Hirdetés
Forrás: hvg.hu

Eddig már mintegy 80 közönséges delfin pusztult el a Fekete-tenger török és bolgár partszakaszán. Halálukat az ukrán háború okozhatta.

A szakemberek szerint az ukrajnai háború miatt egyre több delfin pusztul el a Fekete-tenger törökországi partszakaszán. A Guardian beszámolója szerint az állatok a Fekete-tenger északi részén tapasztalható zajszennyezés miatt – amit a 20 orosz hadihajó, valamint a folyamatos katonai tevékenység okoz – délre, a bolgár és a török tengerpart felé menekülnek, ahol aztán vagy partra vetődnek, vagy a halászhálóba keverednek.

A beszámolója szerint a háború kezdete óta Törökországban megnövekedett a partra vetődött közönséges delfinek száma. Az állatok közül több mint 80-at holtan találtak az ország nyugati részénél, amit a török szakemberek „rendkívüli növekedésnek” minősítettek. Az állatok fele azután pusztult el, hogy belekeveredett a halászhálóba, azt azonban nem tudni, hogy a másik negyvennel mi végzett – rajtuk ugyanis semmilyen sérülést nem találtak. Az egyik ok az akusztikus trauma lehet, bár ezt egyelőre mérésekkel nem tudták igazolni.

A haditengerészet általában szonárral vizsgálja a vizet, hogy felderítse az ellenséges tengeralattjárót. Mivel azonban a tengeri emlősök élete is függ a hangoktól, így a víz alatti súlyos zajszennyezés akár végzetes is lehet a számukra.

Pavel Gol’din, az ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia kutatója szerint az akusztikus trauma magyarázhatja a partra vetődést, a katonai tevékenységek által keltett zajok viszont inkább azt, hogy miért keverednek bele nagyobb számban a hálóba a delfinek. A szakember szerint a víz alatti zaj nem ölheti meg az állatokat, de összezavarhatja őket.

Dimitar Popov, a Green Balkans bolgár természetvédelmi szervezet projektmenedzsere egyetért ezzel az elmélettel. Ő hasonló tendenciát figyelt meg a bolgár partokon, mint ami a törököknél tapasztalható. Tavasszal általában kevesebb, nyáron több delfin esik a halászháló fogságába, ám idén már 50 cetnél járnak, ami a 2019-es nyári csúcsidőszakkal egyenértékű.

Nyitókép: delfin tetemek a Fekete-tenger partján kép: Tuvad

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás