Mint minden év júliusában, úgy az idén is lassan teljesen kiszárad a kardoskúti Fehér-tó. A szikes tavaknál ez megszokott, sőt szükséges jelenség, mivel jó hatással van a meder állapotára, s ezáltal a növény- és állatvilágra.
A nyugati, vadszikes meder mostanra már teljesen kiszáradt, itt csak a csupasz tófelület látható. A keleti, náddal borított mederben még van egy sekély vízborítás, de az is hamarosan eltűnik. A Fehér-tóhoz hasonló szikes tavaknál az időnkénti kiszáradásra feltétlenül szükség van. A kiszáradt medernek van ugyanis egy sajátos öntisztuló képessége. A talaj itt sokkal jobban felmelegszik, mint másutt, s ez vonzza a pusztai forgószeleket, amelyek aztán elfújják onnan az előző év alatt keletkezett üledéket.
Ilyenkor megjelennek a csak itt előforduló növények: a sziki sóballa, a bajuszpázsit és a sziki ballagófű. A bajuszpázsit a talajon elterülve gyorsan megérleli és elszórja magjait, melyekből csak a következő évi kiszáradáskor bújnak majd elő a fiatal növények. A jellegzetes sziki növénytársulások egészen a szeptember-október végén bekövetkező esőzésekig megmaradnak, amikor majd újra megtelik vízzel a tómeder.
A kiszáradófélben lévő tómeder főként a partimadarakat vonzza. Érdekes kettősség ez: minél kisebb a vízmagasság, annál többféle élőlény fordul elő benne. Megjelennek a speciális algafajok, amelyek oxigént termelnek, ezáltal kialakul egy rendkívül produktív élőhely, ahol nagyon sokféle madár talál magának táplálékot. A pajzsoscankók, nagy és kis pólingok, gulipánok, gólyatöcsök előszeretettel keresgélik az alsóbbrendű rákokat és más élőlényeket. Amikor a tómeder teljesen kiszárad, a partimadarak is továbbállnak, s helyükbe legfeljebb néhány ragadozómadár érkezik.
