A rovat kizárólagos támogatója
A Kínai Köztársaság (Tajvan) Külügyminisztériuma

A világ 21. legnagyobb gazdaságaként Tajvannak jelentős hatása van az Indo-csendes-óceáni térség gazdasági jólétére és stabilitására, emellett félvezetőipara különösen fontos helyet foglal el a nemzetközi ellátási láncokban. Tajvan 2050-re nettó nulla kibocsátást kíván elérni.  A környezetvédelmi miniszter összegezte, hogy hogyan.A világ megkezdte a nettó-zéró kibocsátásra való áttérést. A Párizsi Megállapodásban foglalt nemzetközi együttműködéshez – amelyhez valamennyi ország széleskörű együttműködése szükséges – viszonyuló innovatív megközelítések fokozatosan formálódnak Tajvan képes és hajlandó együttműködni a nemzetközi partnerekkel annak érdekében, hogy közösen elérjék a nettó-zéró kibocsájtást, mozgósítsák a globális éghajlatváltozás elleni fellépést, és fenntartható környezetet biztosítsanak a jövő generációi számára.

City skyscraper, Taiwan highest building; Shutterstock

A világ 21. legnagyobb gazdaságaként Tajvannak jelentős hatása van az Indo-csendes-óceáni térség gazdasági jólétére és stabilitására, emellett Tajvan félvezetőipara különösen fontos helyet foglal el a nemzetközi ellátási láncokban. Az iparág új technológiák és új modellek kifejlesztésével jelentősen csökkenti az energiaforrások felhasználását a gyártási folyamatokban. A folyamatosan fejlődő félvezető-innovációk révén számos intelligens alkalmazást fejlesztett ki elektronikus eszközökre, és elősegítette a globális energiatakarékosságot. Tajvan jelentős éghajlatvédelmi intézkedéseket hajt végre, és erőteljesen támogatja az energetikai átállást. 2022 májusára a kumulatív telepített megújuló energia-kapacitás elérte a 12,3 gigawattot, ami jelentős, 60 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest. 2005 és 2020 között Tajvan GDP-je 79 százalékkal nőtt, ugyanebben az időszakban az üvegházhatású gázok kibocsátási intenzitása pedig 45 százalékkal csökkent, ami azt mutatja, hogy a gazdasági növekedés függetlenedett az üvegházhatású gázok kibocsátásától.

A Föld napján, 2021. április 22-én Tsai Ing-wen elnök bejelentette, hogy Tajvan 2050-re nettó nulla kibocsátást kíván elérni. 2022 márciusában a kormány közzétette Tajvan ehhez vezető útjának részletes terveit. Az útiterv négy fő átállási stratégiát vázol fel az energia, az ipar, az életmód és a társadalom területén. A stratégiák a technológiai kutatás és fejlesztés (K+F), valamint az éghajlat-változási jogszabályok kettős kormányzati alapjain nyugszanak, és 12 kulcsfontosságú alstratégia egészíti ki őket. Ezek a következők: szél- és napenergia; hidrogén; innovatív energia; energiarendszerek és energiatárolás; energiatakarékosság és energiahatékonyság; szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás; szén-dioxid-mentes és elektromos járművek; erőforrás-újrahasznosítás és hulladékmentesség; természetes szén-dioxid-elnyelők; zöld életmód; zöld finanszírozás; és „igazságos átmenet”. A kormányon belüli erőforrások integrálásával Tajvan egy lépésről-lépésre felépített akcióterv kidolgozásával készül elérni a kitűzött célokat.

A nettó nulla kibocsátásra való átálláshoz szükséges technológiai és kutatás-fejlesztési alapok megteremtése során Tajvan az alábbi öt területre fog összpontosítani: fenntartható energia,
alacsony szén-dioxid-kibocsátás,
körforgás,
szén-dioxid-negativitás és
társadalomtudomány.

Az üvegházhatású gázok csökkentéséről és kezeléséről szóló törvény módosítás alatt van, majd később az éghajlatváltozás kezeléséről szóló törvény nevet kapja. Ezen törvénymódosítások hosszú távon nemzeti szintű csökkentési céllá teszik a nettó-zéró kibocsátás 2050-re történő elérését, javítják a kormányzat klímaügyi hatékonyságát, kiegészítik azt egy éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló fejezettel, megerősítik az információk közzétételét és a nyilvánosság részvételét, valamint bevezetik a szén-dioxid-árképzési mechanizmust. A törvény gazdasági ösztönzőket biztosít a kibocsátás csökkentéshez, irányt mutat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és zöld növekedésnek, és hozzájárul a nemzeti éghajlat-változási jogalkotás és kormányzás alapjainak kiteljesítéséhez. Tajvan 2050-re vonatkozó hosszú távú elképzelése szerint a nettó nulla kibocsátásra való áttérés lesz a nemzeti fejlődés új hajtóereje. A versenyképes, körkörös, fenntartható, dinamikus és biztonságos átállási stratégiák és kormányzási alapok megteremtésével Tajvan ösztönözni fogja a gazdasági növekedést, a magánbefektetéseket, zöld munkahelyeket teremt, előmozdítja az energiafüggetlenséget és javítja a társadalmi jólétet.

Tajvan politikai okok miatt jelenleg ki van zárva a nemzetközi szervezetekből, és nem tud érdemben részt venni a globális éghajlati kérdésekről szóló megbeszéléseken. Tajvannak így nehéz lépést tartania az aktuális fejleményekkel és megfelelően végrehajtania az ahhoz kapcsolódó feladatokat, ez pedig hiányosságokat okoz a globális klímaügyi mechanizmusokban. Mivel Tajvan korlátozott saját energiaforrásokkal és külkereskedelemre orientált gazdasági rendszerrel rendelkezik, így ha nem tud zökkenőmentesen kapcsolódni a Párizsi Megállapodás szerinti nemzetközi együttműködési mechanizmusokhoz, az nemcsak a tajvani iparágak zölddé válásának folyamatát fogja befolyásolni, hanem aláássa a nemzetközi ellátási láncok stabilitását is. A szén-dioxid-határkiigazítási intézkedések mellett Tajvan általános versenyképessége komolyan megsérülhet, ha nem tud tisztességesen részt venni a nemzetközi kibocsátás csökkentési mechanizmusokban. Ez a nemzetközi együttműködés hatékonyságát is gyengítené, és aláásná a globális gazdaságot.

Chang Tzi-chin Tajvan környezetvédelmi minisztere

A nettó nulla kibocsátásra való áttérés elkerülhetetlen kollektív felelőssége ennek a generációnak, amely célt csak akkor lehet elérni, ha a nemzetközi közösség összefog. A pragmatizmus és a szakmaiság szellemében Tajvan kész konkrétan hozzájárulni a globális éghajlatváltozás kezeléséhez. A COVID-19 világjárvány megmutatta, hogy Tajvan – bármilyen helyzetben is legyen – hatalmas potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy rendkívül hasznos módon tudjon hozzájárulni a világközösség erőfeszítéseihez. Tajvannak egyenlő esélyt kell adni arra, hogy csatlakozhasson az éghajlatváltozás elleni nemzetközi együttműködési mechanizmusokhoz. Reméljük, hogy a nemzetközi közösség támogatni fogja Tajvan azonnali, méltányos és érdemi bevonását.

Chang Tzi-chin Környezetvédelmi miniszter
Kínai Köztársaság (Tajvan)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás