorpatkány, melyből a pusztulása előtt táplálkozott. (fotó: Schwartz Vince)
Ez az első eset Magyarországon, hogy vizsgálatok segítségével, minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítani azt, hogy egy uhu másodlagos mérgezés miatt pusztult el. Fontos kiemelni, hogy ez esetben nem szándékos madármérgezésről, hanem – valószínűleg helytelen mezőgazdasági gyakorlatból eredő – „véletlen” másodlagos mérgezésről beszélhetünk, mely minden bizonnyal az uhu fő táplálékának számító vándorpatkány ellen irányult. Sajnos tudjuk azonban azt is, hogy a mérgezett patkányt zsákmányoló ragadozók a nagy koncentrációban alkalmazott mérgektől a patkány zsákmányolását követően szintén elpusztulhatnak. Így járt most ez a tragikus sorsú tojó uhu is, melynek pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 500 000 Ft – vagyis ekkora kárt okozott Magyarországnak egyetlen gondatlan rágcsálóirtás!
A brodifakum – mely az uhu halálát okozta – egy második generációs 4-hidroxikumarin-származék, amit véralvadásgátló és K-vitamin antagonista hatása miatt előszeretettel használnak biocidként, rágcsálóirtóként. A megengedett legmagasabb koncentrációja a termékekben 0,005% (lakossági felhasználású patkány- és egérirtókban 0,003%). Általában már egy adagban is hatékony; hatása a véralvadás mechanizmusának megzavarásában áll, néhány napon belül külső és belső vérzéseket okoz, amelyek végül halálhoz vezetnek. A brodifakum potenciális PBT anyag, a természetben nehezen bomlik le, hajlamos felhalmozódni a testszövetekben és erősen mérgező.
Fennáll a veszélye annak, hogy a méregtől elhullott rágcsálókat a háziállatok (kutya, macska vagy akár sertés) vagy védett madarak (ragadozómadarak, baglyok) megeszik és maguk is megmérgeződnek. Emiatt több európai országban csak szakképzett rágcsálóirtók használhatnak véralvadásgátló-tartalmú szereket. A brodifakum az Európai Unióban átesett a biocidok felülvizsgálati programján és felvették az engedélyezett hatóanyagok listájára. A brodifakum egyebeb között a BROCUM P rágcsálóirtó szer, a BRODIRAT rágcsálóirtó pép, a BRODITOP rágcsálóirtó granulátum, a BRODY rágcsálóirtó pép, a DETIA DEGESCH paraffinos rágcsálóirtó korong, a FACORAT rágcsálóirtó pép, a GLODACID PLUS rágcsálóirtó pép, a KILRAT PLUS rágcsálóirtó granulátum, a KELRAT rágcsálóirtó granulátum, a VARAT rágcsálóirtó blokk, stb. hatóanyaga.
A brodifakummal mérgezett vándorpatkány teteme, melyből az uhu a pusztulása előtt fogyasztott. (fotó: Schwartz Vince)
Ez a szomorú eset rávilágít arra, hogy fontos lenne átvizsgálni és átértékelni a hazánkban engedélyezett rágcsálóirtó szerek alkalmazásának a szabályozását, miután látjuk, hogy a mérgekkel végzett rágcsálóirtás igen jelentős természetvédelmi kárt is okozhat! Magyarországon évente átlagosan csupán 60-80 uhupár kezd költésbe, így e fokozottan védett bagolyfaj mindenképpen hazánk értékes és ritka fészkelő madarai közé tartozik! Az uhu – miután a nappali ragadozómadarak (pl. egerészölyv) által kevésbé zsákmányolt vándorpatkány legfőbb szárnyas predátora – a városokban élő lakosságnak és a mezőgazdasággal foglalkozó embereknek is pótolhatatlan hasznot hoz! Talán mindannyiunknak jobb lenne, ha a nehezen lebomló, ránk is veszélyes mérgek helyett az uhukra bíznánk a patkányirtást!
Az eset feltárásával és a madár tetemének vizsgálatával kapcsolatban köszönettel tartozunk a Fővárosi Állat-és Növénykertnek, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság Emlős-, Vad és Baromfibetegségek Laboratóriumának. Ezen kívül a következő személyeknek tartozunk köszönettel: dr. Bakcsa Erika, Bereczky Attila és családja, dr. Erdélyi Károly, Petrovics Zoltán és dr. Sós Endre.
