A rovat kizárólagos támogatója

Bajban a természetbarát gazdálkodók! A napokban kapták kézhez a 2016-2020 közötti időszak agrár-környezetgazdálkodási támogatásáról szóló értesítéseket a gazdálkodók.

Becsléseink és a gazdálkodói visszajelzések szerint a jelenlegi döntés által támogatott Magas Természeti Értékű Területek (MTÉT) terület csak a felét teszi ki az eddigi vidékfejlesztési programban támogatott területnek. Az első reakciók és a közzétett ponthatárok alapján bajba kerülhetnek azok, akik természetvédelmi célú előírások betartását vállalták, mivel valószínűsíthető, hogy minden korábbi ígéret ellenére nem részesültek kiemelt elbánásban a pályázat bírálata során és sokan közülük nem kapják meg a támogatást.

A kedvezőtlen döntés eredményeképpen a Magas Természeti Értékű Területek korábban rendkívül eredményes programja törhet meg, megkérdőjelezve az elmúlt 15 év természetvédők és gazdálkodók közötti együttműködésének eredményeit. A Magas Természeti Értékű Területek (MTÉT) programja 2014-ig több mint 200 ezer hektár területen támogatta a madárbarát természetkímélő gazdálkodást. A növényvédőszer-használatot korlátozó, megfelelő vetésszerkezetet előíró, madárbarát kaszálási módokat támogató MTÉT támogatási rendszer eredményeinek tudható be többek között a mára stabilnak mondható túzokállomány, és az érintett területeken a madárállományok csökkenésének megállítása . A program kiemelt célfajai pl. túzok, a parlagi sas, a kék vércse és az idei év madara, a haris, a döntéssel nehezebb helyzetbe kerülhetnek, hiszen az MTÉT rendszer szükségesnél csekélyebb mértékű támogatásával hazánk a leghatékonyabb eszközt veszíti el, mely a védett természeti területeken kívül képes hatni a mezőgazdasági természeti sokféleség általános csökkenésére.

A forráselosztás szakmailag tehát hibás, és a jelek szerint a támogatási döntések nincsenek összhangban az agrár-környezetgazdálkodás célját és koncepcióját érintően elhangzott előzetes kormányzati ígéretekkel sem. A közös eredmények megőrzése és a természetkímélő gazdálkodás legalább korábbi szinten történő támogatása érdekében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország levelet küldött a program végrehajtásáért felelős Miniszterelnökségnek, melyet itt olvashat: AKG pontozás (pdf. 500 KB)

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás