Hirdetés
Forrás: napi.hu

Közel hárommilliárd forintos kerettel október végétől nyújthatók be a napkollektorok telepítésének támogatását célzó pályázatok. A támogatási intenzitás 50 százalék, lakásonként legfeljebb nyolcszázezer forint.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2,97 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében használati meleg víz előállítását és fűtésrásegítést szolgáló napkollektor-rendszerek beszerzésére, és telepítésére – jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár. A pályázatok forrásait a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből biztosítják.

A melegvíz előállítására, fűtésre, illetve ezen célok kombinált, esetleg egyéb hőigények kielégítésére is szolgáló, többcélú napkollektoros rendszerek beszerzésére és telepítésére magánszemélyek és maximum 12 lakásos társasházak nyújthatnak majd be pályázatot – olvasható a minisztérium közleményében. A támogatható tevékenységek közé tartozik – a lakóingatlan építési technológiájától függetlenül – a napkollektorból és csatlakozó elemekből álló rendszer és annak telepítése is.

A felhívás szerint a pályázati forrás a teljes beruházási érték 50 százalékát fedezheti, de lakásonként legfeljebb 800 ezer forint támogatás nyerhető el. A munkadíj nem lehet több a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség 30 százalékánál. A telepítendő napkollektor-rendszernek szervesen illeszkednie kell az épület meglévő gépészeti rendszeréhez és egész évben működőképesnek kell lennie. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszerek telepítését kizárólag az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. által regisztrált kivitelező végezheti el – a vállalkozások az ÉMI honlapján regisztrálhatnak.

A támogatás minden esetben vissza nem térítendő, utófinanszírozású, a pályázatokat október 25-e és december 31-e között, illetve a keret kimerüléséig lehet benyújtani (az épületenergetikai pályázatok 1,6 milliárd forintos kerete nemrégiben néhány nap alatt kimerült). A pályázati felhívás október 12-én, a pályázati útmutató, illetve mellékletei és egyéb kapcsolódó információk pedig ezt követően a zbr.kormany.hu oldalon, valamint az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján érhetők el.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás